A jordán királlyal találkozott az izraeli védelmi miniszter

Benny Ganz izraeli védelmi miniszter kedden Ammánban találkozott II. Abdulláh jordániai királlyal, hogy megvitassák a közelgő iszlám ünnep, a ramadán idején elharapódzó erőszakkal kapcsolatos aggodalmakat – számol be a Times of Israel.

Ez volt a harmadik találkozó Abdullah és Ganz között, az elsőre 2021 februárjában került sor titokban, a másodikra pedig idén januárban nyilvánosan.

Ganz hivatala szerint a találkozón helyi biztonsági és politikai témákról volt szó.

Ganz bemutatta Abdullahnak azokat a lépéseket, amelyeket Izrael annak érdekében szándékozik tenni, hogy a palesztinok számára a jeruzsálemi ramadán idején fennmaradjon az vallásgyakorlás szabadsága, valamint más lépéseket, amelyek célja a ciszjordániai és gázai övezeti palesztinok életének javítása – közölte Ganz irodája.

Izrael a közelmúltban további 8 ezerrel, összesen 20 ezerre növelte a gázaiak számára Izraelben való munkavállalási engedélyek számát.

„A védelmi miniszter hangsúlyozta a stabilitás és a nyugalom fenntartásának fontosságát, valamint a terrorizmus elleni általános harc szükségességét, különösen az Iszlám Állam nevű szervezet ellen, amely a közelmúltbeli izraeli terrortámadások mögött áll”

– közölte Ganz hivatala.

A keddi találkozót még a vasárnap esti, halálos kimenetelű haderai támadás előtt tűzték ki.

Két 19 éves újoncot gyilkolt meg az Iszlám Állam Izraelben

A rendőrség azonosította a haderai terrortámadás két áldozatát, a határrendőrség kötelékében szolgáló 19 éves Jezen Falah és Sirel Abukarat tiszteket.

Izrael és Jordánia kapcsolatai az elmúlt években mélypontra jutottak, ami nagyrészt Abdullah és Benjámin Netanjahu korábbi miniszterelnök rossz viszonyának köszönhető, az elmúlt hónapokban azonban mindkét fél igyekezett javítani rajtuk.

Naftali Bennett miniszterelnök tavaly nyáron titokban utazott Ammánba, hogy találkozzon a királlyal, nem sokkal azután, hogy Jair Lapid külügyminiszter nyilvános találkozó keretében találkozott jordániai kollégájával, Ayman Safadival az Allenby-híd jordániai oldalán lévő átkelőn. Augusztusban pedig Jichák Herzog elnök szintén titokban utazott Ammánba, hogy találkozzon a királlyal.

Az ilyen találkozók körüli titkolózás jellemzően a jordániai kormány kérésére történik, mivel az ország lakosságának nagy része ellenzi a királyság és Izrael közötti szoros kapcsolatokat.

Újabb terrorhullámot robbanthat ki az Iszlám Állam Izraelben?

„Kegyetlen ébresztőként” szolgál az a két terrortámadás, amiket egy héten belül hajtottak végre izraeli arab elkövetők.

Ganz Abdulláhhal való keddi találkozója során

a miniszter „ramadán karímet kívánt neki és a királyság minden polgárának a következő napokban kezdődő ramadán hónap előtt”

– közölte Ganz hivatala.

Omer Barlev közbiztonsági miniszter a keddi jelentések szerint nemrég szintén találkozott – titokban – Ayman Safadi jordán külügyminiszterrel.

Ezen a találkozón is a jeruzsálemi nyugalom fenntartására irányuló erőfeszítésekről volt szó a muzulmán ramadán hónap alatt.

Tavaly tavasszal a Templom-hegy körüli jeruzsálemi események és a palesztin családok kilakoltatása a Sejk Dzsarra negyedből 11 napos háborúvá fajult Izrael és a Gázai övezetben működő terrorcsoportok között, valamint jelentős zsidó-arab erőszakos cselekményekre került sor a vegyes lakosú városokban.

A 2021. májusi erőszak megismétlődésétől tartva a Biden-kormányzat sürgette Izraelt, hogy tegyen megelőző intézkedéseket annak érdekében, hogy megakadályozzon egy hasonló kitörést áprilisban, amikor a zsidók a peszáh, a muszlimok a ramadán és a keresztények a húsvét ünnepét ülik meg.

Abbász Izrael elismerésének visszavonásával fenyegette meg Amerikát

A Palesztin Hatóság elnöke Rámálláhban fogadta Antony Blinkent és a jordán királyt.