Miért olyan fontos a Kígyó-sziget, mind az oroszoknak, mind az ukránoknak?

Annak ellenére, hogy a szigetnek eddig nem sok természeti erőforrása vagy hagyományos katonai jelentősége volt, a sziget nagy stratégiai jelentőséggel bír mind Ukrajna, mind Oroszország számára, és részben ez az oka annak, hogy a szigetért folyó harcok még mindig tartanak – írja a The Jerusalem Post.

Mi az a Kígyó-sziget?

A Kígyó-sziget, más néven Zmiinyi-sziget egy kis, mindössze körülbelül 0,17 négyzetkilométeres sziget, nagyon kevés lakossal és mindössze pár házzal.

A szigeten és környékén számos történelmi esemény történt, mint például az 1788-as fidoniszi csata is. A II. világháború alatt, amikor román ellenőrzés alatt állt, a tengelyhatalmak egy rádióállomásnak adott otthont.

Ma a sziget fő funkciója az, hogy szerepet játszik Románia és Ukrajna kizárólagos (tengeri) gazdasági övezetének meghatározásában. Sokan a szigetet Kijev tengeri követelései szempontjából alapvető fontosságúnak nevezték. Katonai funkciója azonban nem nagyon volt a szigetnek. Egészen mostanáig.

A Kígyó-sziget a háború elején

A szigetért folytatott harcok ugyanazon a napon kezdődtek, amikor maga a háború is.

Február 24-én, az ukrajnai orosz invázió első napján két orosz hajó, a Moszkva vezetésével megkezdték a sziget megtámadását. A Moszkva megadásra szólította fel a szigeten tartózkodó 13 ukrán határőrt.

Miután az ukránok nem adták meg magukat a hajók tüzet nyitottak, és végül a szigetet elfoglalták, őrzőit pedig hadifogságba vetették.

Azóta a sziget körül folyamatosak voltak az összecsapások, amelyek közül az egyik a Moszkva elsüllyesztéséhez is vezetett.

A sziget jelentősége a morál szempontjából

A Kígyósziget részben az ukrán dac és az Oroszországgal szembeni ellenállás szimbólumává vált. Mint ilyen, a sziget nagy értéket képvisel az ukrán morálra nézve.

„A Kígyó-sziget az állhatatosságunk erős sziklájának és az ellenség legkitartóbb erőfeszítései feletti győzelem szimbólumává vált”

– közölte az Ukrán Déli Műveleti Parancsnokság egy múlt heti dróncsapást követően.

A Kígyósziget értéke azonban túlmutat a szimbolikán.

Hogyan süllyeszthette el az ukránok Neptun cirkálórakétája a Moszkvát?

Odessza megye kormányzója szerint a Moszkvát két Neptun típusú, ukrán gyártmányú, hajó elleni cirkálórakéta találta el.

A Kígyósziget stratégiai jelentősége

Ukrajna nem pusztán ezért támad folyamatosan célpontokat a szigeten, ahogy Oroszország sem ok nélkül védi folyamatosan a szigetet és erősíti meg ottani pozícióit.

A sziget fekvése a Fekete-tengeren lehetővé teszi a tenger ellenőrzését, sőt még a Dél-Ukrajna feletti égbolt ellenőrzését is befolyásolni tudja.

Amint azt az Institute for the Study of War (ISW) nevű agytröszt nemrégiben közzétett jelentésében megjegyezte, Oroszország a Kígyó-szigetet arra használja, hogy megpróbálja akadályozni az ukrán tengeri kommunikációt a térségben, különösen a nagy kikötőváros, Odessza környékén.

Emellett az Ukrán Hírszerzési Igazgatóság által kiadott új jelentés azt is megjegyezte, hogy a Kígyó-sziget elengedhetetlen Oroszország esetleges partraszállási terveihez a Moldovához tartozó Dnyeszteren túli, oroszbarát szakadár régióban.

Ukrajnában sokan már régóta tartanak attól, hogy Oroszország ezt a Dnyeszteren túli területet egy újabb, ezúttal nyugatról indítandó támadás kiindulópontjaként használhatja fel Ukrajna ellen.

Továbbá fontos megjegyezni, hogy a Dnyeszteren túli területeket a Krím félszigettel, a Donbasszal és Oroszországgal összekötő szárazföldi folyosó kialakítása a hírszerzési jelentések szerint is Oroszország az egyik fő háborús célja.

Mindez aláhúzza a Kígyósziget fontosságát, mint ennek kulcsát.

„Aki a szigetet ellenőrzi, az bármikor megakadályozhatja a civil hajók mozgását minden irányban Ukrajnától délre”

– mondta Budanov.

„Ez stratégiailag fontos pont a kereskedelmi útvonalak megnyitásához, a fegyverimporthoz és az esetleges orosz katonai akciók kizárásához Transznyisztriában, ahonnan megtámadhatják Ukrajna nyugati részét”.”

Éppen ezért – jegyezte meg – „harcolni fogunk [a Kígyószigetért], ameddig csak szükséges”.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

A tengeren dőlhet el az orosz-ukrán háború sorsa

Az egész ukrán háború kulcsa ott hever a déli hadszíntér közepén, a Fekete-tenger egyik szűk, és sekélyvízű öblében. Robert C. Castel elemzése.