Nehéz helyzetük ellenére is találnak okot az ünneplésre az ukrajnai zsidók

Örömünnep alakult ki Lembergben a Babij Jar borzalmairól megemlékező komplexum átadását követően a helyi zsidóság körében.

Alig 24 órával a Babij Jar borzalmairól megemlékező komplex átadását követően örömünnep alakult ki Lembergben, Nyugat-Ukrajnában. Az ünnepélyes átadón Izrael és Ukrajna elnöke is részt vett. A Babij Jar-i mészárlás során a nácik és a helyi kollaboránsok 1941-ben 33 ezer zsidót öltek meg. A történelmi lépést a helyi zsidók énekkel és tánccal koszorúzták meg.

A hónap elején három nappal a volt szovjet tagköztársaság zsidói ismét összegyűltek Lembergben, hogy megélhessék gyökereiket és élvezhessék a tradicionális jiddis, illetve héber zenét. A fesztiválon a helyi zsidók izraeli rokonai is meg tudtak jelenni először a koronavírus-járvány kezdete óta. Az alkalmat a Limmud FSU szervezte. A történelmi városban, mely a lengyel-ukrán határ közelében található 2019 óta nem volt hasonló rendezvény.

„Az a tény, hogy a Babij Jar-i szertartás befejeztük igazán szimbolikus, végre együtt ünnepelhetjük az életet a Limmud Ukrajna 2021-en”

— nyilatkozott Chaim Chesler, aki 2005-ben Sandy Cahnnal együtt alapította a szervezetet. A Limmud FSU célja, hogy a zsidó kultúrát eljuttassa az orosz nyelven beszélő közösségekhez. „A jövőre koncentrálunk, de nem felejtjük el a múltat. A nehézségek ellenére meg kell jelennünk” — tette hozzá.
A nehézségek ténye nem titok. Ukrajna Európa második legnagyobb, ugyanakkor legszegényebb országa. A helyi zsidó közösségeknek folyamatos antiszemita támadásokkal kell szembenéznie. Az ország mai területén a holokauszt előtt igen népes, 1,5 milliós zsidó közösség élt.

Az október 7-10. közötti rendezvény a lembergi Hotel Premier Dnisterben került megtartásra. A szigorú egészségügyi protokoll mellett megtartott fesztivál a 14. Limmud volt. Az első, 2008-as eseményt az azóta már orosz fennhatóság alá került Jaltában tartották meg, a Krímen. A Limmud nagykövetei közös videóval vettek részt az ünnepen. A felvételen megjelent többek közt Andrij Szadovij is, Lemberg polgármestere.

Neonáci ukrán csoportok kaptak fegyveres kiképzést Nyugaton

Nyugati országok képezhettek ki szélsőjobboldali elemeket az ukrán hadseregben.

„Helyénvaló, hogy a világjárvány utáni első, teljes körű konferenciánkat Ukrajnában tartottuk” — jegyezte meg Matthew Bronfman, a Limmud FSU elnöke. „A lezárások között a helyi, rendkívül odaadó önkéntes csapatunknak sikerült három rendezvényt is lebonyolítania.

Örömmel tértünk vissza Ukrajna történelmi városába, Lembergbe, immáron ötödik alkalommal, hogy megünnepeljük óvatos visszatérésünket az együttléthez”

— tette hozzá.

2005 óta a Limmud FSU összejövetelei Bronfman és a szervezet elnöke, Aaron Frenkel vezetésével a becslések szerint 75 ezer orosz ajkú zsidót vonzottak Ukrajnába többek közt Európából, Észak-Amerikából és Ausztráliából is.

Jevgenyij Sijder, egy ukrán szervező cég informatikai projektmenedzsere segített a rendezvény megszervezésében a Limmud Ukrajna műszaki bizottságának vezetőjeként.

„A Limmud olyan, mint a hobbim. 2008 óta önkénteskedem” — mondta a 40 éves Sijder, aki háromszor is részt vett a rendezvényen feleségével és két gyermekével, akikkel Ashdod és Petah Tikvah városaiban élt korábban. „Szeretem Izraelt. A szüleim miattam költöztek oda, de úgy döntöttünk, hogy visszatérünk Ukrajnába, mert az izraeli megélhetési költségek túl magasak voltak számunkra és a héber nyelvismeretem sem tökéletes” — mesélte a Jewish Telegraphic Agency-nek.

A járványügyi korlátozások miatt a látogatók száma jelentősen csökkent a 2019-es rendezvényhez képest, amelyen 700-an vettek részt. Az ehavi rendezvény programjai azonban ismét változatosak és időszerűek voltak. Előadásai szinte kizárólag orosz nyelvűek voltak. Az ukrajnai posztholokauszt történetről Igor Supak és Galina Uljana Movcsan számolt be, akik workshopokat vezettek egész nap a közösségi média marketing tevékenységéről is.

Egy másik népszerű előadás — illetve a hétvége egyetlen angol nyelvű foglalkozása — Ruban Lanzberger digitális marketingvezetőé volt, ami Marc Chagall munkásságát ismertette, aki a mai Fehéroroszországban született egy haszid zsidó családba. A festőművész élete utolsó 50 évét Franciaországban töltötte.

Egyre népszerűbbek a zsidó nevek Hollandiában

A mögöttes okokat sokan Hollandia erős protestantizmus hagyományában látják.

„A Limmud egyike azoknak az évenkénti eseményeknek, amelyek visszatérnek a zsidó kultúrához”

— mondta az 52 éves Lanzberger, aki egy orosz származású párizsi lakos. Nem ez volt Lanzberger első Limmudja, korábban tartott már előadást Philip Roth-ról, Woody Allenről, Ralph Laurenről és Amy Winehouse-ról is. „Ez segíti az embereket megérteni saját kultúrájukat, még akkor is, ha nem vallásosak” — tette hozzá.

Mark Dovev, a Nativ nevű izraeli kormányhoz tartozó ügynökség dnyipropetrovszki irodájának vezetője is részt vett az eseményen. A szervezet célja a zsidó identitás ápolása az egykori szovjet blokk zsidói körében. Az ortodox zsidó, aki 18 éves korában emigrált Dnyipropetrovszkból Izraelbe két előadást is tartott a hétvégi eseményen: az egyiket a haredi zsidók helyzetéről a modern izraeli társadalomban, a másikat pedig a nők helyzetéről a vallásban. Az ukrajnai Nativ regionális igazgatója, Felix Gurvics is jelen volt az eseményen.

„A Limmud nagyon fontos állomás számunkra és Izrael számára is, annak érdekében, hogy kapcsolatba léphessen a fiatal zsidó értelmiséggel itt”

— mondta Dovev, aki a kijevi izraeli nagykövetségen is dolgozik.

Az idei Limmud fénypontja Dovev élő interjúja volt Michael Brodsky, Izrael újonnan beiktatott nagykövetével volt. Az interjú során Brodsky elmondta, hogy a két ország kapcsolata meleg és családias, különösen tekintettel arra, hogy az évek során 500 ezer ukrán zsidó költözött Izraelbe és jelenleg mintegy 50 ezer izraeli állampolgár él Ukrajnában.

„Azt szeretnénk, hogy az itteni zsidó közösség erős és befolyásos maradjon” — mondta az orosz származású Brodsky, aki 18 éves korában emigrált Izraelbe. „Szeretnénk előmozdítani az izraeli érdekeket és a nagyon érzékeny, illetve fontos kérdésekben bízunk a helyi zsidó közösségben. Ukrajna mindig mellettünk szavaz az ENSZ-ben és nagyon aktív szereplője a nemzetközi színtérnek” — tette hozzá.

A zsidóság-kutatás “új mérföldköve” lett Cseh Viktor könyve

A Magyar Tudományos Akadémián tartották hétfő este a Zsidó Örökség – Vidéki zsidó hitközségek Magyarországon című könyv díszbemutatóját.

Brodsky, Izrael korábbi kazahsztáni nagykövete elmondta, hogy Ukrajnának jelenleg kb. 150-200 ezer zsidója van.

A legnagyobb közösségek Kijevben, Odesszában és Dnyipropetrovszkban vannak. Ezzel szemben a 45 zsinagógával büszkélkedő Lemberg ma kevesebb mint 1000 zsidónak ad otthont.

„A Limmud-konferenciák nagyon sokat követelnek a résztvevőktől: mély személyes motivációt, érdeklődést a zsidó értékek iránt és valódi vágyat, hogy azonosulni tudjunk népünk mozaikjával” — emelte ki Dorit Golender, a Genesis Philantrophy Group közösségi kapcsolatokért felelős alelnöke, a Lummud FSU kulcsfontosságú támogatóinak, a Claims Conference-nek, a Zsidó Nemzeti Alapnak (KKL), a Blavatnik Family Foundation-nek, Diane Wohl és Tom Blumberg filantrópoknak és sok mindenki másnak. „A Limmud konferenciája Lembergben fontos láncszem zsidó örökségünkhöz és identitásunkhoz” — hangsúlyozta.

Helen Carovszka is Lembergbe utazott Kijevből, ahol a Hesed nevű jótékonysági szervezetnek dolgozik, amivel beteg és idős zsidókat segítenek erőforrásaikkal. Carovszka végzettségi szerint geológus, 66 éves és mély emlékekkel rendelkezik a korábbi ukrajnai antiszemitizmusról azokból az időkből, amikor egyetlen zsidóként volt hallgatója a kijevi egyetemnek.

„A helyzet most sokkal jobb, mint amikor a Szovjetunió létezett, de még mindig messze nem kiváló” — mondta Carovszka, aki az elmúlt 10 évben kétszer is járt Izraelben.

„Azok az emberek, akik gyerekkoruktól antiszemiták voltak, mindig is antiszemiták lesznek, amennyiben nem beszélnek velük. Éppen ezért igyekszem minél többet beszélgetni antiszemitákkal és jobb belátásra bírni őket”

— mesélte.

„Legfontosabb feladatunk a zsidó identitás és a diaszpórában élők Izraelhez kötődésének erősítése”

A Szochnut új régiós vezetőjének megérkezésével új lendületet kaphat az Izraelhez való kötődés előremozdításáért dolgozó szervezet. Roman Polonskyval Megyeri A. Jonatán beszélgetett.