Újabb terrorhullámot robbanthat ki az Iszlám Állam Izraelben?

A közelmúltban két olyan merénylet is történt, aminek elkövetői korábban megpróbáltak a terrorszervezethez csatlakozni.

„Kegyetlen ébresztőként” szolgál az a két terrortámadás, amiket egy héten belül hajtottak végre izraeli arab elkövetők a zsidó állam területén – írja a Ynetnews. Az izraeli lap szerint nem lehet szemet hunyni azon tény felett, hogy a merényletek elkövetői valamilyen formában az Iszlám Államhoz (ISIS) kötődtek.

Lövöldözés Haderán

Ahogy lapunk is beszámolt a legutóbbi esetről, két izraeli meghalt, hatan pedig megsebesültek – köztük két izraeli rendőr –, egy vasárnap esti lövöldözéses támadásban Haderán. A lövöldözőket, két Umm el-Fahm városból való izraeli arab férfit, a támadás helyszínének közelében tartózkodó fedett határrendőrök lőtték agyon.

Ibrahim és Ayman Agbarriya autóval érkeztek a helyszínre, legalább három pisztoly mellett kések és 1 100-nál is több lőszer volt náluk.

Az egyik férfit – Ibrahimot – 2016-ban már letartóztatták és elítélték, amikor megpróbált csatlakozni az ISIS-hoz. Az akkor 23 éves férfi azt mondta, hogy a terrorcsoport online videóinak hatására radikalizálódott. Mielőtt megpróbált Izraelből Szíriába utazni, a számítógépén tárolt anyagokat megpróbálta eltüntetni.

Szíriába tartó útján letartóztatták, majd az izraeli hatóságok egy időre börtönbüntetésre ítélték, amiért a terrorcsoporthoz kívánt csatlakozni. Úgy tűnik, mindezek után sem szakított az ISIS gyilkos ideológiájával.

Két 19 éves újoncot gyilkolt meg az Iszlám Állam Izraelben

A rendőrség azonosította a haderai terrortámadás két áldozatát, a határrendőrség kötelékében szolgáló 19 éves Jezen Falah és Sirel Abukarat tiszteket.

Késelés Beer Seván

Pár nappal a haderai lövöldözés előtt, egy másik, ISIS-hoz köthető terrorista hajtott végre késeléses merényletet. A beduin Hurából származó férfi, Mohamed Abu al-Kian először gépkocsijával belerohant az áldozatok kocsijába, majd kiszállt az autóból és szurkálni kezdte a túlélőket négy ember halálát okozva.

2016-ban Abu al-Kian szintén megpróbált Szíriába utazni, hogy az ISIS-hoz csatlakozzon, ám elfogták és egy vádalku megkötése után hat év börtönbüntetésre ítélték Izraelben. Három évvel később azt mondta, hogy megbánta tettét, amit a bíró őszinte vallomásnak ítélt, és szabadon engedték.

További támadások várhatóak?

A Ynetnews elemzése szerint aggasztó, hogy több tucat olyan izraeli arabról is tudni lehet, akik Agbarriyához és Abu al-Kianhoz hasonlóan korábban megpróbáltak beállni az ISIS soraiba a múltban, amiért börtönre ítélték őket, de azóta szabadlábra kerültek.

Nem mellesleg ki tudja, hányan vannak még olyanok, akik titokban szimpatizálnak a terrorszervezettel.

Figyelmeztet az izraeli lap, ami hozzáteszi, nem kizárt, hogy ezek a támadások nem sokkal Ramadán és Pészach előtt más radikálisokat is hasonló merényletek elkövetésére inspirálhatnak.

Négy izraelit késeltek halálra Beer Seván — videó

A támadó egy Hura városából származó izraeli beduin, aki korábban már ült izraeli börtönökben.