Ma már játszik magyar csapat izraeli ellen a Makkabián

A ma kezdődő Makkabi Világjátékokon a magyar labdarúgócsapat az izraelivel mérkőzik meg. A meccs helyi idő szerint 16:30-kor (magyar idő szerint 15:30) kezdődik.

A „zsidó olimpiaként” is ismert rendezvény megnyitója holnap lesz Jeruzsálemben. Pnina Tameno Shete, alijáért és integrációért felelős miniszter a játékok honlapján köszöntötte a résztvevőket és a játékokra érkezett vendégeket.

„A Makkabi Világjátékok a legnagyobb és leglátványosabb esemény Izraelben, amely nemcsak versenyeket és sportteljesítményeket foglal magában, hanem a világ legnagyobb és legerősebb zsidó – cionista eseménye is, amely kontinenseken és országokon átívelő módon összeköti és erősíti Izrael népének egységét” — emlékeztet Tameno Shete, aki szerint

„A Makkabi Világjátékok eseményei a testvérek nagyszerű találkozását tükrözik, ahol a franciaországi fiatalok együtt vonulnak Izrael, az Egyesült Államok, Azerbajdzsán, Dél-Afrika, Mexikó, Marokkó, Anglia, Etiópia és a világ további 60 országának fiataljaival.”

A politikus emlékeztet: „Ez az esemény a nemzetként való kapcsolatainkért való felelősségvállalás eseménye, és annak megértése, hogy a sorsunk mindig össze van kötve. Örömteli látni, hogy a sportesemények során és a színfalak mögött mennyi egyedi kapcsolat jön létre. Ezek a kapcsolatok kontinenseken átívelnek, és kiváló lehetőséget nyújtanak a diaszpórával való kapcsolat erősítésére.”

A mai izraeli-magyar labdarúgó mérkőzést itt lehet majd élőben megtekinteni.

Maccabi-történet: mi is ez a „zsidó olimpia”?

Az „ötletgazda”, Max Nordau fontosnak tartotta, hogy a zsidóság erős, magabiztos és önmagát megvédeni képes néppé váljon.