Washingtoni médiajelentések szerint a Biden-kormányzat be akarja vonni Kínát a fegyverzetellenőrzésről és a fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló tárgyalásokba. Joe Biden amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai vezető a közelmúltban tartott virtuális csúcstalálkozójukon tárgyaltak a kérdésről.
A kérdés korábban nem szerepelt a két ország közötti tárgyalások napirendjén, de Kína nemrégiben végrehajtott hiperszonikus rakétakísérlete sürgetőleg hatott az amerikai védelmi gondolkodásra. Ez és Oroszország egy tengeralattjáróról indított Cirkon hiperszonikus rakéta-tesztje az amerikai katonai tervezők figyelmét arra irányította, hogy Amerika lemaradhat két szuperhatalmi riválisa mögött az új fegyverkezési versenyben.
A rakéták új generációja?
A hiperszonikus rakétákat gyakran úgy határozzák meg, mint rakétával a Föld felső légkörébe 5 Mach-os vagy annál nagyobb sebességgel (a hangsebesség ötszöröse, vagyis 6174 kilométer/óra) kilőtt rakétákat. Több ország már rendelkezik interkontinentális ballisztikus rakétákkal (ICBM), amelyek ugyanilyen gyorsan – vagy még gyorsabban – haladnak, azonban ezek nem tudják megváltoztatni pályájukat a kilövés után, szemben a hiperszonikus rakétákkal.
Vlagyimir Putyin orosz elnök már 2007-ben bejelentette, hogy országa teljesen új technológiát fejlesztett ki a ballisztikus rakéták számára, amelyet „hiperszonikus rakétáknak” nevezett el. Oroszország 2015-től Avantgard néven új, interkontinentális „szárnyas” rakétákat tesztelt, amelyek a célpontok megközelítésekor akár 7000 km/órás sebességet is elérhettek. Putyin szerint ez egy eszköz az amerikai rakétavédelmi rendszerek ellen, amelyeket azután fejlesztettek ki, hogy a Bush-kormányzat 2001-ben kilépett a ballisztikus rakétákról szóló szerződésből.
Az új hiperszonikus rakéta rendszerek által alkalmazott pontos technológia még nem teljesen ismert. Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke a kínaiak tesztjét „Szputnyik-pillanatnak” nevezte (utalva a Szovjetunió által 1957-ben felbocsátott első földi műholdra). Kína ugyanakkor tagadta, hogy végrehajtotta volna a szóban forgó rakéta-tesztet.
Stratégiai következmények
A hiperszonikus fegyverek stratégiai jelentőségét sokáig eltúlozták. A hiperszonikus rakéták nem jelentenek változást a támadó katonai képességek terén. Az Egyesült Államok, Oroszország és Kína nukleáris csapásmérő erői már most is olyan interkontinentális ballisztikus rakétákra támaszkodnak, amelyek a hangsebesség hússzorosával repülnek. A különbség most az, hogy a rövidebb hatótávolságú rakéták a Föld légkörén belül is képesek hiperszonikus sebességet elérni.
Az USA védelmi képességeit nem úgy tervezték, hogy megbirkózzon egy jelentősebb orosz vagy kínai csapással. Elsősorban az olyan „lator-államok”, mint Észak-Korea és Irán által indított kisebb rakétakilövések elhárítására vannak az amerikaiak felkészülve. Az USA valójában az elrettentésre támaszkodik, amely az erőteljes támadó csapásmérő képességein alapul, hogy megakadályozza az Oroszország vagy Kína által indított nukleáris csapást.
A hiperszonikus rakéták megjelenése a legkevésbé sem változtat ezen. Az USA már most is használ hiperszonikus rakétákat – igaz, nem nukleáris robbanófejekkel felszerelve.
Tehát, bár az Oroszország és Kína által kifejlesztett új technológiák önmagukban nem változtatják meg a stratégiai egyensúlyt – és önmagukban nem jelentenek jelentős fenyegetést –, mindenesetre riasztó jelzést adnak a három hatalom közötti növekvő fegyverkezési versenyről. Mind az új technológiák kifejlesztése, mind a rendelkezésre álló fegyverek mennyiségének növelése potenciális jövőbeli fenyegetéseket jelent.
Hagyományos fegyverkezés
Miközben minden szem ezekre az új, nagy hatótávolságú hiperszonikus rakétákra szegeződik, az igazi fegyverkezési verseny inkább a hagyományos fegyverrendszerekben esetében megfigyelhető. Kína egyre több rövid és közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákat telepít az amerikai haditengerészeti repülőgép-hordozó csoportok ellen a Dél-kínai-tenger vitatott vizein, valamint Japán és Korea irányába.
Válaszul Washington nemrégiben aláírta az AUKUS-szerződést Ausztráliával és az Egyesült Királysággal. Ez egy olyan megállapodás, amelynek értelmében több hajót telepítenek és növelik a tengeralattjárók járőrözéseinek számát a térségben, és amelynek keretében az USA ígéretet tett arra, hogy segít Ausztráliának saját tengeralattjáró-képességeinek kifejlesztésében.
A Trump-adminisztrációnak az INF-szerződésből („Közepes hatótávolságú nukleáris erők szerződése”) való kilépését követően az USA fontolóra veheti, hogy maga is új közepes hatótávolságú rakétákat telepítsen a térségbe, hogy ellensúlyozza Kína ballisztikus rakétáit.
A feszültségek mérséklése érdekében azonban egyre sürgetőbbé válik egy szélesebb körű és átfogó megközelítés kialakítása – nemcsak a fegyverzetellenőrzés terén, hanem az USA, Oroszország és Kína közötti tágabb értelemben vett biztonsági kérdések tekintetében is.
