Az EU megfenyegette Oroszországot

„Az Európai Unió készen áll arra, hogy fokozza a szankciókat, továbbá példátlan intézkedéseket vezessen be Oroszoroszággal szemben, amennyiben Moszkva további agressziót tanúsít Ukrajna ellen” – jelentette ki Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.

Az elnök a csütörtökön kezdődő egynapos EU-csúcs előkészítését tárgyaló vitában elmondta: az Európai Unió szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal a szankciós lehetőségek kidolgozásában, amelyek túlmutatnak az Oroszország pénzügyi és gazdasági tevékenységét célzó büntetőintézkedéseken, és az energetikai ágazatot, a kettős felhasználású termékeket, illetve a védelmi ágazatot is érintenék.

„A további agresszióra adott válaszunk a meglévő szankciók erőteljes fokozása és kiterjesztése lehet. Természetesen készen állunk további, példátlan intézkedésekre, amelyek súlyos következményekkel járnak Oroszország számára”

– jelentette ki.

Von der Leyen hangsúlyozta: az EU továbbra kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett. Felhívta a figyelmet, arra is, hogy Moszkva nyílt kísérletet folytat az EU-barát moldovai kormány megfélemlítésére is, azáltal hogy csökkenti a gázszállítást az energiaválság közepette.

Meg kell védeni a társadalmakat és a demokráciákat az ilyen cinikus geopolitikai hatalmi játszmáktól

– húzta alá. Hozzátette:

az Unió jó kapcsolatokat akar Oroszországgal, de ez elsősorban a moszkvai vezetés viselkedésétől függ.

Biden megfenyegette Putyint

Az amerikai elnök „kemény szankciókat” helyezett kilátásba Oroszországgal szemben, ha Moszkva megtámadja Ukrajnát.

Az elnök a járványhelyzettel kapcsolatban kijelentette: a koronavírus erősen fertőző omikron változata január közepére dominánssá válik Európában, míg a jelenlegi új fertőzések a delta változatnak tulajdoníthatók. Elmondta, hogy körülbelül száz napra lesz szükség, az omikron ellen is védelmet nyújtó kiigazított vakcina előállítására, de megerősítette, hogy Európa mostanra már sokkal jobban felkészült a járvány leküzdésére.

„Több mint 300 millió embert oltottak be az EU-ban, 62 millióan vették fel a harmadik oltást, ez tekinthető eddig a leghatékonyabb védelemnek az omikron variáns ellen”

– tette hozzá.

Deutsch Tamás az Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportjának vezetője felszólalásában kijelentette:

„Európa évek óta harcban áll az illegális migránsáradattal és az őket támogató bevándorláspárti erőkkel. Európát ebben a harcban, kizárólag a tagállamok védik, míg a brüsszeli bürokrácia kedvezőbb esetben csupán tehetetlenkedik és akadékoskodik, rosszabb esetekben viszont hátba támadja az Unió külső határait, így az emberek millióit védő tagállamokat”

– tette hozzá.

A politikus felhívta a figyelmet: az EU menekültügyi és migrációs rendszere működésképtelen, olyan szabályzásra lenne szükség, amely gátat vet az illegális határátlépéseknek és a menedékjoggal történő tömeges visszaéléseknek.

A képviselő szerint

az „Európai Bizottságnak segítenie kell azokat a tagállamokat, amelyek erejük megfeszítésével védik a határokat, és úgy kell őket támogatni, ahogy azok szeretnék. A bizottság eddigi javaslatai pont az ellenkező irányba mennek, minden benne van, ami nem kell, és semmi nincs benne, ami szükséges lenne a határvédelemhez”

– mutatott rá Deutsch Tamás.

„Európa csak úgy maradhat a béke és a biztonság kontinense, ha megvédi polgárait az illegális migráció fenyegetésétől”

– húzta alá Deutsch Tamás.

Deutsch Tamás: a Néppárt jár rossz úton

Deutsch szerint a Fidesz azért lett szálka az Európai Néppárt szemében, mert régi, igazi, jobboldali énjére emlékezteti.