Valódi célpontokon tesztelné a rakétákat egy magas rangú iráni katonai vezető

„Súlyos árat” fizetnek az agresszorok – figyelmeztetett egy magas rangú iráni katonai vezető az állami médiában szombaton.

A fenyegetés azt követően látott napvilágot, hogy nyilvánosságra került: az Egyesült Államok és Izrael esetleges közös hadgyakorlatot tervez, hogy felkészüljön az iráni atomlétesítmények elleni támadáshoz, ha a diplomácia csődöt mond.

„Súlyos árat kell fizetniük az agresszoroknak, ha megteremtik a lehetőséget a katonai parancsnokok számára, hogy valódi célpontokon teszteljék az iráni rakétákat”

– írta az egyik vezető iráni biztonsági testülethez közel álló Nournews című portál a Twitteren, meg nem nevezett katonai vezetőt idézve.

Még csütörtökön nyilatkozta egy magas rangú amerikai vezető a Reuters brit hírügynökségnek, hogy amerikai és izraeli védelmi vezetők esetleges hadgyakorlatról tárgyalnak, amellyel előkészülnek – a legrosszabb forgatókönyv esetén – az iráni atomlétesítmények lerombolására, ha a diplomácia kudarcot vall.

Ebrahim Raíszi iráni elnök eközben szombaton leszögezte, hogy országa komolyan veszi a nagyhatalmakkal Bécsben folyó tárgyalásokat. Ali Bagheri iráni főtárgyaló ugyanakkor azt jelezte, hogy a felek között továbbra is fontos nézetkülönbségek vannak.

Az osztrák fővárosban a jövő héten folytatódnak a tárgyalások az 2015-ben aláírt többhatalmi atomalku újraélesztése érdekében. A tárgyalásokon az Egyesült Államok közvetetten vesz részt. A két fél között a többi aláíró – Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Oroszország és Kína – diplomatái ingáznak, mert Teherán nem hajlandó közvetlen kapcsolatba lépni Washingtonnal.

Reuters: Az amerikai és izraeli védelmi miniszter az iráni atomlétesítmények lerombolásáról tárgyal

Mindeközben néhány napos szünet után újraindultak a 2015-ös iráni nukleáris megállapodás felélesztését célzó tárgyalások Bécsben.

A szerződésben Irán vállalta, hogy a szankciók feloldása fejében korlátozza atomprogramját. Donald Trump amerikai elnök azonban 2018-ban kiléptette országát az atomalkuból, és újból elrendelte a szankciókat, amire Irán a kötelezettségei fokozatos be nem tartásával reagált.

„Az a tény, hogy átnyújtottuk Irán javaslatainak szövegét a tárgyaló feleknek, arról tanúskodik, hogy komolyan vesszük a tárgyalásokat, és ha a másik oldal is komolyan gondolja az (amerikai) szankciót feloldását, jó megállapodást kötünk” – idézte Raíszit az IRNA hivatalos iráni hírügynökség.

Ali Bagheri iráni főtárgyaló viszont az állami Press TV-nek szombaton kijelentette, hogy továbbra is több vitás kérdés van a felek között, amelynek megoldásához magas szinten hozott döntésekre van szükség.

Annalena Baerbock német külügyminiszter a hét legfejlettebb ország (G7) külügyminisztereinek liverpooli tanácskozása szünetében vasárnap újságírók előtt leszögezte, hogy az elmúlt napokban egyáltalán nem történt haladás a bécsi tárgyalásokon, és hangsúlyozta, hogy fogy az idő. Mint mondta, Irán álláspontja fél évvel vetette vissza a tárgyalásokat.

A külügyminiszteri találkozón várhatóan közösen szólítják fel Iránt, hogy mérsékelje atomprogramját és ragadja meg a bécsi tárgyalások nyújtotta lehetőséget.

Jöhet a közel-keleti nukleáris hidegháború?

„Oroszország és Kína bizonyára örül, ahogy a „dekadens” amerikaiak ráugranak a gereblyére, és csodálkoznak, hogy az miért csap az arcukba. De Amerika szövetségesei nem élvezik a műsort” – írja az amerikaiak Iránnal kapcsolatos stratégiájáról Dominic Green.