Törökországba utazott az izraeli elnök

14 év óta először látogat Törökországba izraeli vezető. Isaac Herzog török kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal fog tárgyalni, és találkozik az isztambuli zsidó közösséggel.

Herzog a tervek szerint Ankarában tárgyalásokat folytat Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, mielőtt Isztambulba utazik, ahol találkozik a törökországi zsidó közösséggel.

„Nem fogunk mindenben egyetérteni, hiszen az Izrael és Törökország közötti kapcsolatoknak voltak hullámvölgyei és nem túl egyszerű pillanatai az elmúlt években”

– mondta Herzog újságíróknak a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren.

„De megpróbáljuk majd újraindítani a kapcsolatainkat, és megfontoltan, óvatosan, és az államaink közötti kölcsönös tisztelettel építjük azokat”

– mondta.

Törökország és Izrael számára különösen érdekes terület a földgáz. Erdogan azt mondta, hogy a látogatás „új korszakot” jelent, és hogy a két ország együttműködhetne az izraeli földgáz Európába szállításában, felelevenítve egy több mint 20 évvel ezelőtt először megvitatott ötletet.
A földközi-tengeri gázszállítások enyhíthetnék Európa orosz gáztól való függőségét, ami az ukrajnai orosz invázió és az európai vezetők ezt követő felhívásai nyomán forró téma, hogy csökkentsék a kontinens orosz gáztól való függőségét.

Törökország és Izrael együtt szállítana földgázt Európának

Jó hír az energiaválság sújtotta kontinensnek.

A Földközi-tenger keleti medencéjéből Törökország kivételével Európába vezető tenger alatti gázvezeték tervei elakadtak, miután az Egyesült Államok januárban aggályait fejezte ki.

Törökország és Izrael egykor szoros szövetségesek voltak, de a kapcsolat Erdogan alatt megromlott, aki nyíltan bírálja Izrael palesztinokkal kapcsolatos politikáját. Izraelt a maga részéről feldühítette, hogy Erdogan felkarolta a Hamászt, a Gázai övezetet ellenőrző militáns csoportot. Izrael a Hamászt terrorista csoportnak tekinti.

Az országok 2010-ben visszahívták nagyköveteiket, miután az izraeli erők megrohamoztak egy Gázába tartó, a palesztinoknak humanitárius segélyt szállító flottillát, amely áttörte az izraeli blokádot. Az incidens kilenc török aktivista halálát okozta.

A kapcsolatok 2018-ban ismét megromlottak, amikor Törökország, feldühödve azon, hogy az Egyesült Államok Jeruzsálembe költöztette nagykövetségét, ismét visszahívta nagykövetét Izraelből, aminek hatására Jeruzsálem is visszahívta követét. A két ország eddig nem nevezett ki újra nagykövetet.

Az Izraelhez való közeledés felé tett lépések akkor történtek, amikor a gazdasági gondoktól sújtott Törökország megpróbál véget vetni nemzetközi elszigeteltségének azáltal, hogy normalizálja megromlott kapcsolatait a régió több országával, köztük Egyiptommal, az Egyesült Arab Emírségekkel és Szaúd-Arábiával.

A megbékélés első lépéseként Erdogan az izraeli államfő tavalyi hivatalba lépése után telefonon felhívta Herzogot, és azóta többször is telefonbeszélgetést folytattak. Erdogan beszélt Naftali Bennett miniszterelnökkel is, miután szabadon engedtek egy izraeli házaspárt, akiket kémkedés gyanújával tartóztattak le Isztambulban.

Herzog a múlt héten Cipruson járt, ahol biztosítékokat adott, hogy Izrael Törökországgal való felmelegedő kapcsolata nem megy a Nicosiához fűződő kapcsolatok rovására. Múlt havi görögországi látogatása során Herzog hasonló megjegyzéseket tett, és hangsúlyozta, hogy Izrael tovább bővíti együttműködését Görögországgal és Ciprussal, amelyek egyaránt feszült viszonyt ápolnak Törökországgal.

Izrael kapcsolatai Görögországgal és Ciprussal a Földközi-tenger keleti részén található jelentős földgázlelőhelyek felfedezése után virágoztak fel, mivel az országok keresik a módját, hogyan építhetnek az energiaalapú együttműködésre.

Törökország a maga részéről kijelentette, hogy Ankara álláspontja a palesztinokkal szemben nem változik az Izraellel való normalizációs erőfeszítések ellenére sem.

Erdoğan nagy reményeket fűz az izraeli elnök látogatásához

Herzog útjára március 9-én és 10-én kerül sor.