Megúszhatják a terheléses cukortesztet a kismamák

Az új izraeli technológiával nem csak időben szűrhető ki a cukorbetegség, de az egyik legkellemetlenebb terhességi tesztet is örökre el lehet felejteni.

Aki volt már várandós, vagy közösen élhette át terhes párjával a kilenc hónap egyik legembertpróbálóbb vizsgálatát, az tudja, igazi megkönnyebbülés lesz majd kihagyni a cukorteszetet. Legalább is akkor, ha valóban beválik egy izraeli kutatócsoport most bejelentett újítása.

A The Times of Israel azt írja, hogy a világhírű tudományos kutatóintézet, a Weizmann Institute munkatársai

egy olyan algoritmust szerkesztettek, amely alapján még a teherbeesés előtt meg tudják majd állapítani, hogy a majdani várandós asszonyoknál fenáll-e a veszély a magzati cukorbetegség esetére.

A kutatók a korunkban egyre bevettebb „big data” – analízis módszertanát alkalmazva közel félmillió (!) terhesség adait vetették össze 2010 és 2017 között. Az elemzés eredményeként egy olyan kérdéssort állítottak össze, amely bár mindössze kilenc kérdésből áll, a tudósok szerint elég lehet arra, hogy időben figyelmeztessen.

Méhen belül műtöttek meg egy magzatot Izraelben

Pedig minden szakértő abortuszra próbálta rábeszélni a szülőket.

Az alapfelvetések főleg a nők korára, családjának cukorbetegséggel kapcsolatos összefüggéseire, a testsúlyára és korábbi cukortesztjeire kérdez rá.

Azért tulajdonítanak különös jelentőséget az új technikának, mert a terhességek 3-9 százalékánál fennálló magas vércukortartalomból következő cukorbetegség kialakulását — még mielőtt valaki teherbe esne — diétával és testmozgással meg lehet akadályozni. 

A kutatók arra is emlékeztettek, hogy az eredményesség csak olyan finomhangolással vált lehetségessé, hogy felhasználták az évek óta alkalmazott, emberi kondíciót monitorozó gépek adatait. Különösen az elektronikus adathordozók jelentőségére hívták fel a figyelmet, mert az szerintük más területen is betegségmegelőzésre és terápiás kezelésekre is szolgálhat.

A kilenc kulcskérdés megfogalmazásához alkalmazott algoritmus-technika arra épült, hogy a több éves vizsgálat során milyen adatokat tudtak kiszűrni a kutatók. A magzati cukorbetegség kialakulását a kellemetlen cukorteszt-vizsgálat alapján négy százalékban állapították meg.

Szülés 50 fölött?

Izraeli tudósok legújabb kutatásai igazolják, hogy lehetséges 50 éves kor felett gyermeket szülni az anya és a gyermek különös veszélyeztetése nélkül.

A sok ezer variációt elemző „big-data” módszernek is köszönhetően a Weizmann Institute sejtbiológiai, alkalmazott matematika és számítógép részlegének professzora optimistán nyilatkozott:

A végső célunk mindig is az volt, hogy tettere ösztökélve segítsük az egészségügyet. Elsősorban abban, hogy megakadályozzuk azt, hogy a terhesség alatt cukorbetegség alakuljon ki

— fogalmazott Eran Segal.

A professzor és kollégáinak kooperációja talán azt is lehetővé teszi majd, hogy soha több ne kelljen a várandós anya-jelölteknek átélni a tortúrára emlékezettő vércukor tesztet, a fél napos intenzív cukorfogyasztással járó fiziológiai hullámvasutat.