Vízválság a Közel-Keleten: rég nem látott aszály sújtja Iránt

A perzsa államban már tavaly is heves tüntetések zajlottak a súlyos aszály és rossz vízgazdálkodás következtében.

Súlyos ellátási hiányról írt cikket az 1945 nevű oldal egyik szerzője, aki szerint Irán komoly vízhiánnyal küzd.

A probléma a mezőgazdaságban okoz különösen nagy gondokat – írja Maya Carlin.

Gátak vannak, még sincs elég víz

Az oldal elemzője szerint Irán vezetése hosszú éveken át próbált gátak kiépítésével javítani a helyzeten, amik a víz szabályozása mellett az elektromos áram előállítását is szolgálni igyekeztek. A földművelők azonban egyre kevesebb vízhez jutottak országszerte.

Az 1980-as évekre Irán már a harmadik legnagyobb gátépítő nemzetté vált Kína és Japán után. Carlin szerint azonban – míg a gátak rövid távú előnyöket biztosítottak –, az iráni kormány túlzásba vitte erőfeszítéseit. Végső soron túl sokat építettek belőlük, rossz helyeken, így a projekt sok civilt kiszorított és károsan hatott az ökoszisztémára.

Ráadásul legalább egy évtizeden át gyakori aszályok, a talajvíz kimerülése és az eltűnő vízforrások sújtották az országot.

Az elmúlt néhány évben a BBC arról számolt be, hogy Iránban sok gát teljesen használhatatlan. A helyzeten a magas hőmérséklet sem segít, ami folyamatosan elpárologtatja a tárolókban álló vizeket.

Egyre több országban jutnak tiszta ivóvízhez izraeli technológiákkal

A zsidó állam szakembereinek köszönhetően ma már akár a levegőből is kinyerhető ivóvíz.

Nincs központi tervezet

Egy iráni hidrológus mindeközben arra panaszkodott, hogy nem létezik átfogó és logikus vízgazdálkodási terv országos szinten.

Amellett, hogy a kormány visszaél az erőforrásokkal, a törvények lehetővé teszik a vízforrások túlzott kihasználását és manipulálását Iránban. A földtulajdonosok az engedély megszerzése után tetszőleges mennyiségű vizet nyerhetnek ki.

Becslések szerint közel 320 ezer illegális vízgyűjtő kút létezik országszerte Irán területén.

Carlin szerint a klímaváltozás következtében megnövekvő átlaghőmérséklet tovább ront majd a helyzeten, és egyre több tüntetésre kell számítani.

„De nem Irán az egyetlen közel-keleti ország, ami hosszú távú vízválsággal néz szembe”

– írja cikke végén.

A Carnegie Alapítvány idén közzétett jelentése előrevetítette, hogy a régió lesz az első, ahol valóban kifogy a víz.

„Kizárt, hogy béke legyen a Közel-Keleten, ha Iránban atomfegyverek vannak”

Henry Kissinger szerint „Izrael csak egy csapást engedhet meg magának”.