Izrael és Szaúd-Arábia a hírek szerint egy olyan biztonsági megállapodást kötött, amely lehetővé teszi, hogy Egyiptom átadjon a szaúdiaknak két stratégiai fontosságú szigetet Izrael közelében. Izrael beleegyezéséért cserébe Szaúd-Arábia engedélyezi, hogy az izraeli légitársaságok gyakrabban repüljenek a légtere felett. Az egyezséget várhatóan Joe Biden elnök jelenti be június végi közel-keleti útja során.
Bár a két szigeten – Tiran és Szanafir – nincsenek civil lakosok vagy ismert természeti erőforrások, a stratégiai elhelyezkedésükkel kapcsolatos feszültségek hozzájárultak két arab-izraeli háborúhoz. Most pedig ugródeszkát jelenthetnek az arab-izraeli, sőt a muszlim-izraeli béke felé – kezdi elemzését Orde F. Kittrie, jogtudomány professzor a washingtoni központú Foundation for Defense of Democracies oldalán.
Tiran és Szanafir egyaránt a Tiran-szorosban található, amely az Eilati-öblöt a Vörös-tengerrel összekötő keskeny víztömeg. Bárki is ellenőrzi a szigeteket, megakadályozhatja az izraeli Eilat és Jordánia egyetlen kikötőjének, Akabának a tengeri megközelítését – írja Kittire.
Izrael többi kikötőjével ellentétben, amelyek mind a Földközi-tengeren találhatók, Eilat az egyetlen, ahonnan a hajók eljuthatnak Indiába és Kelet-Ázsiába anélkül, hogy Afrika déli csücskét megkerülnék vagy Egyiptom Szuezi-csatornáján áthaladnának.
A cikk rögzíti a kevéssé ismert tényt, hogy a Tiran-szoros egyiptomi lezárása az izraeli hajózás elől a két ország közötti 1956-os és 1967-es háború egyik fő oka volt. Leírja, hogy az 1956-os háború azután tört ki, hogy Egyiptom megszigorította a szoroson keresztülhaladó izraeli hajóforgalom blokádját, és lezárta az izraeli légitársaságok elől az izraeli légteret, elzárva ezzel az egyetlen járható izraeli légi útvonalat Afrikába. Ez, valamint az, hogy Egyiptom lezárta a Szuezi-csatornát az izraeli hajózás elől, arra ösztönözte Izraelt, hogy 1956 októberében elfoglalja a Sínai-félszigetet (és a két szigetet).
„Izrael 1957-es kivonulását a Sínai-félszigetről (és a két szigetről) az ENSZ békefenntartóinak a szoros közelében történő elhelyezéséhez kötötte. Az Egyesült Államok megerősítette Izrael jogát a szoroson való áthaladásra, Egyiptom pedig egy nem kötelező erejű, közvetett, íratlan, nem nyilvános és kétértelmű nyilatkozatot tett egy ENSZ-tisztviselőnek, miszerint Egyiptom nem fog beavatkozni az Eilatba tartó vagy onnan induló kereskedelmi hajózásba. 1967 májusában Egyiptom nem tartotta magát ehhez, kiutasította a békefenntartókat, és ismét elzárta a szoros útját. A cikk emlékeztet, hogy abban az időben az izraeli olajimport 90 százaléka azon keresztül haladt.
Lyndon B. Johnson elnök megjegyezte, hogy „ha egyetlen ostoba cselekedet volt a felelős [a hatnapos háborúért], akkor az az önkényes és veszélyes bejelentett döntés volt, hogy a Tiran-szorost lezárják”
– olvasható az elemzésben.
Az 1967-es háború során Izrael ismét elfoglalta Tiránt és Szanafirt. A szigetek csak az 1979-es Egyiptom-Izrael békeszerződés részeként kerültek vissza Egyiptomhoz, amely jogilag kötelezte Egyiptomot, hogy engedélyezze Izrael számára a szoros „akadálytalan és nem felfüggeszthető” hajózását.
A szigetátadási javaslat
„A szaúdiak most azt állítják, és Abdul Fatah al-Sziszi egyiptomi elnök is kijelentette, hogy Tiran és Szanafír folyamatosan Szaúd-Arábiához tartozott. A történelem ezen verziója szerint az egyiptomi csapatok állítólag 1950-ben, majd azt követően rendszeresen elfoglalták a szigeteket szaúdi engedéllyel, mert Egyiptomot alkalmasabbnak tartották Izrael katonai legyőzésére” – írja az elemzés.
Egyiptom azonban 1979-ben békét kötött Izraellel, és Szaúd-Arábia az elmúlt években egyre közelebb került ahhoz, hogy ugyanezt tegye. Annak jeleként, hogy a két ország a nemzeti érdekeket a magasztos pánarabista célokkal szemben előtérbe helyezi, Kairó és Rijád 2017-ben megállapodott abban, hogy a Tiran és a Szanafír feletti ellenőrzést visszaadják Szaúd-Arábiának.
A cikk leírja, hogy Szíszi ellenfelei válaszul azt állították, hogy a szigetek Egyiptomhoz tartoznak, és azzal vádolták, hogy a szigetek átengedésével több milliárd dollárnyi szaúdi kereskedelmi és befektetési összegért cserébe.
Izrael szerepe
Az, hogy Izraelnek bele kell egyeznie a szigetek Szaúd-Arábiának történő átadásába, Egyiptom 1979-es békeszerződésbeli kötelezettségeiből fakad.
„2016 áprilisában Adel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter egy médiainterjúban kijelentette, hogy Rijád „elkötelezett” az iránt, hogy Egyiptom folytassa a szigetekhez való közeledést. Rijád most állítólag beleegyezett az akadálytalan hajózásba és a katonai jelenlét korlátozásába a szigeteken, de az MFO jelenlétének folytatásába nem. Az újonnan megkötött megállapodás a jelentések szerint az MFO több kilométerre lévő egyiptomi területről történő megfigyelését foglalja magában” – írja Kittrie.
Tekintettel Tiran és Szanafir stratégiai és történelmi jelentőségére, a cikk szerint figyelemre méltó, hogy Izrael egyáltalán fontolóra vette a szigetek átadását Egyiptomtól, a szerződéses kötelezettségekkel rendelkező békepartnertől Szaúd-Arábiának, amely hivatalosan még nem ismerte el Izraelt.
A szigetek átadásának lehetőségei a normalizáció előmozdítására
„Tekintettel Szaúd-Arábia gazdagságára és az iszlám legszentebb helyeinek őrzésére, ez a legfontosabb arab ország, amellyel Izrael békét köthetne. Az izraeli-szaúdi béke szinte biztosan előrelépést eredményezne mind a palesztinokkal, mind további arab vagy más muszlim országokkal”
– jelenti ki a jogász.
A cikk emlékezet, hogy szaúdiak az elmúlt években a jelentések szerint egyre közelebb kerültek a normalizációhoz Izraellel, többek között a bizalmas hírszerzési együttműködés révén, az Ábrahám-egyezmény zöld utat kapott, és engedélyezték izraeli üzletemberek látogatását a királyságban.
„A szaúdiak azonban elkerülték a nagyobb nyilvános lépéseket az Izraellel való béke felé. Ezek az elkötelezettség magasabb szintjét jelentenék, jellemzően nehezebb visszafordítani őket, és létfontosságú fedezetet nyújtanának másoknak, akik az Izraellel való béke felé tett lépéseket fontolgatják” – írja a cikk.
A teljes elemzés itt elolvasható.
