PTSD-ben szenvedő veterán volt-e Izrael első királya, Saul?

A ránk maradt írásos feljegyzések azt támasztják alá, hogy a harci cselekmények kiváltotta poszttraumás stressz szindróma (PTSD) már az ókorban is jelen volt. Az emberi civilizációra egyik legnagyobb hatással bíró könyvben, a Bibliában olvasható Izrael első királyának, Saulnak a története is ezt bizonyítja.

A PTSD

Az Encyclopædia Britannica definíciója szerint poszttraumás stressz szindróma (PTSD) olyan traumatikus események után jelentkezik, amelyek legtöbbször tényleges vagy fenyegető halállal vagy esetleg súlyos testi sérülésekkel járnak önmagunkra vagy másokra nézve, továbbá a félelem, a tehetetlenség és rémület intenzív érzését keltik az érintettekben.

A PTSD okozta tünetek közé tartozik a trauma újra átélése, akár gondolatokon, akár emlékeken keresztül, szélsőséges esetekben pedig flashbackek formájában (amikor a trauma teljes érzelmi intenzitással újra átélhető).

A PTSD-ben szenvedő emberek gyakran számolnak be az érzelmi fásultság általános érzéséről, fokozott szorongást és éberséget tapasztalnak, és igyekeznek kerülni a traumára emlékeztető helyzeteket, gondolatokat és érzéseket. A PTSD-ben szenvedő emberek ezenkívül más pszichológiai problémákkal is küszködhetnek (depresszió, bizalmatlanság, szorongás, öngyilkossági gondolatok, társas kapcsolatok elhidegülése stb.).

Saul király, a PTSD-ben szenvedő veterán

Izrael első királyának, Saulnak a Sámuel könyvében bemutatott jelleme, motivációi és cselekedetei a mai napig foglalkoztatja a bibliai szövegeket tanulmányozókat. Ahogy azt Brad E. Kelle megjegyzi a legtöbb Saullal kapcsolatos értelmezés negatív fényben mutatja Izrael első királyát: Saul úgy él a köztudatban, mint egy sötét, sőt mélységesen problematikus személyiség, egy őrült, aki talán valamilyen pszichológiai zavarban is szenved, egy olyan valaki, aki nem tud uralkodni folyamatosan felszínre törő dühkitörésein és ezért gyakran nyúl a erőszak eszközéhez.

A legtöbb értelmezés mindezt (Saul hibás jellemét és megkérdőjelezhető cselekedeteit) kizárólag az isteni büntetés részeként azonosítja, amiért Saul hűtlenné vált az Örökkévalóhoz uralkodásának legelején. Valóban kizárólag ez állhat Saul tetteinek hátterében? Nincs rá más magyarázat? Nem lehet, hogy Saul cselekedetei a rajta elhatalmasodó PTSD-vel álltak összefüggésben? A kérdésre a választ Saul életének részletes vizsgálatával kapjuk meg.

Sault abban az időben választották Izrael királyává, amikor Izrael törzseinek a filiszteusok és más környező népek elnyomását kellett elszenvedniük. Megválasztása után egyből hadba vonult és győztes csatát vívott (1Sám 11;11) az ammoniták királyával Náhással szemben (aki korábban, az izraeliek demoralizálása érdekében, hétezer férfi kivételével Gád és Rúben törzsének minden férfiját jobb szemére megvakította). Saul és fia, Jonatán, ezt követően a filiszteusok ellen fordította erejét és elfoglalták a gebai filiszteus helyőrséget (1Sám 13;3), amelyre válaszul a filiszteusok hatalmas sereggel vonultak Izrael ellen. Saul táborán a rettegés lett úrrá:

„Mikor pedig Izráel férfiai látták, hogy bajban vannak, mert a nép szorongattatott: elrejtőzék a nép a barlangokba, a bokrok és kősziklák közé, sziklahasadékokba és vermekbe. És a zsidók közül némelyek általmenének a Jordánon, Gád és Gileád földére. Saul pedig még Gilgálban volt, és az egész nép, mely mellette vala, rettegett.” (1Sám 13;6-7)

A félelmetes ellenség miatt elkezdtek dezertálni Saul katonái. Saul attól tartva, hogy a filiszteusok ebben a meggyengült állapotban vonulnak ellene, nem engedelmeskedett az Örökkévaló parancsának, hogy várja meg csata előtti égőáldozattal Sámuel prófétát és ehelyett saját áldozatot mutatott be az Örökkévalónak. Mindezek ellenére az izraeliták Saul és Jonatán parancsnoksága alatt legyőzték a filiszteusokat (1Sám 14;15), Saul azonban a csata után sem nyugodhatott, mivel minden irányból támadták ellenségei (Moáb, Ammon, Amálek és Edom) és így újabb háborúkat volt kénytelen viselni.

A háború, a harc és az ezzel járó halál folyamatos látványa tehát alapvetően meghatározta Saul mindennapjait az uralkodásának kezdetétől, ezek – mint ezt majd látni fogjuk –, mind kihatással voltak a személyiségére.

Saul minden bizonnyal megroppant az Örökkévaló által tőle megkövetelt abszolút hűség, és a királyi címmel járó kötelességek súlya alatt, aminek következtében viszonylag hamar elkezdtek megmutatkozni rajta a PTSD-tünetei, amely miatt sokszor képtelen volt józanul gondolkodni és cselekedni.

Hogyan nézett ki Dávid és Salamon király Izraelje?

“Nagyon erős bizonyítékaink vannak arra, hogy az eddig megközelítés téves volt, és hogy amit az ősi Izrael földjén élő nomádokról gondoltunk, azt rosszul tudtuk.”

Míg korábban Saul még azt is visszautasította, hogy megöljék azokat az izraelitákat, akik nem támogatták a királlyá választását (1Sám 11;12-13), addig a filiszteusok elleni egyik győzelem után már azt látjuk, hogy a saját fiát (!), hadseregének második számú vezérét, Jonatánt akarta kivégeztetni egy olyan parancskihágásért, amiről annak nem is volt tudomása, és amelyről végül csak a nép tudta lebeszélni őt (1Sám 14;44-45).

Az amálekiták elleni egyik hadjárata elején Sámuel próféta világosan közölte Saullal mit parancsol neki és mit kíván tőle az Örökkévaló, de Saul nem engedelmeskedett ezúttal sem, aminek következtében az Örökkévaló megbánta, hogy királlyá tette Izrael fellett őt. Miután Sault tehát elvetette az Örökkévaló a követő fejezetben az olvassuk, hogy

„És az Örökkévaló lelke eltávozék Saultól, és gonosz lélek kezdé gyötörni őt, mely az Örökkévalótól küldetett. És mondának Saul szolgái néki: Ímé most az Istentől küldött gonosz lélek gyötör téged! Parancsoljon azért a mi urunk szolgáidnak, kik körülötted vannak, hogy keressenek olyan embert, aki tudja a hárfát pengetni, és mikor az Örökkévalótól küldött gonosz lélek reád jön, pengesse kezével, hogy te megkönnyebbülj.” (1Sám 16;14-16)

Jan Grimell szerint Saul egyfajta pánik- és stresszrohamokat kezdett el átélni, amelyek ismétlődése mélyen befolyásolták a hátralevő életét. Az általa viselt súlyos harcok nyomán kialakult PTSD-je miatt, Izrael királya újra és újra átélte a traumatikus emlékeket, továbbá mély érzelmi szorongás is gyötörte.

A szolgák által ajánlott zene pedig egy kezdetleges, ókori módja volt annak, hogy megnyugtassák Sault és eltereljék a figyelmét, ha újra jöttek a rohamai.

A „zeneterápia” bizonyos mértékig segített is, idővel azonban Saul PTSD-tünetei súlyosbodtak: egyre több negatív gondolat és érzés gyötörte, meggondolatlan és romboló viselkedés alakult ki nála, valamint a mások túlzott hibáztatása is felerősödött benne. Grimmel szerint a bibliai szöveg azt sugallja, hogy Saulnál a PTSD egy komplex formája alakult ki, amelynek következtében Saulban a mások iránti bizalom gyakorlatilag megszűnt. Sámuel könyve ennek alátámasztására több bizonyítékkal is szolgál.

Saul üldözési mániája Dáviddal szemben

A királynak hárfázó Dávidot, Góliát legyőzése után hadvezérré tették, aki sikert sikerre halmozott, ami az amúgy is instabil személyiségű Sault gyanakvóvá és bizalmatlanná tette vele kapcsolatban (1Sám 18;8-9). Mindez odáig fajult, hogy Saul megpróbálta meggyilkolni Dávidot az egyik pánikroham alkalmával:

„Másnap pedig megszállta Sault az Örökkévalótól küldött gonosz lélek, és prófétálni kezde a maga házában; Dávid pedig hárfázott kezével, mint naponként szokta, és a dárda Saul kezében vala. És elhajítá Saul a dárdát, azt gondolván: Dávidot a falhoz szegezem; de Dávid két ízben is félrehajolt előle. És félni kezde Saul Dávidtól, mert az Örökkévaló vele volt, Saultól pedig eltávozék.” (1Sám 18;10-12)

Saul paranoiásan félt (az egyébként hozzá teljesen hűséges) Dávidtól. Saul skizofrén hajlamai és PTSD-je azonban erősebbnek bizonyult, és a korábbihoz hasonló módon Dávid életére tört, amely után Dávid végleg elmenekült Saul udvarából.

Izrael első királyának az állapotában bekövetkező romlás jól nyomon követhető ezt követően is.

Saul számára ezután annyira neuralgikus ponttá vált Dáviddal való kapcsolata, hogy amikor Jonatán nevű fia (aki Dávid jóbarátja volt) megkérdezte, hogy mit követett el a hozzá hűséges Dávid, hogy megakarja ölni, Saul haragra gerjedt és a fiát saját kezével akarta meggyilkolni (1Sám 20;32-33).

Saul gyanakvásának és tombolásának ezek után már nem volt, aki gátat szabjon. Előbb a saját hadvezéreit gyanúsította árulással („Hogy mindnyájan összeesküdtetek ellenem?” 1Sám 22;8), majd a menekülése során Dávidot segítő 85 papot végeztetett ki a családjával és állataikkal együtt (Saul a súlyosbodó PTSD-jével, haragos felindulásból az Örökkévaló papjaival szemben még azt is megtette, amit korábban az Örökkévaló parancsával szembe menve az amalekitákkal nem mert) Nób városában (1Sám 22; 18-19).

15 életbölcsesség Dávid, Izrael királyának életéből

Dávid király mozgalmas és dicsőséggel teli életet élt. Félelmet nem ismerő harcos, Isten feltétlen követője, az Örökkévaló által kiválasztott királyi dinasztia őse, akit sokszor éppen a hozzá legközelebb állók csaltak meg.

Később, amikor Dávidnak lehetősége lett volna rá, hogy végezzen az őt üldöző Saullal, helyette inkább megkímélte az életét és szembesítette tetteivel:

„Amint a régi példabeszéd mondja: A gonoszoktól származik a gonoszság; de az én kezem nem lesz ellened. Ki ellen jött ki Izráelnek királya? Kit kergetsz?” (1Sám 24;13-14)

Saul valójában nem Dávidot üldözte, hanem a saját lelke nem hagyta nyugodni: hiába a rengeteg bizonyíték Dávid hűségére, Saul a valóság teljes tagadásába süllyedt és abszolút hangulatemberré vált.

Ezt bizonyítja reakciója is, hogy amikor meghallotta Dávid szavait, akkor hangosan sírni kezdett és elismerte, hogy igazságtalan volt Dáviddal szemben. Saul zavart állapotáról árulkodik, hogy míg az egyik pillanatban halálra kereste vélt „ellenségét”, addig a következőben pedig sírva ismerte el, hogy valójában ő a vétkes, és ígéretet tett arra, hogy megfog változni.

Egyesek Saul viselkedését más mentális zavarokkal is társították (a hasonló tünetegyüttes miatt, amíg nem ismerték fel helyesen a PTSD-t, addig sok amerikai veteránt az 1970-es évek elején még paranoid skizofréniával diagnosztizáltak, a 1970-es évek végén pedig mániákus-depressziósnak vagy szkizoaffektívnek bélyegeztek).

Sault uralkodása végén elhagyta a hadiszerencse és már teljesen eluralkodott rajta a félelem („Amint azonban Saul meglátta a Filiszteusok táborát, megfélemlék és az ő szíve nagyon megrémüle” 1Sám 28;5), olyannyira, hogy a halála előtti napon már enni se tudott és összeesett a rémülettől (1Sám 28;20).

Saul végül a csatatéren vesztette életét: nem fogadta el, hogy veszített, ezért miután három fiát megölték és maga is megsebesült, és körül fogta az ellenség, inkább a halált választotta és saját kardjába dőlt (1Sám 31;4).

Dávid felülemelkedése az őt ért traumákon

Saul halála után Dávid győzedelmeskedett a véres polgárháborúban, és királyként, elődjéhez hasonlóan számtalan hadjáratot vezetett személyesen. Dávid is az egész életét háborúskodással töltötte, bizonyára több ezer harcos halálát (ellenségeiét és bajtársaiét egyaránt) látta. Annyira sok vér tapadt a kezéhez, hogy amikor Dávid elhatározta, hogy Szentélyt épít az Örökkévalónak, akkor azt határozottan megtiltotta neki:

„Sok vért ontottál, és sokat hadakoztál; ne építs az én nevemnek házat, mert sok vért ontottál ki a földre én előttem.” (1Krónika 22; 8)

A bibliai leírások alapján Dávid királyon, mindezek ellenére egyáltalán nem mutatkoztak a PTSD okozta krónikus tünetek. Mégis hogyan lehetséges ez?

A válasz, hogy Dávid tanult elődje hibáiból: Saullal ellentétben sikeresen küzdött meg és dolgozta fel az őt ért traumákat és nem engedte, hogy megkeményedjen belül a harc és a háború következtében.

Dávid nagy figyelmet fordított arra, hogy fenntartsa érzelmi énjét: életének különböző epizódjait, például a szomorúságot vagy a boldogságot a tánccal („Dávid pedig teljes erejéből táncol vala az Úr előtt” 2Sám 6;14), dalszövegek és zene írásával (lásd Dávid Zsoltárai) értelmezte.

Dávid képes volt megbocsátani másoknak és újraértékelni egy-egy döntését. Dávid, Saullal szemben, mély és bizalmas barátságot ápolt harcostársaival (például Saul fiával, Jonatánnal 1Sám 20;42), sőt Dávid nyitott volt a bizalomra, még korábbi ellenségei esetében is (2Sám 3;12-13). Dávid az Örökkévalóval való kapcsolata folyamatosan megmaradt, még akkor is, amikor rosszat tett, Dávid kérte, hogy bocsásson meg neki, amit az Örökkévaló meg is tett (51.Zsoltár), így kiegyensúlyozott és mentálisan épp személyiség tudott maradni öregkorára is.

Ezt a cikket szerkesztőségünk, tekintettel a szombati munkatilalmakra, még a sábát beállta előtt időzítette.

Ki volt Sába királynője?

Sába királynőjének Salamon király udvarában tett látogatását egy rövid és viszonylag eseménytelen bibliai történet. És mégis, ez az egyszerű elbeszélés számtalan legendát, történetet és művészeti alkotást ihletett.