Még a saját unokahúga is elpártolt Le Pen-től és inkább Zemmourt támogatja

Marine Le Pen unokahúga, Marion Maréchal, a francia radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés volt nemzetgyűlési képviselője egy lapinterjúban kijelentette, hogy az áprilisi elnökválasztáson nagynénje helyett inkább annak riválisát, a kampányát az iszlám- és bevándorlás-ellenességére építő Eric Zemmour publicistát tervezi támogatni.

„Ez durva, erőszakos, nehéz számomra” – mondta a Cnews hírtelevízióban Marine Le Pen, aki az apja által alapított párt jelöltjeként harmadik alkalommal indul az elnökválasztáson, ahol a felmérések szerint Emmanuel Macron egyik legfőbb kihívójának számít.

A pártalapító Jean-Marie Le Pen unokája és Marine Le Pen unokahúga a Le Parisien című napilapnak csütörtök este mondta el, hogy bár a döntést még nem hozta meg, inkább Eric Zemmourt támogatná, és semmiképpen sem a nagynénjét, aki véleménye szerint túl gyakran vált ideológiát.

A politikától a 2017-es elnökválasztást követően visszavonult Marion Maréchal négy hónapja azt mondta, hogy azt a jelöltet fogja támogatni a jobboldali táborban, akinek nagyobb esélye van a győzelemre. Ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy a publicistának „nagyobb tartaléka van az erősödésre”, mint nagynénjének.

    „A koherencia, a vízió, a stratégia miatt Eric Zemmour felé hajlok, ez biztos. De hát közben itt van, ugye, a családi kérdés is” – mondta pénteken a volt képviselőnő a Le Figaro című napilapnak. „Eric Zemmour a köztársaságinak tartott jobboldal és a köztünk lévő határvonal felszámolásáért küzd. Marine Le Pen soha nem akarta ennek a demarkációs vonalnak a felszámolását” – tette hozzá.

A pártelnök és unokahúga között köztudottan véleménykülönbség volt már a 2017-es elnökválasztási kampány stratégiáját illetően is. A nagynénjénél liberálisabb gazdaságpolitikát, de konzervatívabb társadalomfelfogást hirdető, gyakorló katolikus Marion Maréchal – aki 22 éves kora óta volt képviselő és a kezdetektől nagynénje riválisaként tűnt fel – a hagyományos jobboldali szavazótábor felé szerette volna „nyitni” a pártot, az egykori Nemzeti Front keménymagjának megtartása mellett. Köztudottan elhibázottnak tartja, hogy nagynénje az elmúlt években baloldalibb és szociálisabb gazdaságpolitikát hirdetett meg.

Le Pen elnökválasztási veresége után az akkor 27 éves Marion Maréchal visszavonult a politikai élettől, de a jobboldali szuverenista választók körében továbbra is népszerű. A második gyerekével négyhónapos állapotos Marion Maréchal a Le Figarónak elmondta: az elnökválasztást követően visszatér a politikai életbe, képviselőjelöltként indul a júniusi nemzetgyűlési választásokon.

Nem Zémmour vagy Le Pen, hanem Pécresse az, akitől Macron igazán fél

A francia elnökválasztás igazi küzdelme már javában zajlik, amely nem a baloldal vs. jobboldal vagy akár a centrum vs. szélsőjobb harca, hanem a centrumé.

    Marion Maréchal néhány nappal azután adott interjút, hogy a Nemzeti Tömörülés három vezető politikusa, Gilbert Collard, Jérome Riviere és Damien Rieu bejelentette, hogy Eric Zemmour csapatához csatlakozik.

„Egy kampányban mindig is voltak olyanok, akik tábort váltottak a személyes ambícióik miatt” – mondta akkor Marine Le Pen. Eric Zemmourt illetően megjegyezte, hogy „a franciák megoldásokat várnak, nem pedig durvaságot és erőszakot”. Elmondta: az a benyomása, hogy Zemmour az ő vereségére játszik. Arra a kérdésre, hogy miért változtatott véleményt Franciaországnak az eurózónához vagy az Európai Unióhoz fűződő viszonyáról, azt válaszolta: „Én pragmatikus vagyok, nem pedig ideológus”.

A Le Pen-családon belüli pengeváltások a kezdetek óta végigkísérik a Jean-Marie Le Pen által Nemzeti Front névvel alapított radikális párt történetét. A párt irányítását 2011-ben vette át Marine Le Pen az apjától, majd ki is záratta őt a szervezetből. Jean-Marie Le Pen pénteken a Twitteren tudatta, hogy a következő napokban a lányával és az unokájával is egyeztetni kíván, mielőtt állást foglal az elnökválasztást és a nemzetgyűlési választást illetően.

Valamennyi közvélemény-kutatás szerint, ha most tartanák az elnökválasztást, továbbra is Emmanuel Macron végezne az élen az első fordulóban 23 és 25 százalék közötti támogatottsággal, s nagy fölénnyel jutna be a második fordulóba. A jobboldali jelöltek között viszont szoros küzdelem folyik a második helyért. Marine Le Pennek, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés jelöltjének és Valérie Pécresse-nek, a jobbközép Köztársaságiak pártja jelöltjének 16-17 százalékos eredményt jeleznek a felmérések, míg Eric Zemmour publicista jelenleg a negyedik helyen áll 13-14 százalékos támogatottsággal.

Az elnökválasztás első fordulóját április 10-én, a másodikat április 24-én rendezik.

Francia elnökválasztás: Fej-fej mellett Macron és Pécresse

Macronnak a koronavírus elleni oltást elutasítók megbélyegzéséről szóló interjúja nyomán három százalékkal visszaesett a támogatottsága.