Erdoğan: A Templom-hegyi feszültség nincs hatással az Izraelhez fűződő viszonyra

Recep Tayyip Erdoğan török elnök szerdán kijelentette, hogy Ankara Jeruzsálemhez való közeledése a Templom-hegy körüli feszültségek ellenére is folytatódni fog.

Erdoğan elmondta, hogy Törökország továbbra is hangosan tiltakozni fog az izraeli akciók ellen a szent helyen, amely a muszlimok számára az al-Aksza mecsetnek ad otthont, de ez nem lesz közvetlen hatással az országok diplomáciai kapcsolataira.

„Világos, hogy a palesztin ügy hatékony védelmének módja az, ha ésszerű, következetes és kiegyensúlyozott kapcsolatot ápolunk Izraellel”

idézi a Hurriyet török napilapot a Times of Israel.

Erdoğan kijelentése komoly fordulat a korábbi évek retorikájához képest, amikor Törökország a jeruzsálemi, ciszjordániai és gázai akciók elleni tiltakozásul teljesen leépítette a kapcsolatokat Izraellel.

Kedden Erdoğan beszélt Jichák Herzog izraeli elnökkel az erőszakról, majd utána kiadott egy nyilatkozatot, amelyben aggodalmát fejezte ki, de nem hibáztatta az izraeli vezetést, és mentes volt attól a fajta hangnemtől, amely a múltban mérgezte az izraeli-török viszonyt.

Az egykor szilárd regionális szövetségesek, Izrael és Törökország kapcsolatai Erdoğan hivatali ideje alatt igencsak megromlottak, mivel a török elnök nyíltan bírálta Izrael palesztinokkal kapcsolatos politikáját.

Izraelt ugyanakkor felháborította Erdoğannak a Hamászhoz, a Gázai övezetet ellenőrző terrorcsoporthoz fűződő kapcsolata.

Az országok 2010-ben kölcsönösen visszahívták nagyköveteiket, miután az izraeli erők a palesztinoknak humanitárius segélyt szállító, Gázába tartó flottilla fedélzetére léptek, és az ezt követő közelharcban 10 török állampolgár életét vesztette.

A kapcsolatok lassan javultak, de 2018-ban ismét megromlottak, miután Törökország, feldühödve azon, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálembe költöztette nagykövetségét, ismét visszahívta nagykövetét Izraelből.

A kapcsolatok helyreállítására tett kísérletek legújabb jeleként Herzog a múlt hónapban Törökországba látogatott egy mérföldkőnek számító 24 órás látogatásra.

Ezt a cikket szerkesztőségünk az ünnep beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Biden szerint csak ő tudja legyőzni Trumpot 2024-ben

Fehér házi források szerint a 79 éves elnök szerint ő a legalkalmasabb jelölt.