Kémkedés vádjával börtönre ítéltek három iráni bevándorlót Dániában

Az ügyben illetékes roskildei törvényszék még február elején találta bűnösnek Szaúd-Arábia javára végzett kémkedés, Iránban folytatott terrorista tevékenység, valamint terrorszervezetek támogatásának vádjában az Arab Küzdelem Ahváz Felszabadításáért Mozgalom (ASMLA) nevű iráni arab szakadár csoport három, vezető tagját. A három férfi  tagadta a vádakat.

A Ritzau dán hírügynökség azt közölte, hogy a két évvel ezelőtt letartóztatott vádlottak dán szervezetekről és személyekről adtak át információkat a szaúdi titkosszolgálatoknak, továbbá támogatták a Dzsais al-Adl (Igazak Hadserege) nevű, nagyrészt az iráni-pakisztáni határtérségben aktív, az Egyesült Államok által terroristaszervezetnek minősített csoportot.

A három elítélt közül kettőt tartósan kiutasítanak az országból.

Az ASMLA célja, hogy független államot hozzon létre az Irakkal határos, olajban gazdag délnyugat-iráni Huzisztán tartományban, amelynek központja Ahváz városa. A szervezet szerint az ahvázi arab kisebbség tagjai megszállás alatt, rossz körülmények között, jogfosztottan kénytelenek élni a többségében perzsa etnikumú Iránban.

Teherán a csoportot tette felelőssé azért a támadásért, amelyet 2018-ban hajtottak végre egy ahvázi katonai díszszemle során. A merényletben legalább 25 ember vesztette életét, és 60 sebesült meg.

Szaúd-Arábia Irán legfőbb térségbeli riválisának számít.

Macron is kiakadt az Amnesty „apartheid-jelentésén”

„Hogyan merünk apartheidről beszélni egy olyan államban, ahol az arab állampolgárok képviseltetik magukat a kormányban, felelős pozíciókban?” – vetette fel a francia elnök.