Molly Malekar szerint az Amnesty International jelentése túl felületes vádirat, amely figyelmen kívül hagyja az emberi jogi tevékenységet, és tévesen ábrázolja az izraeli arabokat tehetetlen áldozatként — írja a Times of Israel.
Az Amnesty Israel ügyvezető igazgatója élesen bírálta a nemzetközi ernyőszervezetet a hónap elején kiadott jelentése miatt, amely azzal vádolta Izraelt, hogy apartheidet gyakorol a palesztinokkal szemben, mondván, hogy a dokumentum nem segít a helyzeten, sőt, talán még ront is rajta.
Molly Malekar a Zman Jiszráélnek, a The Times of Israel héber nyelvű testvéroldalának adott interjújában kifejtette kifogásait a jelentéssel kapcsolatban, amelyet Izrael elutasított, és amely saját szervezetét is megosztotta.
Az Amnesty-jelentés azon vádját, miszerint Izrael apartheidet folytat, valamint más elemeit is „övön aluli ütésnek” nevezte.
Malekar szerint sokan mások, akik a palesztinok jogaiért kampányolnak Izraelben és Ciszjordániában egyaránt, ugyanígy éreznek.
Az Amnesty február 1-jén, a jeruzsálemi Bab A-Zahara negyedben tartott sajtótájékoztatón közzétett jelentése azt állította, hogy Izrael egyfajta apartheidet alkalmaz a ciszjordániai és gázai övezeti palesztinokkal szemben, valamint világszerte, és ami a még fontosabb, és legellentmondásosabb: az arab izraeliekkel szemben.
Malekar elmondta, hogy nem az az állítás zavarja leginkább, hogy Izrael a nemzetközi jog szerint apartheidet folytat, amiről szerinte „komoly vita” folyik. Inkább az, hogy szerinte
az Amnestynek, mint az emberi jogok előmozdításán fáradozó szervezetnek, nem kellene elméleti definíciókkal foglalkoznia.
Amikor az Amnesty közzétesz egy dokumentumot, „az egyetlen fontos kérdés az, hogy mit akarnak vele elérni” – mondta.
Malekar elmondta, hogy hangsúlyozta az Amnesty központ vezetőinek, és más országokban működő kirendeltségeinek, hogy Izraelen belül küzdelem folyik „a nacionalista erők és a humanitárius erők” között.
A jelentés azonban
nagy vonalakban egyszínűre festette az egész országot, ahelyett, hogy részletesen kitért volna arra, hogy min kell változtatni, és mit tesznek helyesen.
Ennek eredményeként a jelentés leértékeli az országban tevékenykedő, elismerésre méltó emberi jogi aktivisták munkáját, és megakadályozza a párbeszédet.
Malekar bírálta az Amnesty hozzáállását a magukat palesztinnak valló izraeli arabokkal szemben is.
„Úgy kezelik őket, mint az apartheid örökös, passzív áldozatait, akiknek nincsenek jogaik és cselekvési lehetőségeik” –
mondta.
„[az Amnesty] áldozatokká, tárgyakká minősíti le őket. Ez sem nem igaz, sem nem hasznos.
„Izrael arab állampolgárait valóban diszkriminálják, de vannak jogaik, néhányuk kulcspozícióban van; kampányolnak és befolyásolnak, és ezt el kellene ismerni, értékelni és bátorítani kellene”.”
Malekar azonban elutasította azt a felvetést, hogy az Amnesty elfogult lenne Izraellel szemben, megjegyezve, hogy
a csoport több száz jelentést tett közzé az emberi jogok megsértéséről az arab országokban is,
többek között a palesztinok által egy jövőbeli államnak követelt területeken, és Iránban.
Emellett az Izraelről és Ciszjordániáról szóló jelentés jelentős része az Izrael elleni palesztin emberi jogi visszaélésekkel, például terrortámadásokkal és rakétatűzzel foglalkozott, amelyeket az Amnesty háborús bűncselekményként definiál.
Ennek ellenére Malekar elmondta, hogy
megérti a dühöt amiatt, ahogyan az Amnesty az izraeli helyzetet átkeretezte, és elismerte, hogy a mostani jelentésben „kilóg a lóláb, túlzásba vitték”.
Cáfolta azokat az általa „demagógnak” nevezett vádakat, hogy szerint az Amnesty antiszemita lenne, meggyőződése, hogy
az Izraellel szembeni kritika, még ha alaptalan is, de nem antiszemitizmus.
Malekar mégis kifogásolta, hogy az Amnesty International miként viszonyul az antiszemitizmushoz, mondván, hogy a szervezet központja nem tesz eleget az ellene való küzdelemért.
„Nekem is problémám van az Amnesty International antiszemitizmussal kapcsolatos megközelítésével”
– mondta.
„Az Amnesty elvileg az antiszemitizmus ellen küzd. Ezt teszi, de nem eléggé, és néha úgy érzem, hogy nyomást kell gyakorolni rá, hogy cselekedjen (a kérdésben).
Úgy vélte, hogy
az Amnesty International azért ódzkodik az antiszemitizmussal való foglalkozástól, mert attól tart, hogy Izrael-pártinak fogják tartani.
„Ez teljesen téves”
– mondta.
„Izrael és a világ zsidósága nem egy és ugyanaz”.
Malekar elmondta, hogy azért döntött úgy, hogy nyíltan kifejti véleményét a jelentéssel kapcsolatban, „mert fontos számomra a párbeszéd az izraeli társadalommal, mert én is része vagyok, mert
ez egy nyitott társadalom, amely különböző véleményekkel és álláspontokkal rendelkezik, és nem egy átláthatatlan monolit, és befolyásolható”.
A jelentéssel kapcsolatos kritikája vegyes fogadtatásra talált magában az Amnestyben, mondta.
„A központban (az Egyesült Királyságban) úgy éreztem, hogy a megközelítésük túlságosan jogászkodó és merev, és hogy nehéz velük párbeszédet folytatni. A [nemzetközi] kirendeltségek viszont megértő fülekre találtam”
– mondta.
Miközben az Amnesty az elmúlt négy évben összeállította jelentését, heves viták alakultak ki a helyi izraeli kirendeltség, és a londoni központ között, valamint a jelentést támogató izraeli aktivistákkal.
Egy izraeli Amnesty-aktivista a Zman Jiszráélnek elmondta, hogy a jelentés megosztotta a csoportot.
„Mély és komoly vita van a tartalma körül”
– mondta a névtelenséget kérő forrás.
„Mióta elkezdtünk dolgozni a jelentésen, rémálommá vált. Azon a héten, amikor a jelentés megjelent, nem aludtam jól. „
Az Amnesty Israel 10 fős munkatársai közül hárman arab izraeliek, akárcsak az igazgatótanács két tagja. Az egyikük, Amal Orabi a Zman Jiszráélnek elmondta, hogy fontos lépésként támogatja a jelentést, mert míg a korábbi Amnesty-jelentések különbséget tettek a zöld vonalon túli izraeli arabok és palesztinok között, a legújabb dokumentum „egy közösségnek” tekinti őket.
„Mi is még mindig teljesen másképp élünk itt, mint a zsidók. A törvény látszólag nem tesz különbséget zsidók és arabok között. De ez egyszerűen csak a diszkrimináció kifinomultabb rendszere”
– mondta.
Az Amnesty International jelentését Izrael hevesen bírálta, az „apartheid” vádját visszautasította Manszur Abbász, a kormánykoalícióban részt vevő arab izraeli pártvezető, és Esawi Frej, a regionális koordinációért felelős miniszteri posztot betöltő arab izraeli, valamint a Meretz párti Esawi Frej is.
Közvetlenül a jelentés közzététele után a csoport főtitkára, Agnes Callamard, valamint a Közel-Kelet és Észak-Afrika kutatási és érdekvédelmi igazgatója, Philip Luther a The Times of Israelnek nyilatkozott a 278 oldalas jelentésről, amely szerint
Izrael az állam 1948-as megalapítása óta visszamenőleg „elnyomó, és uralmi rendszert” tart fenn a palesztinokkal szemben, és ez megfelel az apartheid nemzetközi definíciójának.
A jelentés megjelenése előtt Izrael „hamisnak, elfogultnak és antiszemitának” nevezte azt, és azzal vádolta a szervezetet, hogy veszélyezteti a zsidók biztonságát világszerte.
Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és más országok szintén elutasították a jelentést.
„Ugyan már, ez abszurd”
– tweetelte Tom Nides, az Egyesült Államok izraeli nagykövete a jelentésre reagálva.
