„Kizárt, hogy béke legyen a Közel-Keleten, ha Iránban atomfegyverek vannak”

Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter egy nemrégiben adott interjúban kijelentette, hogy a béke addig nem érhető el a Közel-Keleten, amíg Irán fel nem hagy atomprogramjával – írja az Arutz7.

A 99 éves diplomata a Spectatornak nyilatkozva kemény szavakkal illette a 2015-ös iráni atomalkut, és az Obama-kormányzat által kialkudott megállapodást „elégtelennek” és „veszélyesnek” minősítette, ha az Egyesült Államok újra megkötné.

Kissinger nyilatkozott az Egyesült Államok és Irán között az atomalkuhoz való visszatérésről folyó tárgyalások megrekedéséről.

Kissinger mindig is kételyeket fogalmazott meg a tervvel kapcsolatban, már annak aláírásától kezdve.

„Úgy gondoltam, hogy Irán ígéreteit nagyon nehéz lesz ellenőrizni, és hogy a tárgyalások valóban egy olyan mintát hoztak létre, amelyben

a nukleáris építkezés talán egy kicsit lelassult, de elkerülhetetlenebbé vált”

– mondta.

Megjegyezte, hogy aggódik amiatt, hogy az iráni atomfegyverek kiépítése elkerülhetetlenül Egyiptom, Szaúd-Arábia és különösen Izrael válaszlépéseit vonná maga után.

„Az ukrajnai háború bizonyítja, hogy senki sem fog Izrael segítségére sietni”

Dr. Martin Sherman szerint nagy az esély rá, hogy egy esetleges támadás esetén Izrael újra magára maradna.

„Nos, a jelenlegi nukleáris tárgyalásokkal az a baj,

hogy nagyon veszélyes visszatérni egy olyan megállapodáshoz, amely eleve nem volt megfelelő

– és olyan irányba módosítani, amely látszólag elviselhetőbbé teszi azt az ellenfél számára”

– mondta.

„Tehát minden aggályom, ami az eredeti megállapodással kapcsolatban volt, most is megvan. Még nem láttam a feltételeket, de az iráni nukleáris erő felszámolásának tényleg nincs alternatívája”

– mondta.

Kissinger hozzátette azt is, hogy szerinte „

kizárt, hogy béke legyen a Közel-Keleten, ha Iránban atomfegyverek vannak”.

Kissinger szerint mielőtt ez megtörténne, nagy az esélye annak, hogy Izrael lépni fog.

„Izrael nem várhat az elrettentésre. Csak egy csapást engedhet meg magának. Ez a válság eredendő problémája”

– mondta Kissinger.

Kissinger szerint Bidennek folytatnia kell Trump „briliáns” Közel-Kelet-politikáját

Kissinger Trump diplomáciai eredményeit Nixon 1972-es kínai nyitásához hasonlította, és azt üzente Bidennek, hogy folytassa elődje Irán-politikáját.