Nyolcanhárom éve, az 1938. november 9-ről 10-re virradó éjszakán történt a Kristallnacht, avagy a Kristályéjszaka, mellyel megkezdődött a zsidóság egyik legsötétebb korszaka a történelem során.
Nyolcvanhárom éve a mai éjszakán törött üvegek töltötték meg Németországot: zsinagógákat gyújtottak fel, kirakatokat zúztak szét és zsidó otthonokba törtek be szerte a náci Németországban. Megkezdődött a valaha volt legnagyobb antiszemita támadás: a novemberi pogrom. A történet igazi tragédiáját az adja, hogy a tűzoltók és a rendőrök is készenlétben álltak aznap este, azonban felsőbb utasításra csak akkor avatkoztak közbe, hogy egy szomszédos „árja” ingatlan is megsérült a támadásokban.
A következő napokban zsidó férfiakat tartóztattak le és zártak börtönbe, valamint közel 30 ezer főt deportáltak koncentrációs táborokba, holott ők az áldozatok voltak, nem a felelősök.
Százakat öltek meg: látván a pusztítást és a társadalom apátiáját tucatnyian lettek öngyilkosok. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy aki nem német vagy osztrák, annak nincs jövője Németországban — különösen nem a zsidóknak.
Néhány embernek sikerült kivándorolnia. Ők hátrahagytak mindent: tulajdont, családot, barátokat, múltat, identitást. Akik mégis a maradás mellett döntöttek, súlyos árat fizettek: megsemmisítő táborokba deportálták őket.
A Kristályéjszaka még csak a kezdet volt, ám mégis pontosan mutatja be hogyan is nézett ki a huszadik század legsúlyosabb zsidók ellen elkövetett pogromja. Az eseményről éppen ezért szükséges megemlékeznünk.
Jogos ugyanakkor a kérdés: ki volt a felelős mindezért? Milyen tanulságokat vonhatunk le a novemberi pogrom emlékéből?
A Kristályéjszakát az állami vezetés éléről szították. Hitler szentesítette, Goebbels szabadította fel. A fő elkövetők a nácik voltak — a feketecsizmás SS, a barnainges SA, az idealista-extremista Hitlerjugend, illetve a kapcsolt szervek tagjai, akik büszkén lobogtatták mások meghurcolása és ellehetetlenítése alatt a horogkeresztet — legalábbis a legtöbben kizárólag csak ezt látják.
Azonban van még egy, csendes, hallgatólagos felelőse is az eseményeknek: a társadalom, mely közönnyel tűrte, hogy honfitársaikkal mind ez a borzalom megtörténhessen.
A történet ezen része ma is elgondolkoztató.
A fosztogatásokban és rablásokban a hétköznapi emberek is részt vettek. Az utcára kihajított javakat ahelyett, hogy másnap visszaszolgáltatták volna zsidó tulajdonosaiknak, inkább ellopták. Fiatalok és idősek egyaránt részt vettek a pogromban: iskolások egész tömegét vitték ki tanáraik az éjszaka, hogy megtekinthessék a parázsló zsinagógákat és csatlakozzanak a gúnyolódó arctalan tömeghez. Míg egyesek tényleg hittek a náci eszmékben és úgy gondolták a „zsidók az ő szerencsétlenségük” és „ideje őket a helyükre tenni”, mások csendben hagyták, hogy a korosztályi nyomás megtegye hatását.
Sajnos kevesen voltak, akik szégyellték azon az estén társadalmukat.
Holott az erőszak és a tulajdon megsemmisítése nem egy olyan cselekmény, melyre a közöny valaha is válasz lehet.
Koncentráljunk erre ma is, ennek a gyalázatos éjszakának a 83. évfordulóján.
Címlapkép: Kristályéjszaka Hannoverben. (Forrás: Times of Israel)