Trump kampánytanácsot adott Eric Zemmournak

Donald Trump volt amerikai elnök azt mondta Eric Zemmour francia-zsidó radikális jobboldali elnökjelölt kihívójának, Eric Zemmournak, akinek nacionalista programja megosztó kampányversenyt alakít ki, hogy maradjon erős, és maradjon hű a meggyőződéséhez – közölte a francia elnökjelölt.

Zemmour kampánycsapata szerint a két férfi 40 perces telefonbeszélgetést folytatott hétfőn késő este. Trumphoz hasonlóan Zemmour is politikai kívülállóként pozícionálta magát, és leginkább a híresség státuszára, valamint szókimondó nyelvezetére épít.

„Azt mondta nekem, hogy maradjak az, aki vagyok, és hogy a média brutálisnak fog bélyegezni, de az a fontos, hogy maradjak hű önmagamhoz”

– mondta Zemmour.

A 63 éves francia elnökjelölt úgy vélekedett, hogy Franciaországot meg kell menteni a lefelé tartó spiráltól, amelyet nagyrészt a szerinte korlátlan bevándorlásnak, és az iszlám növekvő befolyásának tulajdonít. Többször is elítélték faji gyűlöletkeltésért.

Zemmour azt mondta Trumpnak, hogy mindkettejük országa a „civilizációk harcával” néz szembe.

„Ugyanazok az elképzeléseink, nevezetesen, hogy az Egyesült Államok maradjon az Egyesült Államok, Franciaország pedig maradjon Franciaország”

– tette hozzá. A bevándorlásról, a biztonságról és országaik gazdaságáról is beszélgettek – közölte Zemmour kampánycsapata közleményében.

Trump 2016-os elnökjelöltségét gyakran idézik mintaként Zemmour kampányához, aki író és polemizáló, és aki egyesíteni akarja a radikális jobboldali és a szilárdan konzervatív szavazókat, akik hagyományosan a mainstream jobbközépre szavaztak.

A közvélemény-kutatások szerint Zemmour felzárkózik a konzervatív kihívó Valerie Pecresse és Marine Le Pen, a hagyományos radikális jobboldali Nemzeti Tömörüles (Rassemblement National) párt vezetője mögé, hogy bejusson az áprilisi második fordulóba. A felmérések szerint Emmanuel Macron elnök vezeti a versenyt, aki hivatalosan még mindig nem jelentette be jelöltségét.

Le Pen 2017-es elnökválasztási kampányában igyekezett Trump akkori amerikai elnökkel együtt mutatkozni, amikor elutazott a manhattani üzleti központjába, de diszkréten távozott, miután senki sem fogadta.

Még a saját unokahúga is elpártolt Le Pen-től és inkább Zemmourt támogatja

Marion Maréchal néhány nappal azután adott interjút, hogy a Nemzeti Tömörülés három vezető politikusa bejelentette, hogy Eric Zemmour csapatához csatlakozik.