A leköszönő kancellár valóban Európa morális iránytűje volt, ahogy a liberálisok nevezik Nyugaton? – teszi fel szkeptikusan a kérdést az UnHerd szerzője.
Angela Merkel távozása a német kancellári székből jelentős hiányérzetet kelt a nyugati liberális világ egészében – véli Maurice Frank. Egyúttal felidézi, Merkel francia életrajz írója a The Guardian oldalán sírta el magát azzal a címmel, hogy: „Európa elveszíti morális iránytűjét – hogyan fog útra találni Merkel nélkül?”. Továbbá Barack Obama búcsúvideót készített, amiben azt vallotta, hogy a német nép mellett az egész világ hálával tartozik az elmúlt években betöltött „magasságáért”.
„De milyen formát öltött ez a ’magasság’?” – teszi fel a kérdést a szerző, aki bevezetésként egy Harvard Egyetemre járó diák szavait idézte összegzésül Merkelről.
„Bevezette Németország első minimálbérét, a fukushimai nukleáris robbanás után bezárta Németország atomerőműveit, a házassági egyenjogúságot hirdette, a klímaváltozás elleni küzdelemben előrehaladást vezetett, és megnyitotta országát több mint egymillió menekült számára, akik a közel-keleti háborúk elől menekültek”.
Azonban Frank szerint Merkel egykori koalíciós partnerei, a szociáldemokraták valószínűleg a szemeiket forgathatták ezeket hallgatva, hiszen ezek közül többet a saját eredményeiknek tartanak. Merkel konzervatívként például éppenséggel végig ellenezte az azonos neműek házasságát karrierje alatt, és csak 2017-ben – a közvéleményt figyelve – engedte át az erről szóló törvényt a parlamentben.
„Ez jellemző volt Merkelre. Mindig engedte, hogy a közhangulat irányítsa a politikai döntéseit: ő volt az első német kancellár, aki részletes heti jelentést kapott a közvéleményi felmérésekről sajtóosztályától. Így jött létre 2015-ben a „merkeln” szótári kifejezés is, ami definíció szerint azt jelenti, hogy valaki „semmit nem csinál, nem hoz döntéseket és nem ad ki állásfoglalást”.
„Nem szilárd meggyőződése tette vonzóvá a német választók körében. Hanem annak hiánya” – véli Merkelről Frank. De valójában a „liberális Nyugat utolsó védelmezője” volt, ahogy a New York Times nevezné őt?
A „morális iránytű” elnevezés alapjai nagyrészt Merkelnek azon döntéséből származnak, hogy 2015-ben megnyitotta Németország határait egymillió – többnyire szíriai – menekült előtt. „Nem kérdés, hogy ez egy történelmi jelentőségű pillanat volt, ami örökre megváltoztatta Németországot és Európát. De ez megfelelt annak az epikus elképzelésnek, amit Willy Brandt Varsóban hirdetett ki 1970-ben? Vagy inkább egy olyan „gyógyító gesztus” volt Merkel részéről, amivel a nácik borzalmait szerette volna eltemetni végleg, és bebizonyítani, hogy hazája jó útra tévedt?
Nem igazán – gondolja Frank.
2015-ben, két hónappal azután, hogy több tízezer szíriai vonult át Magyarországon és Ausztrián Németország irányába, Merkel még kemény vonalat képviselt, és több ezer rendőrtisztet mozgósított, hogy a déli határ biztonságát erősítse. Ám a közvéleménykutatások azt mutatták, hogy a németek többsége egy befogadó megközelítést kíván. Így az EU-s partnerek megkérdezése nélkül megnyitotta a határokat, és néhány nap múlva már szelfiket készített szíriai férfiakkal.
Merkel politikai műve természetesen túlmutat a bevándorlás kérdésén. „A klímapolitikát illetően is óriási csalódást okozott” – teszi hozzá az újságíró. Bár diplomáciai téren ért el sikereket (gondoljunk arra, hogy hatására Vlagyimir Putyin csatlakozott a Párizsi Egyezményhez), a német ökolábnyomnak méretét nem sikerült csökkentenie. A járvány alatti kis visszaesést követően a szén-dioxid-kibocsátás ismét megemelkedett, és valószínűtlennek tűnik, hogy Németország elérje célját, a kibocsátás 65%-os csökkentését az 1990-es szinthez képest.
„Közben, a 2011-es fukushimai nukleáris baleset után Merkel sietett, hogy felgyorsítsa Németország tervét az atomenergia leállítására. De a megújuló megoldások nem épültek ki elég gyorsan ahhoz, hogy betöltsék az energiatermelésben létrejött lyukat” – idézi fel Frank, aki egyúttal emlékeztet arra is, hogy Merkel mennyire erőltette az Északi Áramlat vezeték kiépítését is. Amivel célja volt, hogy közvetlenül szállíthasson gázt Oroszországból, anélkül, hogy fizetnie kellene a köztes országoknak, például Ukrajnának és Csehországnak. „A morális iránytűje lecsúszott volna a fedélzetről?” – kérdezi iróniával a szerző.
Ráadásul ott volt a Volkswagen-botrány, ami után Merkel „dízel-csúcsokat” tartott, ahol az addig is nagy nyereséget lefölöző autógyártó cégek pénzhegyeket könyörögtek ki és kaptak meg az elektromos, benzines és „tisztább” dízel autók gyártásának felpörgetéséhez.
„Igen, ő volt Németország első női vezetője, és az első keletről származó kancellár. De az a tény, hogy egy protestáns pásztor lánya volt egy kommunista országban – egy szerény származási történetet fonva, ami minden angol nyelvű profilban feltűnt – nem csinált belőle egy mélyen erkölcsös politikust, ahogy sokan szeretnék ábrázolni. Sokkal inkább döcögős, kirívó stílusa emelte ki a Trump-évek alatt, amikor úgy érződött, hogy a világ feletti irányítást dühöngő férfi populisták vették át. Ebben az összefüggésben az ő mért középszerűségét keverték össze az erkölcsi értékével”.
„Talán nem erre gondolt Obama, amikor szent elveiről beszélt. De ne feledkezzünk meg arról, hogy a szentek is emberek”
– írja összegzésül cikke végén Frank.
