Reuters: Az amerikai és izraeli védelmi miniszter az iráni atomlétesítmények lerombolásáról tárgyal

Néhány napos szünet után újraindultak csütörtökön a 2015-ös iráni nukleáris megállapodás felélesztését célzó tárgyalások Bécsben.

Az Irán, illetve az atomalku aláírói, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Oroszország és Kína részvételével zajló tárgyalásokat Enrique Mora, az Európai Unió főtárgyalója koordinálja. A megbeszéléseken közvetetten az Egyesült Államok is részt vesz, jóllehet Washington 2018-ban, Donald Trump elnöksége alatt egyoldalúan kilépett a megállapodásból, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Válaszul Teherán fokozatosan állította le a szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítését.

    A Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ) akkreditált orosz nagykövet, Mihail Uljanov szerdai Twitter-üzenetében úgy vélte, Washington és Teherán egyaránt eltökéltek a megállapodás felélesztésében, jóllehet az ehhez elvezető utak kapcsán nézetkülönbségeik vannak.

Joe Biden jelenlegi amerikai elnök korábban valóban jelezte, hogy visszaléptetné országát a szerződésbe, a hét végén pedig Bécsbe érkezik a Fehér Ház küldöttsége is, Robert Malley iráni különmegbízott vezetésével.

Ezzel egy időben az amerikai külügyminisztérium viszont bejelentette, delegációt küld az Egyesült Arab Emírségekbe, a küldöttség feladata az emírségekbeli vállalatoknak az Iránra kirótt kereskedelmi szankciókkal kapcsolatos vizsgálata lesz. A delegáció tagja Andrea Gacki, a minisztérium Külföldi Vagyont Ellenőrző Hivatalának (OFAC) igazgatója is.

Izrael kész a földdel egyenlővé tenni Irán atomprogramját

Iránnak többféle rakétája van, amellyel elérheti Izrael területét, köztük a Khorramshahr 2, amelynek hatótávolsága eléri a 2000 kilométert.

A The Wall Street Journal című újság értesülései szerint amennyiben a bécsi tárgyalásokon nem érnek el áttörést, az Egyesült Államok további országokba küldhet delegációkat a szankciók betartásának ellenőrzésére.

    A Reuters hírügynökség egy neve elhallgatását kérő magas rangú amerikai tisztségviselőre hivatkozva emellett arról adott hírt, hogy csütörtökön egyeztet az amerikai és az izraeli védelmi miniszter is, és vélhetően szóba kerül az iráni nukleáris létesítmények esetleges lerombolásának a forgatókönyve is, amennyiben a diplomáciai út nem jár sikerrel.

December elején Naftali Bennett izraeli miniszterelnök a bécsi nukleáris tárgyalások azonnali felfüggesztésére szólította fel az Egyesült Államokat és a nemzetközi közösséget, s azzal vádolta Teheránt, hogy “nukleáris zsarolással taktikázik”.

Irán mindeközben csütörtökön szankciókat vezetett be több amerikai fizikai és jogi személy ellen, válaszul arra, hogy Washington kedden újabb büntetőintézkedésekkel sújtott tucatnyi iráni jogi és fizikai személyt “az emberi jogok Iránban történő nyilvánvaló megsértése” miatt.

Két éven belül már harmadszor támadták meg a natanzi urándúsítót Iránban?

Az izraeli Moszad vagy valaki más próbálta meg szabotálni az iráni Natanz nukleáris létesítményeket 2020 júliusa óta harmadszorra?