Ismét az amerikai Legfelsőbb Bíróság előtt a texasi abortusztörvény

Az amerikai törvény a hatodik hetet követően – csaknem az első szívhang felismerésétől kezdve – tiltja az abortuszt.

Hétfőn ismét a texasi abortusztörvénnyel foglalkozik az amerikai Legfelsőbb Bíróság – derül ki a Daily Wire írásából. A törvényhozók ugyanis ma hallgatják meg azokat az érveket, amiket két esetben fogalmaztak meg az életpárti törvénnyel szemben (ezek korábban az amerikai médiában a Whole Woman’s Health v. Jackson és United States v. Texas néven váltak ismertté).

A Daily Wire szerint a tárgyaláson leginkább a törvény szerkezete fog előtérbe kerülni, sem mint az a tartalmi kérdés, hogy sérti-e a témában mérvadó Roe v. Wade törvény irányelveit.

Mint korábban írtuk, a texasi „szívhang” törvény szeptemberben lépett érvénybe, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem akadályozta meg a törvény hatályba lépését. A jogszabály több szempontból is rendhagyó: egyrészt az amerikai történelem egyik legszigorúbb abortusz-törvénye. Másrészt a hasonló jogszabályokkal ellentétben nem büntetőjogi, hanem polgári szankciókat engedélyez.

Tehát a törvény magánszemélyeknek ad felhatalmazást arra, hogy polgári pert indítsanak bárki ellen, aki „segíti” az abortuszt a várandósság hatodik hete után – legyen az egy orvos, klinikai szakember, vagy akár egy olyan személy, aki anyagilag járul hozzá a terhesség megszakításhoz a hatodik hetet követően.

Biden szerint a nők alkotmányos jogait támadja a texasi abortusz szigorítás

A Biden adminisztráció bejelentette kész a texasi abortusz szigorítás ellen küzdeni, amely szerdán lépett életbe, és a terhesség hatodik hete után betiltja az abortuszt.

A törvény hatályba lépése óta ilyen jellegű perre az első példa azután született, hogy egy férfi feljelentette azt az orvost, aki Washington Post-ban közölt cikkében dicsekedett egy abortusz végrehajtásával.

A texasi nem az egyetlen életpárti abortusztörvény, amivel a bíróság idén foglalkozni fog; ugyanis várhatóan december 1-jén a Mississippiben elfogadott jogszabály is újra előkerül, ami a várandósság 15. hetét követően tiltja az abortuszt – és szintén nagy port kavart az Egyesült Államokban.

Ahogy a Daily Wire megjegyzi, jelenleg az amerikai Legfelsőbb Bíróság tagjai közül a konzervatív bírák kényelmes többséget élveznek (6-3 arányban), beleértve azt a három legújabb tagot, akiket még a republikánus Donald Trump nevezett ki elnöksége idején.

Borítókép: American Life League/Flickr

Mike Pence: Imádkozzunk, hogy a Legfelsőbb Bíróság a történelemkönyvek lapjaira küldje Roe v. Wade-t

„Körülbelül a ti korotok óta vagyok az életpárti mozgalomban és soha nem voltam még ilyen optimista, hogy közel vagyunk ahhoz a naphoz, amikor az élet szentségét visszaállítjuk” – mondta a jelenlévő fiataloknak.