Köves Slomó: Hazánk az egyetlen tagállam, ahol javult a zsidóság biztonságérzete

Az EMIH vezető rabbija a Mandinernek adott interjút.

Köves Slomó beszélt a Tett és Védelem Alapítvány által készített európai előítéletesség-kutatás tapasztalatairól is.

„Magyarország dobogós az antiszemitizmusban, a nyugat-európai muszlimokéval vetekszik az itthoni zsidóellenesség”

– ezzel a címmel számolt be a Telex a napokban a Köves Slomó által alapított Tett és Védelem Alapítvány részben kormányzati támogatással megvalósuló, európai szintű kutatásáról.

A vezető rabbi szerint ez a kiemelés félrevezető, nem tükrözi hűen az egyébként úttörő felmérés legfontosabb megállapításait, ráadásul a hangzatos címben megfogalmazott állítás nem megalapozott:

„A nyugat-európai muzulmánok előítéletességének a teljes magyar társadalom előítéletességével való összevetése alapjaiban szakmaiatlan, mert az európai országokban nincs hivatalos nyilvántartás a polgárok vallásáról, így a szóban forgó kutatásban résztvevő, magukat muzulmánnak vallókról alkotott kép nem tekinthető reprezentatívnak a nyugat-európai muszlimok egészére nézve. Arról nem is beszélve, hogy a zsidó közösség számára tényleges biztonsági kihívást jelentő szélsőséges muszlimok aligha vesznek részt egy ilyen kutatásban.”

Kevés az összefüggés a zsidóellenes nézetek elterjedtsége és az antiszemita támadások száma között

Az Európai Unió 16 országában végzett közvélemény-kutatás szerint a lengyel, a magyar és a görög válaszadók körében volt a zsidókkal szembeni ellenséges magatartás a legelterjedtebb.

Kifejtette, tizenhat országban végeztek előítéletesség-kutatást, és ennek eredményeit két másik mutatóval: az antiszemita atrocitások számával és a zsidó közösség biztonságérzetéről végzett korábbi kutatásokkal vetették össze.

 „A vizsgálat meglepő eredményt hozott. Jelesül, hogy nincs egyenes összefüggés a többségi társadalom előítéletessége és a zsidó közösség biztonsága között. Például Nyugat-Európában a bevallott antiszemita érzület össztársadalmi szinten jellemzően lényegesen kisebb, mint mondjuk Európa keleti felében, így Magyarországon, mégis, ott tízszer, tizenötször több az atrocitás.”

– mondta az EMIH vezető rabbija.

„Az is figyelemreméltó, hogy hazánk az egyetlen uniós tagállam, ahol javult a zsidó közösség biztonságérzete az elmúlt tíz esztendőben, miközben az összesített előítéletesség tekintetében az első öt-hat között van”

– részletezte Köves Slomó.

Az interjú folytatása itt olvasható.

Köves Slomó: „Magyarországon elsősorban verbális és ideológiai antiszemitizmusról lehet beszélni”

Az EMIH vezető rabbija az AIPAC konferenciáján kiemelte: az antiszemitizmus elleni küzdelemre harcként, háborúként kell tekinteni.