Az invázió harmadik hetében vagyunk. Túl az első nagy megrökönyödésen, felháborodáson, pánikrohamon, és az érzelmi légiakrobatika egyéb formáin. Talán most jött el az ideje annak, hogy megálljunk, és eltöprengjünk egy pillanatra. Azon, amit megtettünk az ukránok érdekében, és azon, amit nem tettünk meg. De főleg azon, hogy miért.
Első ránézésre úgy tűnhet, hogy megtettünk mindent, ami emberileg lehetséges. Kiebrudaltuk az oroszokat a jólfésült nemzetek közösségéből. Elkezdtük módszeresen lebontani a gazdaságukat. Fegyvert szállítottunk Ukrajnának, és önkénteseket is. Befogadtunk ukránokat, és kiközösítettünk oroszokat. Még a haderőfejlesztés gondolatával is elkezdtünk kacérkodni. Egyszóval
megtettünk mindent, ami szem-szájnak ingere, kivéve a direkt konfrontációt Oroszországgal, és a 6000-nél is több atomtöltetével.
Mindent elkövettünk, hogy az agressziót olyan költségessé tegyük az oroszok számára, amennyire ez fizikailag lehetséges. Hogy miért? Azért, mert
azt akarjuk, hogy az ukránok harcoljanak. Harcoljanak a partokon, harcoljanak a leszállópályákon, harcoljanak a mezőkön és az utcákon, harcoljanak a hegyekben.
Hogy Vietnámmá és Afganisztánná változtassák Ukrajnát az orosz megszálló számára. Ha kell, akár évtizedeken át. Mindenáron.
Ebből is látszik, hogy mindennek ellenére, mi szerfölött erkölcsös és bátor emberek vagyunk. Félelmet nem ismerve kiraktuk a fészbuk profilunkra a sárga-kék zászlót. Megérdemeljük a tíz másodperces ön-vállveregetést.
Közben Mariupolban egy hatéves kislány szomjan halt a város romjai között.
Mert azért van egy sor dolog amit nem tettünk meg.
Nem álltunk meg a háború kitörése pillanatában egy percre elgondolkodni, hogy miről is van szó tulajdonképpen. Erre már senki sem emlékszik, de
február végén a háborúnak még nem volt egzisztenciális tétje. Nem volt meg benne a közel-keleti háborúk totalitása, a dzsihád kérlelhetetlensége, a népirtás csírája.
Miről is szólt a háború azon a napon amikor dörögni kezdtek a fegyverek? Befolyási övezetekről, szövetségi rendszerekről, nagyhatalmi versenyről, büszkeségről és paranoiáról. Olyan dolgokról, amikért a nemzetek évezredeken át harcoltak, és még évezredeken át fognak harcolni egymás ellen. Korlátozott célokért, korlátozott eszközökkel. Ahelyett, hogy ezen elgondolkodtunk volna,
mindent megtettünk, hogy egy korlátozott háborúból egzisztenciális háborút csináljunk.
Először az ukránok, aztán az oroszok számára. Mindez sajnos elkerülhetetlen volt. Az a civilizáció, amelyik egy esőkabátos bakfis érzelmi érettségével cselekszik, az nem lát árnyalatokat. Vagy a totális kanti béke, vagy a totális háború.
Nem véletlen, hogy a tegnap moralizáló pacifistái hirtelen a háborús uszításban találták meg életük értelmét.
Nem tettük meg még a legelemibb dolgot sem, ami pedig erkölcsileg legalább olyan fontos lett volna mint ánglius nevű öreg ölőszerszámokat szállítani az ukránoknak. Venni egy mély levegőt, megpróbálni lenyelni a jogos felháborodás varangyos békáját, és hideg fejjel de-eszkalálni a konfliktust. Mindenáron. Még akkor is ha bekövetkezik a legszörnyűbb dolog, amit az emberi képzelet megálmodni képes, és az EU pár évvel később terjeszkedik tovább kelet felé. Miért? Azért mert
nincs semmi arányosság abban, hogy a világ legnagyobb államával feldúlatjuk Európa legnagyobb államát.
Még akkor sem, ha az elv, amiért a más farkát a csalán közé verjük, az elvek legszentebbike: egy állam joga a csatlakozásra néhány betűleves-szövetséghez.
Nem ültünk le egy őszinte beszélgetésre az ukránokkal azzal kapcsolatban, hogy hogyan is működik valójában ez a fehér világ.
Ez lett volna talán az utolsó alkalom elmagyarázni a menyasszonynak, hogy az orosz vőlegény jobban akarja őt, mint mi.
Annyira akarja, hogy ő ezért hajlandó erőszakot is alkalmazni. Mi meg nem. És akkor talán azt is közöltük volna vele, hogy mi ugyan szurkolni fogunk a lelátóról, de végső soron ezt a boxmeccset a medvével egyedül kell majd leszólóznia. Ha pedig nagyon jó fejek lettünk volna, akkor megpróbáltuk volna meggyőzni a következőről:
Ha Nyesztyerkának sikerül is száz év magány, és partizánkodás után kiütnie a medvét, az Ukrajnának okozott kár sohasem lesz arányban a várható haszonnal.
A végén azt is megsúghattuk volna neki, hogy nem kizárt, hogy ha majd a Nagy Honvédő Háború után Ukrajna betér az Európa bárba egy frissítőre, a portás közli majd vele hogy romhalmazokat nem szolgálnak ki.
Mindezt nem cselekedtük meg.
Feltevődik a kérdés, hogy miért nem?
Tudom, tudom, szabadság, szerelem stb. Kétségtelen, hogy ezek a fennkölt érzések is meghatározó szerepet játszottak abban, hogy a Nyugat ukrán avatárját löktük be a szorítóba megküzdeni a T-Rex-szel – magunk helyett.
De ezeken kívül volt még valami. Valami, amit úgy hívnak hogy a sértett nárcizmus dühe.
Évtizedeken át meséket meséltünk magunknak, és a világnak arról, hogy mi vagyunk azok, akiknek sikerült megfejtenünk a történelem, és az emberi természet nagy misztériumát.
Sikerült felfedeznünk azt a titkos receptet, ami felszámolja a nemzetközi rendszerben uralkodó anarchiát, a versenyt a szűkös erőforrásokért, a háborút.
Még egy bemutatótermet is berendeztünk az Ural és az Atlanti-óceán között, ahová a neandervölgyiek eljöhettek megcsodálni a jövőt, és meggyőződni róla, hogyan működik. Ez a fikció szolgált alapjául egy egész civilizáció önértékelésének, és felsőbbrendűségi tudatának, különösen azután, hogy a valódi versenyben az eurázsiai ragadozókkal egyre inkább a háttérbe szorult.
Azután jött a Kozák, és egy hideg februári reggelen a civilizációs mítosz összeomlott.
A romok maguk alá temették a kollektív felsőbbrendűség érzését, és a helyét az irracionális düh tombolása vette át. Ez a düh az, ami miatt meg sem fordul a fejünkben, hogy a fegyvereken kívül a de-eszkaláció, és a kompromisszum üzenetét is érdemes lenne postázni Ukrajnába. És ez a zsigeri düh az oka annak, hogy
számunkra ennek a válságnak csak egy megoldása lehet: betartani minél jobban, és minél erősebben az agresszornak, és ha kell, harcolni ellene.
Akár az utolsó ukránig.
Robert C. Castel összes cikkét elolvashatja itt.
A szerző ezen írása is nagyobb nyilvánosságot érdemelne.
Ukrajna talán olyan , mint az 1939-es Lengyelország volt.
Nagyon jó írás – ismét!
Nekem még annyi plusz jutott eszembe, hogy tekintettel arra, hogy mekkora mérhetetlen anyagi hasznot termel a mostani helyzet az amerikai olaj-gázipar és hadiipar számára, valamint az eddig már egyre inkább recsegő-ropogó NATO számára ez mekkora politikai/stratégiai ajándékkal jár, nem hinném, hogy csak butaságból vagy tutyimutyiságból „felejtettek el” időben kompromisszumot kötni az oroszokkal. Egyre inkább úgy tűnik, hogy direkt provokálták ki a háborút a washingtoni illetékesek…
Köszönjük Robert, ismét egy tűpontos helyzetértékelés.
Én azt látom, hogy bármennyire furcsán is hangzik de ha számszerűleg kéne kifejeznem akkor úgy 2/3-1/3 de legalább 60%-40% arányban inkább felelős a nyugat a jelenlegi helyzetért. Tudom ez nem egy népszerű kijelentés, de sajnos az utóbbi 2 évtized történései ezt mutatják. Mert amit látok, hogy az oroszok részéről folyamatos volt a próbálkozás az együttműködésre, amit a nyugat egyszerűen ignorált. Ez persze nem jelenti azt, hogy Putyin ne lenne felelős a jelenlegi helyzetért, de azért annak fényében, hogy a nyugat milyen szintű cinizmust mutatott, amikor korábbi ígéreteit megszegve az orosz határokra tolta a NATO-t… Így azért már egészen más a leányzó fekvése. És aztán ebben az eleve kényes helyzetben, jött a nyugat által támogatott államcsíny Ukrajnában, azon a ponton már egyenes út vezetett a Krím és a Donbasz elcsatolásához. Én azt gondolom, még akkor is lett volna lehetőség egy többé-kevésbé békés és mindenki számára elfogadható rendezéshez, de sajnos az ukránok nem tudták, vagy nem akarták felfogni, hogy eszközként használják őket és ebből a helyzetből Ők nem jöhetnek ki jól. És ez mint azt már mások is említették, kicsit emlékeztet a lengyelek helyzetére 1939-ben. Ők ugyanúgy a nagyhatalmi játszmák áldozatai lettek mint most az ukránok. És sajnos azt kell mondjam, hogy a helyzetük abban is hasonló, hogy bizony az ukránok is voltak olyan ostobák, hogy azt hitték majd megvédik őket, ebben a hitben pedig pofátlanul hergelték a medvét azzal, hogy látványosan magasról tettek a minszki megállapodásra, állami szinten is nyíltan oroszellenes politikát folytattak. Zelenszkij pedig csapdába esett zsidóként, hiszen bár voltak olyan jelek, hogy Ő hajlana megegyezésre, valószínűleg félt (és valljuk be joggal félt) a szélsőjobbos erőktől, akik nélkül biztosan nem maradhatott volna a helyén. Csak remélni tudom, hogy minél hamarabb rendeződik a konfliktus, mert ebből senki sem jöhet ki jól. És jó lenne ha végre Európa is a sarkára állna, mert most nem fegyverrel kellene Ukrajnát támogatni, hanem azzal, hogy tárgyalóasztalhoz kényszerítik az oroszokat ÉS az ukránokat. A fegyverszállítások és az önkéntesek beengedése csak elnyújtja a konfliktust és még több felesleges áldozathoz vezet minden oldalon.
„nyugat által támogatott államcsíny”
látom képben vagy xD
https://youtu.be/yrOPmixtu5w
kedvenc takonygerinc cikkszerzőm bizonyára a zsidó népet is „de-eszkaláció” gyanánt szívesen odadobta volna koncként Nasser népének, valószínű azért mert fogalma sincs arról hogy mi az a belső erő ami ilyen történelmi helyzetben összekovácsol egy népet, hiszen az ő biológiai létezése nyomokban sem tartalmazza ezeket az emberi értékeket…
Tisztelt kommenttárs! Nem érzed úgy, hogy kicsit túllőttél a célon? Durva személyeskedéssel válaszolsz egy véleménycikkre anélkül, hogy akár egyetlen állítást is cáfolnál vagy megindokolnád mi alapján teszed ezt és ezen felül nevetséges váddal illeted… Mégis milyen alapon? Én azt gondolom, Robert tett már le az asztalra ezt-azt, Ő már bizonyította, hogy képes arra hogy objektíven értékeljen akár ilyen kényes helyzeteket is, mondhatjuk hogy ismert és joggal elismert szerző. Nos vele szemben állsz Te, aki kommentelő fotelhuszárként az anonimitás jótékony homályából pocskondiázol boldog-boldogtalant, akinek a véleménye nem egyezik a tiéddel… Hát nem tudom mit is mondhatnék erre? Esetleg cáfolhatnád, hozhatnál érveket, hogy mivel és miért nem értesz egyet, de a fröcsögésed így önmagában nagyon kevés. Szabad a pálya, nyugodtan nekiállhatsz, írj Te is hasonló színvonalú véleménycikket, én személy szerint szívesen olvasom mindenki véleményét, amennyiben az a mondandóját normális módon kifejti, azt alátámasztja tényekkel, megfelelő érvekkel stb… Már ne is haragudj, de az finoman szólva is nevetséges amikor Te hivatkozol emberi értékekre egy olyan kommentben amiben egy cikk szerzőjét mindenféle indoklás vagy érvelés nélkül dehumanizálod, sértegeted.
a véleménycikkeiben kissé elhatalmasodott a fizetett propaganda, tökéletesen időzített megjelenésekkel párosítva jött a migránsozó uszítás [szavaddal élve dehumanizálás], a bűnös nyugat képe amint félrevezetett egy 40 millió lelket számláló nemzetet, [jótékonyan elhallgatva a nemzeti önrendelkezés c. fejezetet], az orosz állam mosdatását szolgáló propagandacikkekkel együtt…
ezért kapja itt a júdáspénzt, én meg annak megfelelően fogom kommentelni amennyit ez az ember ér
Újra átolvastam a cikket, hátha megtalálom mi az, ami ennyire kiverte nálad a biztosítékot, de mindig csak oda lyukadok ki, hogy magadra ismertél ebben a mondatban :
„Az a civilizáció, amelyik egy esőkabátos bakfis érzelmi érettségével cselekszik, az nem lát árnyalatokat.”
Továbbra is azt várnám, hogy megindokold a véleményed. Hozz egy állítást a cikkből és indokold meg hogy az miért nem igaz.
„a bűnös nyugat képe amint félrevezetett egy 40 millió lelket számláló nemzetet”
Nem így volt? Nem lebegtették Ukrajna előtt az EU csatlakozást? Mindezt úgy, hogy Ukrajna igen messze van a csatlakozási feltételek teljesítésétől. Kezdjük azzal hogy milyen demokrácia az, ahol a választások lezajlása után, a frissen megválasztott kormány a választásokon második helyezést elért párt vezetőit bebörtönözte, a pártot szétverte. Bezárta az összes vele szemben kritikus TV csatornát, a külföldi csatornák elérését korlátozta.
A területén élő kisebbségeket megfosztotta alapvető jogaiktól.
Szóval úgy gondolod helyénvaló dolog ezt a mintademokráciát EU csatlakozással áltatni? Nem félrevezető viselkedés ez?
Közben Mariupolban egy hatéves kislány szomjan halt a város romjai között.
nem találom a cikkben kik lövik éppen szarrá Mariupolt és kik gyilkolnak civileket – takonygerinc
Miről is szólt a háború azon a napon amikor dörögni kezdtek a fegyverek? Befolyási övezetekről, szövetségi rendszerekről, nagyhatalmi versenyről, büszkeségről és paranoiáról. Olyan dolgokról, amikért a nemzetek évezredeken át harcoltak, és még évezredeken át fognak harcolni egymás ellen.
az emberek szabadon akarnak élni és nem egy hazug és beteg diktatúra árnyékában
Nem véletlen, hogy a tegnap moralizáló pacifistái hirtelen a háborús uszításban találták meg életük értelmét.
röhejesen gagyi
Még akkor is ha bekövetkezik a legszörnyűbb dolog, amit az emberi képzelet megálmodni képes, és az EU pár évvel később terjeszkedik tovább kelet felé
erről kérdezzük meg az ukránokat, jelenleg úgy tűnik hősiesen ellenállnak, nade nem azért mert a határon túlról a nyugat uszítja őket, hanem belső késztetésből – erre írtam az Izraeli párhuzamot, mi jól tudjuk hogy mit jelent ez…
a világ legnagyobb államával feldúlatjuk Európa legnagyobb államát
mi…
a nyugat…
a büdös k*rva anyád aki a világra ellett te selejt
betűleves-szövetséghez
ez tényleg vicces, de sokatmondó ha takonygerincnek ennyit jelent Európa
Ez lett volna talán az utolsó alkalom elmagyarázni a menyasszonynak, hogy az orosz vőlegény jobban akarja őt, mint mi.
tudta…
mint ahogyan azt is hogy nem Nato tagként magára marad…
a sértett nárcizmus dühe
röhejesen gagyi
Azután jött a Kozák, és egy hideg februári reggelen a civilizációs mítosz összeomlott.
keleten…
sosem volt, és ezt tudják az emberek is keleten akik benne élnek
id.: „a bűnös nyugat képe amint félrevezetett egy 40 millió lelket számláló nemzetet, [jótékonyan elhallgatva a nemzeti önrendelkezés c. fejezetet]” – szerintem nehéz Ukrajna esetében nemzeti önrendelkezésről beszélni, amikor az ukrán gazdaság vezetőinek jelentős része színtiszta amerikai „ejtőernyős”: 2014-ben Petro Porosenko ukrán elnök ukrán állampolgárságot adományozott az amerikai Natalie Jareskónak, a Horizon Capital befektetési alap vezetőjének, aki pénzügyminiszteri tisztséget kapott az új ukrán kormányban. Szintén tagja lett az új ukrán kormánynak gazdasági miniszterként a montreali Concordia egyetemről katapultált litván Aivaras Abromavicius. De beszélhetünk a jelenlegi USA elnök bébijéről, Hunter Bidenről is, aki az ukrán energiavállalat, a Burisma igazgatótanácsában pihent meg. És még sokan lettek így hirtelen a semmiből ukrán állampolgárok. Úgyhogy nagyon úgy tűnik, hogy az ukrán kormány semmiféle nemzeti önrendelkezéssel nem rendelkezett – vsz. most se, hanem Washingtonból jönnek a parancsok.
aha, jönnek a parancsok…
mi Magyarországon a 80-as évek végén már kinevettük azt a buta és hazug patyomkin rendszert ami láthatóan a semmibe vezetett, az ukrán társadalom Janukovicsban látta ugyanezt, és nem hinném hogy Lukasenka vagy Putyin diktatúrája a nép őszinte támogatását élvezné, és azon sem lepődök meg annyira hogy az emberek (egykét holdkórost leszámítva) inkább a hanyatló nyugaton szeretnének élni…
Ennek mi köze van ahhoz, amit írtam?
Úgyhogy nagyon úgy tűnik, hogy az ukrán kormány semmiféle nemzeti önrendelkezéssel nem rendelkezett
Nekem csak annyi lenne a meglátásom, hogy ezek szerint Izrael is inkább hagyja magát elpusztítani az őt körülvevő ellenségtől mert akkor eljön a Kánaán. Nagy f..zt.
A szerző úgy orosz párti mint a mai Izrael vezetői is akik egyűtt müködnek az oroszokkal Szíriában. Ez persze reálpolitika, de szégyen! Ilyen erővel nem tudom a zsidók miért harcoltak a 73-as háborúban a túlerő ellen, miért nem adták meg magukat. Mennyi életet megmenthettek volna, nem? Évi 2,5 millíárd dollar amerikai katonai segéllyel amúgy könnyű ugrálni. Ami pedig tényleg érdekes hogy Izrael nem rendelt el büntető intézkedéseket Oroszország ellen. Amikor az ő érdekiről van szó akkor nagyon elvhűek tudnak lenni, de amikor másik ország van bajban akkor ölbe tett kézzel nézik.
A szerző úgy orosz párti ahogy a fizetését kapja…
Én már tényleg nem értem. Ha valaki a mostani orosz-ukrán háború kapcsán az ukrán és amerikai felelősséget is megemlíti, vagy egy állam a jelen helyzetben reálpolitikát folytat – azaz nem gondolja, hogy a szankciózás célravezető, ellenben a lakosság jelentős részét mélyszegénységbe taszíthatja -, akkor azt rögtön ledózerolja a mainstream média, és az abból tájékozódó tömeg.
De hol volt ez a szankció kavalkád és a médiarendszer felháborodása a feltüzelt tömegekkel akkor, amikor pl. az USA beavatkozás kapcsán Guatemalaban 200.000 embert nyírtak ki. Vagy amikor Vietnamban napalmmal égették fel a falvakat gyerekekkel együtt. Vagy amikor nem létező vegyifegyverekre hivatkozva valójában anyagi haszonszerzésből lerohanták Irakot, és „kulturáltan beszélgettek” egyszerű iraki polgárokkal Abu Ghraib-ban, és mely térségben már 800.000-t közelíti a civil áldozatok száma a „demokrácia exportnak” köszönhetően.
És még bőven lehetne sorolni, hiszen 1945 és 2021 között a háborúk 81%-t az USA indította. És érdekes módon nemhogy szankciók nem voltak, hanem a nyugati államok vagy csak lelkesen tapsoltak mindehhez, vagy tevékenyen részt is vettek ezekben a hadjáratokban.
A háború rossz, és alapjaiban elítélendő. De mindegyik. Mert ez a kettős mérce, amit most a „civilizált fejlett” világ bemutat a vezetőiktől kezdve a médián át a tömegekig, az a pofátlanság teteje.
A segély évi 3,8 milliárd USD amit az USA-ban fegyverekre kell elkölteni. Egyptom is hasonló mértékű segélyt kap de neki kajára se te telik. Izraelnek ez a GDP 1%-a és sokszáz milliós muszlim haddal kell a katonai egyensúlyt fenntartani.
Ha tisztán kockázat elemzés szempontjából vonok mérleget, akkor azt mondom, hogy mindenkinek, még az ukránoknak is az a legjobb, ha az oroszok győznek minél hamarabb.
Mert akkor mi lesz?
Egyébként miért is ne háborúzhatnánk Ukrajnában Putyinék ork-seregével?
Háborúzhatnánk NATO tagállamként segíteni Zelenszkij SS jelképekkel dekorált ork-seregét, amennyiben arra vágysz, hogy a nagy adok-kapok során atomtöltetekkel leradírozzák a Föld felszínét.
Szuper, valaki már írta, és igaza van hogy nagyobb közönség elé kellene vinni ezeket a gondolatokat👍
Na akkor kedves író, ugyanezt az eszmefuttatásod ültesd át az izraeli arab háborúra. Ugye mindjárt kiderül, hogy hülyeséget írtál?
Amikor az oroszok felfegyverezték az arabokat és rakétákat szállitanak Izrael ellenségeinek akkor háború a zsidók ellen az utolsó muszlimig?