A geopolitikában csupán egyetlen igazán fontos kérdés van: az, hogy a szuperhatalmak szerelmi háromszögében melyik kettő lép frigyre egymással, kimondva a boldogító igent, és melyik marad magányos és elszigetelt. Robert C. Castel publicisztikája.
Ez a világpolitika legfontosabb stratégiai játszmája, amiben a győztes pár aránytalanul előnyösebb helyzetbe kerül a magányos vesztessel szemben.
Miért fontos stratégiailag a jó lóra tenni?
Azért mert az aki a nagystratégiai szinten a helyes döntéseket hozza, az megengedheti magának a tévedés luxusát a hadműveleti illetve a taktikai szinten. Az a fél amelyik stratégiai szinten helytelen döntéseket hozott, hiába brillírozik az alacsonyabb ligákban, az erőfeszítései nem vezetnek sehova. A klasszikus példa erre Sommers ezredes híres beszélgetése egy észak-vietnámi tiszttel. Sommers megjegyezte, hogy a Vietnámi Háborúban az amerikaiak sohasem vesztettek el egyetlen nagy, vagy közepes csatát sem. Erre a vietnámi tiszt azt válaszolta, hogy ez igaz, de teljesen mellékes.
NeokohnMi, a Nyugat, a nagy játszmát elveszítettük.
Elveszítettük akkor amikor Kissinger zseniális Kína-politikájának a gyümölcseit elherdáltuk, amikor Kínábol szuperhatalmat csináltunk, és amikor hagytuk, hogy az orosz-kínai párocska összeszűrje a levet a hátunk mögött.
Yuval Noah Harari írhat amit akar, az oroszok egyelőre nem vesztettek el semmilyen háborút.
Oroszországnak sikerült megoldania a legfontosabb geopolitikai dilemmát, szövetségre lépnie a másik revizionista szuperhatalmommal és elszigetelnie a Nyugatot. Mivel a nagystratégiájuk helyes, megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy a másodrangú kérdésekben, például Ukrajnában és Tajvanban középszerű teljesitményt nyújtsanak. Se Észak-Korea, se Vietnam nem brillírozott a Nyugat elleni háborúikban, de a nagystratégia szintjén két szuperhatalom támogatását tudhatták magukénak. Ha nem is volt biztosítva számukra a győzelem, a vereség ellen be voltak biztosítva.
Ugyanez áll az Oroszország elleni szankciókra is.
Azok, akik abban reménykednek, hogy az ostromlott Kijevben később fogy el a kenyér, mint az orosz vezérkarban a kaviár, valószínűleg csalódni fognak.
NeokohnIránhoz hasonlóan, Oroszországra is ki lehet vetni az világ összes gazdasági szankcióját, ha lesznek akik megtörik ezt a falanxot.
A gazdasági hadviselésnek ez a formája a lufi küzdelme a varrótű ellen.
A lufinak mindenhol erősnek kell lennie, a tűnek csak egyetlen egy pontban.
Bármennyire lankasztó is a gondolat, Ukrajna sorsa jelentős mértékben Kína kezébe van letéve.
Kína előtt három lehetőség áll:
- Az első, együttműködni a Nyugattal, és bizonyos stratégiai ellenszolgáltatások fejében hátbadöfni a szövetségesét. Mivel a küszködő, ultranacionalista kínai kommunista pártnak csak Tajvan bekebelezése adhat megújult legitimitást a kínai nép szemében, nem kizárt hogy a Nyugatnak Ukrajnáért tajvani valutában kell majd fizetnie.
- A második forgatókönyv Kína számára Oroszország nyílt vagy burkolt támogatása a győzelemig, annak reményében, hogy amikor Tajvanra kerül a sor, az oroszok viszonozzák majd a szívességet.
- A harmadik lehetőség, ami Kína előtt áll, megtenni mindent hogy az ukrán válság végtelenített filmszalaggá váljon, és hosszútávra lekösse úgy a Nyugat, mint Oroszország figyelmét és erőforrásait.
Azoknak, akik úgy gondolják, hogy a geopolitikai cinizmusnak ez a foka csak paranoid elemzők képzeletében létezik, érdemes felidézni a londoni szovjet nagykövet, Ivan Mikhailovich Maisky elhíresültt második világháborús mondását
“Én a magam részéről, úgy a szövetséges mint a német veszteségeket, ugyanabban az oszlopban számolom el”.
NeokohnRobert C. Castel összes cikkét elolvashatja itt.
A szerzőnek igaza van. Viszont a Nyugat nem veszítheti el Tajvant. Addig semmiképpen sem , amíg a chipgyártó kapacitása ki nem épül. Már most óriási gondok vannak. Ettől nagyobb nem hiányzik senkinek. Utána már nem fog érdekelni senkit sem.
Talán néhány széplélek tüntet majd , de az EU és az USA megszabadul a konkurenciától.
Megint jó!