Terroristákat támogató palesztin szervezeteket hívott Rómába az olasz képviselő

Komoly vitát gerjesztett a római izraeli nagykövetség és az olasz képviselőház egyik tagja között, hogy Laura Boldrini baloldali képviselő meghívott két olyan palesztin nem kormányzati szervezetet, amelyeket Izrael terrorszervezettel való kapcsolattal vádol. A meghívás az olasz parlament emberi jogi állandó bizottságának ülésére szólt.

A nagykövetség közleményben közölte, hogy „megdöbbentette” Boldrini baloldali képviselő két palesztin szervezet – az Al Haq és az Addameer – képviselőinek meghívása, amelyek Izrael szerint a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) fedőszervezetei. A marxista és arab nacionalista szervezet, amely Izrael mint szuverén állam elpusztítására kötelezte el magát, az 1960-as évek végén és az 1970-es években azzal vált ismertté, hogy 1968 júliusában kereskedelmi repülőgépeket, köztük az El Al egyik gépét eltérítette. A csoportot az Egyesült Államok, az Európai Unió, Ausztrália, Kanada és Japán terrorista szervezetként tartja nyilván — írja az Algemeiner.

Októberben Benny Ganz izraeli védelmi miniszter az Al Haqot és az Addameert a PFLP-vel való kapcsolatuk miatt vett fel a tiltott palesztin szervezetek listájára.

Shawan Jabarin, az Al Haq igazgatója és Sarah Francis, az Addameer képviselője videokonferencián beszélt az olasz parlament emberi jogi állandó bizottságának szerdai ülésén. Jabarint, akit korábban elítéltek a PFLP nevében történő toborzásért, az izraeli legfelsőbb bíróság egy 2007-es határozatában „Jekyll és Hyde” karakterként jellemezte.

„Tevékenységének egy részében egy emberi jogi szervezet igazgatója, másikban pedig egy olyan terrorszervezet aktivistája, amely nem riad vissza a gyilkosságtól és gyilkossági kísérletektől, amelyeknek éppen ellentétesek a legalapvetőbb emberi jog … az élethez való joggal” – állapította meg a bíróság.

A római izraeli nagykövetség Boldrini meghívását bíráló közleményében azt írta, hogy az „a terrorizmus elismerését jelenti, és teljesen ellentétes az egész nemzetközi közösség azon elvárásával, hogy a terrorista szervezeteket elrettentse és megakadályozza, hogy civil struktúrákon belülről működjenek, és megakadályozza a finanszírozás minden olyan formáját, amely a terrorista szervezetek kezébe kerülhet”.

Boldrini, az olasz Demokrata Párt képviselője és a képviselőház korábbi elnöke, visszautasította a kritikát, és hangsúlyozta, hogy a bizottsági meghallgatás „teljesen legitim” volt.

Hozzátette, hogy az Al Haq, az Addameer és más palesztin civil szervezetek elleni izraeli vádakból hiányzott a „megfelelő alátámasztó dokumentáció”.

Boldrini meghívását a rivális olasz politikusok is élesen bírálták. „Az Addameer és az Al Haq kapcsolatai a zsidóellenes terrorizmussal jól ismertek” – áll a konzervatív Lega párt közleményében.

„A meghallgatás során Izrael államát »rasszistának« és »gyarmatosítónak« minősítették, melyek elfogadhatatlan kifejezések.”

Andrea Delmastro – a jobboldali Fratelli d’Italia (FDI) párt külügyi szóvivője az olasz külpolitika jelenlegi helyzetét siratta, amely szerinte „a kínaihoz hasonló brutális, a [venezuelai Nicolas] Maduroéhoz hasonló diktatórikus rezsimek és a nemzetközi terrorizmus között ingadozik: ez már rég túl van tisztességen!”.

„A kormányban lévő jobbközép erőkhöz fordulok: állítsák meg őket!” – mondta Delmastro.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát bejövetele előtt készítette és a szombati munkatilalmak miatt előre beidőzítve jelent meg oldalunkon.

Olaszország vizsgálatot indít palesztin terroristákkal való múltbeli titkos kapcsolatok miatt

A vizsgált dokumentumok között szerepel az 1982-ben palesztinok által elkövetett római nagy zsinagóga elleni támadás is.