Arabok mentették meg az izraeli kormánykoalíciót

A muzulmán hagyományőrző arab Raám párt visszatér az izraeli kormánykoalícióba – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

A párt vezetője, Manszúr Abbász az izraeli parlamentben, a Knesszetben tartott, s a yneten közvetített sajtótájékoztatóján bejelentette döntését, miszerint feloldják koalíciós tagságuk időleges befagyasztását, és visszatérnek a kormányzásba, amely jelenleg velük együtt a 120 tagú Knesszet hatvan képviselőjével rendelkezik.

„A Raám párt a józan hangot képviseli nem csak az arab, hanem az egész izraeli társadalomban, az egész lakosságban Izraelben, folytatjuk a politikai együttműködést az arab nemzetiségű izraeli polgárok javára”

– jelentette be Abbász pártja visszatérését a koalícióba.

A Ra’am felfüggeszti tagságát a Knesszetben

A koalíció tisztviselői arra számítanak, hogy az arab párt tagságának felfüggesztése az ülésszak kezdetéig tart majd.

„Ez a közösség évtizedek óta számos bajtól szenved, erőszak és bűnözés, lakhatási nehézségek, gazdasági és társadalmi, szociális gondok, el nem ismert települések, 140 ezer polgár helyhatósági szolgáltatások nélkül él. Ezért a Raám úgy döntött, hogy vállalja a felelősséget, és együtt társainkkal, négy választási forduló után megtettük, amit ránk szabott a politikai rendszer, s döntéseket hoztunk a megoldás érdekében”

– emlékeztetett az arab párt vezetője a sokszínű, bal, és jobboldali, valamint centrista és egy arab párt alkotta közös kormányzat megszületésének körülményeire.

„Az Al-Aksza-mecsetnél történtek után, az imádkozók elleni aránytalan erőszak alkalmazása miatt befagyasztottuk parlamenti tevékenységünket. Azóta tárgyaltunk koalíciós partnereinkkel, és egyezségre jutottunk, hogy mindannyiunk, s nem csak az arab közösség javára újabb esélyt adunk, hogy megtegyük kötelességünket a koalíciós megállapodásoknak megfelelően, s elvárjuk a kormánytól, hogy szintén teljesítse vállalásait”

– tette hozzá.

Egyelőre nem sikerült megbuktatni az izraeli kormányt

Benjamin Netanjahu ellenzéki vezető szerint hamarosan vége a Bennett vezette kormánynak.

A bejelentés után az ellenzéki jobboldali Likud párt visszavonta a Knesszet feloszlatását szorgalmazó indítványát. A Likudnak 61 képviselő támogatására lenne szüksége ahhoz, hogy benyújtsa, és sikeresen megszavaztassa szerdára ígért indítványát a kormány ellen, melynek nyomán ismét kiírnák a választásokat Izraelben. A helyi törvények szerint ha elbukik a Knesszet feloszlatását kérő, szavazásra bocsájtott bizalmatlansági indítvány, akkor a következő fél évben nem lehet újra voksolni ebben a kérdésben.

„Az ellenzéki blokk behúzta fülét-farkát, visszavonta indítványát. Értik, hogy nincs többségük sem a Knesszetben, sem a közvéleményben. Türelemre intem a kételkedőket, a kormány erős és működőképes. A koalíció továbbra is jelen lesz a Knesszetben, és keményen dolgozik a teljes izraeli társadalomért”

– mondta a centrista Jes Atíd párthoz tartozó Boaz Toporovszki, a koalíció új elnöke.

A tavalyi választási eredmények alapján a koalíció pártjainak 62 képviselője lenne a parlamentben, azonban a Naftali Bennett kormányfő Jobbra (Jamína) nevű pártjának két képviselője bejelentette hogy nem támogatja a koalíciót. Egyikük a kormány megalakulása óta a kabinet ellen szavazott, és ezért a közelmúltban kizárták a Jamína frakciójából, másikuk, a koalíció korábbi elnöke pedig néhány hete, a Knesszet tavaszi szünetében jelentette be, hogy nem fog a kormánnyal szavazni. Ekkor csökkent hatvanra a kormánypárti honatyák száma a 120 tagú izraeli parlamentben.

Miért szegeződött minden figyelem az izraeli parlament nyitó ülésére?

Netanjahu tegnap elvesztett ugyan egy csatát a Knesszetben, de a „háborút” még megnyerheti. Megyeri A. Jonatán írása.