Aki április 3-án nem fáradt el teljesen a választási őrülettől, az április 10-én ismét izgulhat, ezúttal a francia elnökválasztás miatt. Noha a felmérések szerint a legvalószínűbb második fordulós forgatókönyv továbbra is egy Macron-Le Pen visszavágó, vannak komoly izgalmak, melyeket érdemes nyitott szemmel követni. Íme öt dolog, amelyet személy szerint figyelni fogok vasárnap este és a jövő hét első felében. Soós Eszter Petronella elemzése.
Az első két helyezett
Maga a választási eredmény természetesen a legfontosabb nyitott kérdés, muszáj ezzel kezdeni a sort. A mérések átlaga szerint (csütörtökön) Emmanuel Macron 27, Marine Le Pen pedig 22 százalékon áll, a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon viszont beragadni látszik 16 százalékon. Ez három dolgot jelent.
- Egyrészt látványosan szűkül az olló Le Pen és Macron között. Ez nem meglepő, hiszen Macron támogatottságát mesterségesen megdobta a háború, továbbá Le Pen jó érzékkel erős, a megélhetésre fókuszáló kampányt csinált az elmúlt hetekben.
- Másrészt, a szintén megélhetési fókuszú kampányt irányító Mélenchon beragadt, és láthatóan kevesebb növekedési tartalékkal rendelkezik a baloldalon, mint Marine Le Pen, aki mind Eric Zemmour, mind pedig Valérie Pécresse bázisából halászgathat, mint második fordulóba jutásra esélyes jelölt. Nem kizárt persze Mélechon bejutása sem (Le Pen szavazói között sok a munkás, a munkanélküli, ha neki nem sikerül jól a mobilizáció, Mélenchonnak meg igen, ki tudja mi lehet a vége). Azonban látható dinamika hiányában a Mélenchon-forgatókönyvnek napról napra csökken az esélye.
- Harmadrészt, a második helyért zajló versenyből végérvényesen kiesni látszik Eric Zemmour (Reconquête!) és Valérie Pécresse (LR, republikánus). Zemmour most átlagosan 10, Pécresse pedig 9 százalékon áll. Ugyanakkor itt is van egy kis izgalom, kettejük között ugyanis van egy kis háziverseny, hogy ki lesz a negyedik és az ötödik. Ez azért fontos, mert aki előrébb végez, az nagyobb hanggal és egy kicsit több legitimitással követelheti magának a jobboldal újraszervezésének a jogát.
Hogy állnak a második fordulós mérések?
Ami a második fordulós méréseket illeti, itt is szűkül az átlagos olló Emmanuel Macron (54 százalék) és Marine Le Pen között (46 százalék). Egyes mérések már 47-48 százalék körülre teszik Marine Le Pen támogatottságát, ami azt jelenti, hogy
ha e tendencia folytatódik, a Nemzeti Tömörülés elnöke nemcsak komoly kihívóvá, hanem akár esélyessé is kinőheti magát.
Bár Macron évek óta azt a stratégiát követi, hogy Le Penből csinál fő ellenfelet, és úgy igyekszik a köztársasági frontot összerántani maga mögött, ennek a stratégiának a hatásfoka egyre visszafogottabb. Miért? Nem utolsó sorban azért, mert Le Pen egyre kevésbé ijesztő a baloldali szavazók számára (Mélenchon szavazónak például csak a harmada mondja, hogy hajlandó átszavazni Macronra a második fordulóban, ötöde viszont Le Pent preferálja).
A Macron-kampány most a Le Pen-veszéllyel mozgósít, de csak az urnáknál dől el, hogy sikerrel-e. Le Pen erősödése ugyanis annak a lehetőségét is megnyitja, hogy a radikális jobboldali jelöltnek se legyenek mozgósítási problémái.
A siker esélye ugyanis megmozgathatja a lelkesedés-hiányosokat, az “úgysem számít” álláspont képviselőit, és persze Macron gyűlölőit is.
Ki hogy kezdi (és folytatja) a második fordulós kampányt?
A 2017-es kampány tapasztalata, hogy a két forduló között igen sok százalékot lehet veszíteni. Akkor Le Pen például jól fordult rá a második körre, de a programja strukturális hiányosságai okán a vitán annyira gyengén szerepelt, hogy a második fordulóban végül várakozásokon alul teljesített.
Mi lesz idén?
A Macron-csapat a jelölt támogatottságánál fogva régóta készülhet arra, hogy mihez kezdjenek a második fordulóban (el is kezdtek a baloldali szavazókhoz beszélni), míg Le Pen éppen a 2017-es a tapasztalataiból építkezhet, ami szűkülő olló mellett izgalmakat ígér. A hagyományos elnökjelölti vitára amúgy április 20-án kerül sor. Ez ugyan még nem a jövő hét témája, de ha Le Pen alacsonyan tudja tartani az elvárásokat, akkor egy döntetlen is győzelemmel érhet fel számára.
Így viszont Macronnak nem szabad hibáznia a vitában, különben Le Pen meglepetés-győzelmet arathat felette.
Márpedig egy – lassan-lassan kialakuló – szűk állásnál a vita sem feltétlenül tét nélküli stílusgyakorlat.
Kinek a támogatására szólít fel Jean-Luc Mélenchon és Valérie Pécresse?
A másik vasárnap esti nagy kérdés, hogy ki kinek a támogatására szólít fel (vagy ki keni el a problémát a lelkiismereti szavazás támogatásával). Ha csak az ismert számokat nézzük, Macron számíthat a szocialista Anne Hidalgo és a zöld Yannick Jadot támogatására, ez ugyanis nemcsak mérsékelt baloldali hagyomány a radikális jobboldallal szemben, hanem a szavazói preferenciáknak is megfelelő döntés lenne. Ami a másik oldalt illeti, Eric Zemmour szavazói ugyan elsöprő arányban támogatják Le Pent a második fordulóban, a radikális jobboldali újonc számára nagy kihívás lehet a “szavazzatok Le Penre!” kimondása, hiszen, hangzik a teljesen jogos párizsi közbölcsesség, Zemmour éppen arra építette fel a saját jelöltsége racionáléját, hogy Le Pen esélytelen. (Itt ráadásul az is kérdés, hogy milyen háttértárgyalások zajlanak kettejük között, immáron nemcsak az elnökválasztásra, hanem a nemzetgyűlési választásra is készülve.)
Az igazi dilemma azonban a konzervatív Valérie Pécresse és a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon előtt áll.
Az ő szavazóbázisuk, pártjuk megosztott a második fordulós preferenciák tekintetében (otthon maradás, Macron, Le Pen). Ez praktikusan azt jelenti, hogy e jelöltek nem tudnak olyat mondani, ami az összes szavazót, pártembert kielégíti. Mindketten kockáztatnak tehát az állásfoglalással: személyes tekintélyt, pártszakadást, s nem utolsó sorban olyan vitát, amely a nemzetgyűlési kampányra is bénítólag hathat. (Ha a republikánus aktivisták egy része kifütyüli Nicolas Sarkozy-t, mert nem támogatja nyíltan Valérie Pécresse-t, képzeljük el, micsoda feszültségeket okozhat egy nem tetsző döntés!) Más szempontból viszont egy ilyen döntés irányt is adhat egy-egy mozgalomnak, akár a következő évekre is. Meglátjuk, milyen bátran merik használni a lehetőséget a jelöltek.
Ki hogy omlik össze?
A vesztesek várható összeomlása és a vasárnap esti kérdések kiszámíthatósága már most politikai mozgolódásokra ad okot. Egyetlen példa: a 2 százalékon álló szocialista Anne Hidalgo az estéjét nem kampányolással töltötte, hanem azzal, hogy zárt körben Hollande ex-elnökkel és másokkal a szocialisták jövőjéről beszélgetett.
Ilyen beszélgetések zajlanak a republikánusok között is, de minden bizonnyal a szintén belső megosztottságokkal küzdő, várhatóan 10 százalék alatt teljesítő zöldek sem kerülhetik el a jövő kérdését.
Mivel az elnökválasztás másnapján elkezdődik a nemzetgyűlési kampány (a veszteseknek 11-én, a továbbjutóknak 25-én), nagyon nem mindegy, hogy ezek a mozgások és kavarások nyilvánosak lesznek-e. Lesznek-e például olyan nyilatkozatok, mint amilyeneket Márki-Zay Péter kapott vasárnak este Budapesten Jakab Pétertől és Gyurcsány Ferenctől? Vagy mindenki szépen belül elintézi a vitáit, és csatasorba áll a következő kampányra?
Ez nem csak politikai, hanem pszichológiai kérdés is. Ha nem lesz nagy változás a közvélemény-kutatásokhoz képest a végeredményben, akkor erre a helyzetre már most készülnek a szereplők, vélhetően többé-kevésbé racionálisan. Ha meglepetés lesz, akkor minden borulhat, több lehet az érzelem. Így vagy úgy, sok szereplőnek hétfőtől mindenképpen új kampány kezdődik. És lesz, akinek nemcsak új kampány, hanem új korszak is.
Fotó: EPA/MOHAMMED BADRA
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.