Saját testünk gyógyíthatja a cukorbetegséget

A kutatók olyan inzulintermelő sejtpopulációt azonosítottak a magzatokban, amely a születés után “szunnyad”, de egy napon talán újra aktiválható lesz a cukorbetegség kezelésére — írja a Times of Israel.

Izraeli tudósok felfedezték, hogy a csecsemők már a születésük előtt inzulint termelnek a beleikben, és azt mondják, ez azt jelenti, hogy a felnőtteknek is lehet egy “tartalék” rendszerük, amelyet újra aktiválni lehetne a cukorbetegség kezelésére.

A felfedezést a Nature Medicine című folyóiratban csütörtökön közzétett, lektorált kutatásban tették.

A Weizmann Tudományos Intézet professzora, Shalev Itzkovitz vezette kutatócsoport olyan magzatok és újszülöttek szöveteit elemezte, akiknek szülei erre engedélyt adtak.

“Meglepetésünkre azt találtuk, hogy az újszülötteknek van egy olyan sejtpopulációjuk, amely váratlanul inzulint választ ki, és ezek a sejtek a születés után már nem aktívak az inzulintermelésben”

– mondta Itzkovitz a The Times of Israel című lapnak.

“A szóban forgó sejtek a születés után is tovább léteznek, más hormonokat választanak ki, de az inzulinképző folyamatot leállítják”.

A sejtek a K/L néven ismert típusba tartoztak, és a vékonybélben helyezkedtek el, ahol a táplálékból származó tápanyagok felszívódásának nagy része zajlik.

Az inzulin egész életen át a hasnyálmirigyben termelődik. A cukorbetegség, amely világszerte közel 500 millió embert érint, gyakran akkor alakul ki, amikor a hasnyálmirigy nem termel elegendő inzulint. Itzkovitz szerint a párhuzamos inzulintermelő rendszer azonosítása, még ha az a születés után inaktívvá is válik, reményt ad.

“Ez azt jelzi, hogy az embereknek lehet egy szunnyadó inzulintermelő eszközük a születés előttről, és hogy egy napon szükség esetén potenciálisan újra aktiválható”

– mondta Itzkovitz.

A tanulmányban Itzkovitz PhD-hallgatója, Adi Egozi, valamint a Weizmann és a Yale csapatai létrehozták a magzati bélsejtek “atlaszát”. Ehhez az egysejtes RNS-szekvenálásnak nevezett fejlett technológiát használták, amely egyszerre több ezer egyedi sejt teljes génexpressziójáról készít profilokat. A kutatók ezután összehasonlították ezeket a profilokat az újszülöttek bélrendszerében lévő sejtekéivel.

Itzkovitz elmondta, hogy az inzulinképző apparátus létezése a születés előtt egyfajta rejtély, mivel az anya normális esetben táplálja a magzatot és egyensúlyban tartja az inzulinszintjét.

“Nem tudjuk, miért vannak ott a sejtek, de feltételezzük, hogy abban az esetben lehet ott, ha az anyának terhességi cukorbetegsége van, és nem tartja egyensúlyban a magzat glükózszintjét”

– mondta.

A remény most az, hogy valamilyen gyógyszerrel reaktiválni lehet ezeket a sejteket a felnőtteknél. Mert ha a cukorbeteg embereknek olyan sejtek lennének a szervezetükben, amelyek egyszerre érzékelnék a glükózszintet és a glükózszintnek megfelelően inzulint választanának ki, akkor ez tulajdonképpen meggyógyítaná a cukorbetegségüket.

“Ez még nagyon messze van, de felfedjük, hogy egy másik szövetben van egy rejtett molekuláris program, amely képes lehet inzulint termelni”.

Megúszhatják a terheléses cukortesztet a kismamák

Az új izraeli technológiával nem csak időben szűrhető ki a cukorbetegség, de az egyik legkellemetlenebb terhességi tesztet is örökre el lehet felejteni.