Egyelőre nem sikerült megbuktatni az izraeli kormányt

Benjamin Netanjahu, ellenzéki vezető a hétfőn kezdődött nyári ülésszakon felszólalva dekralálta Bennett bukását, utalva arra, hogy a volt miniszterelnök nyomására két Jamina képviselő is kiugrott a koalícióból, és arra buzdítva a kormányban helyet foglaló jobboldali képviselő társaikat, hogy kövessék példájukat és megbuktatva a jelenlegi Bennett-koalíciót esküdjenek fel egy Netanjahu-vezette új formációra. Ezenkívül, a bukást jelentő végső csapást a Manszúr Abbász vezette iszlamista koalíciós partner, a Ráám frakciója jelenti, amely hetek óta bojkottot hirdetve, a kormányból való távozást helyezte kilátásba a Templom-hegyi – szerintük – izraeli atrocitások miatt.

A Likudot vezető volt miniszterelnök felszólalását a kormány ellen beadott bizalmatlansági indítványok sikeres kimenetelére, azaz a koalíció egyes tagjai illetve főleg az ellenzéki, többnyire arab törvényhozók alkotta Közös Lista támogatására alapozta, lévén a Netanjahu-blokknak mindösszesen 52, a két kiugró dezertőrrel együtt 54 mandátuma van.

A kormány megbuktatásához vezető bizalmatlansági indítvány végső, törvényerejű ratifikálásához azonban 61 támogató szavazatra és egy működőképes kormányra van szükség.

A koalíció azonban rácáfolt az ellenzék által kilátásba helyezett bukásra, jelezve, hogy vannak még tartalékai. Ugyanis a hétfői ülést megnyitó, két egymást követő ellenzéki bizalmatlansági indítvány jócskán alulteljesített, ráadásul a két Netanjahu-párti Jamina-dezertőr, Amichaj Sikli és Idit Szilman nem támogatta a bizalmatlansági indítványt, és végül meg sem jelentek a voksoláson.

A koalíciónak hátat fordító Szilman úgy tűnik, még nem égetett fel maga mögött minden hidat és még a Jamina-frakció hétfői ülésén is részt vett. A renegát Sikli, akit árulása miatt két hete menesztettek a Jaminából, nem volt jelen, mivel fellebbezni kíván a pártból való eltávolítása ellen, ami a koalíció elleni szavazása esetén nem vetne túlzottan jó fényt az ügyére.

A kormány átalakításához végezetül 61 mandátumos többségre lenne szükség, de az ellenzéknek a jelenlévő parlamenti képviselők egyszerű többsége is elegendő lett volna a bizalmatlansági indítvány első olvasatban történő megszavazásához, azonban ez sem jött össze.

A Likud által javasolt bizalmatlansági indítvány 52/61 arányban, míg az ellenzéki haredi Sász-frakció által kezdeményezett indítvány 52/56 arányban megbukott. Amennyiben a bizalmatlansági indítványok átmentek volna a plénum első szűrőjén, napirendre kellett volna tűzni, ami kínos lenne a kormány számára, de nagy veszélyt akkor sem jelentettek volna, mivel az ellenzéknek szemmel láthatóan nincs 61 többségi támogatója egy új – jelen esetben Netanjahu vezette alternatív kormány ratifikálásához — írja az ujlkelet.live.

Nem törölték a győzelem napi ünnepségeket Izraelben

Ukrajna kérését utasította vissza az izraeli miniszterelnök a 12-es csatorna értesülései szerint.

Ami az arab frakciókat illeti az iszlamista Ráám, amely még mindig tagja ugyan koalíciónak, de a bojkottot nem függesztette fel – nem vett részt a szavazáson. A hat tagú, ellenzéki Közös Lista képviselői azonban jobbnak látták ezúttal Netanjahu ellen szavazni, ilymódon a Likud bizalmatlansági indítványát leszavazták, a Sász kezdeményezésén pedig meg sem jelentek.

A 12-es csatorna riportja szerint a szerdán várható újabb ellenzéki kezdeményezés, azaz a Kneszet feloszlatására vonatkozó törvény első olvasatának szavazásakor két ellenzéki arab képviselő is a kormányt fogja támogatni.

Az említett Likud-féle bizalmatlansági indítvány azért sem aratott sikert, mivel források szerint tartalmaz egy olyan záradékot, amely Netanjahut nevezi ki miniszterelnöknek.

Az indítvány szavazását megelőző vitán Netanjahu azzal próbálta meggyőzni képviselőket, hogy kigúnyolta Bennettet, mondván „Naftali, vége”.

„A politika fizikáját nem lehet megtéveszteni. Vége, Naftali. A kormányod befejezte rövid és rothadt pályafutását.”

Az ellenzék vezetője megígérte, hogy ,vissza fogja vezetni Izraelt az útra. A koalíciót a Ráámmal való partnerség miatt támadva azt állította, hogy arra kényszeríti a kormányt, hogy a Gázai övezetet uraló Hamász vezetőinek és a Szura Tanácsnak hajbókoljon.

Netnjahu szavaira, egykori tanácsadója Zeév Elkin (Új Remény párt) lakás- és építésügyi miniszter válaszolt:

„Azt kérdezem magamtól, hogy Netanjahu vajon minden reggel felemeli-e a telefont, és azt mondja: ‘Nagyon köszönöm, Becálel Szmotrics, barátom, hogy megmentettél.’ Mert ha Netanjahunak igaza van, akkor pontosan ezt a kormányt próbálta megalakítani, épp egy évvel ezelőtt.”

Miután mindkét bizalmatlansági szavazás elbukott, Naftali Bennett miniszterelnök és Jáir Lapid külügyminiszter és rotációs miniszterelnök közös videónyilatkozatot adtak ki.

„Mindenki azt mondta: ‘Hétfőn meglátjátok, minden szétesik.’ Aztán eljött a hétfő, és mindkét szavazatot megnyertük” – mondta Lapid.

,,Ez így van” – válaszolt Bennett. ,,Továbbra is győzni fogunk és fenntartjuk ezt a kiváló kormányt Izrael polgárai érdekében.”

Kohncast: Biztonsági kérdések a Közel-Keleten, abortuszpara Amerikában

A Kohncast harmadik adásában Megyeri A. Jonatán főszerkesztőhöz csatlakozott Hajdú Tímea és Seres Attila mellett Robert C. Castel izraeli biztonságpolitikai szakértő is.