A biztonságpolitikai elemző általában visszapillantó tükörből dolgozik, és az elmúlt események számadójaként keresi a kenyerét. Kristálygömböt csak végszükség esetén vesz elő, mivel a beigazolódott jóslatokból származó haszon nem áll aranyban a baki kockázatával. Robert C. Castel elemzése.
Most mégis az utóbbit cselekszem és szeretném felhívni a figyelmet két olyan hadszíntérre, amivel igen keveset foglalkozunk.
Hogy miért? Azért mert inkább azzal vagyunk elfoglalva, hogy a már elveszett Donbászban – egy Pusztaapáti nagyságrendű faluban – melyik fél bírja a gémeskutat és melyik az alvéget.
Az egyik ilyen pont a Kígyó-sziget, amiről csak akkor szoktunk hallani amikor méla hadifiak virágnyelven köszöntik egymást. A szigetnek alig minősülő zátony fontosságát az adja új orosz gazdái számára, hogy egy elsüllyeszthetetlen légvédelmi korvett, és egy elektronikus hírszerzési kísérőhajó szerepét tölti be. A Moszkva cirkáló elvesztése óta az orosz haditengerészet nemigen merészkedett az ukrán partok – különösen nem Odessza – közelébe.
Ha hihetünk a legújabb jelentéseknek, ez a helyzet nemsokára gyökeresen meg fog változni.
Többszöri sikertelen próbálkozás után az oroszoknak ugyanis sikerült olyan légvédelmi rendszereket elhelyezniük a szigeten, amelyek képesek megvédeni magukat és a szűkebb környezetüket az ukrán légi- és rakétafenyegetések ellen. Csupán idő kérdése, hogy ezeket a rendszereket további, jóval nagyobb hatótávolságú rendszerek kövessék. Mindez, párosítva a szigetre telepített elektronikus hírszerzési rendszerekkel, döntően befolyásolhatja a háború jövőjét. A helyi erőegyensúly megváltozása jelentősen fokozhatja az Odesszára leselkedő nyomást, és drámaian csökkentheti a NATO légihírszerzési eszközeinek a hatékonyságát a Fekete-tenger térségében.
A másik ilyen pont a Suwalki folyosó, amit az utóbbi napok Litvánia elleni orosz fenyegetéseinek a kontextusában érdemes megemlíteni. Tulajdonképpen nem egy, hanem két, egymást keresztező folyosóról van szó, ugyanabban a szűk, kb. 100 km hosszú sávban a lengyel-litván határ mentén. Oroszország számára ez az a szárazföldi híd ami az anyaországot összeköti a kalinyingrádi exklávéval. Ezt keresztezve húzódik az a sáv, ami összeköti a balti államokat a NATO többi részével. Tágabb értelemben pedig ez a kapocs a skandináv félsziget és a kontinens többi része között.
Hogy miért fontos erről a darab ingatlanról beszélni?
Azért, mert ez a NATO lánc leggyengébb szeme, ami évtizedek óta okoz álmatlan éjszakákat a nyugati katonai tervezőknek.
A helyzetet tovább bonyolítja két kellemetlen tény.
- A Suwalki folyosó két oldalán állomásozó orosz csapatok számottevő fölényt élveznek a helyi NATO erőkkel szemben.
- Az oroszoknak szerződésben biztosított szabad átjárása van az anyaországot az exklávéval összekötő útvonalakon.
Ha valaki most hadicselekre, hibrid hadviselésre, kis zöld emberkékre stb. gondol akkor, nagyjából helyben is vagyunk.
Hogyan reagálna a NATO egy “balesetre”, egy “félreértésre”, esetleg egy “terrortámadásra” ezeken az útvonalakon? Fel fogjuk-e venni a Harmadik Világháború kesztyűjét egy olyan út miatt, amin az oroszoknak eleve szabad mozgást biztosítanak az általunk dédelgetett nemzetközi szerződések?
Egy biztos. Fogott rajtunk az ősi kínai átok. Érdekes időket élünk.
