Pandora-papírok: Jeruzsálem egykori polgármesterének neve is előkerült az offshore listán

Több száz milliárdos és politikus, köztük 565 izraeli vagyonáról szivárogtattak ki bizalmas dokumentumokat.

Csaknem 2.94 terrabájtos adatbázis készült a politikai és gazdasági elit titkos offshore-tevékenységeiről – derül ki a The Jerusalem Post cikkéből. A „Pandora-papírok” névre keresztelt dokumentumokat az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumának (ICIJ) vezetésével állították össze. A világsajtó vasárnap közölte az érintettek első neveit, akik valamilyen módon részt vettek a vagyoneltitkolást és adóelkerülést szolgáló cégek életében.

A Pandora-papírok összeállításában 600-nál is több oknyomozó újságíró vett részt; összesen 117 országból összegyűjtött adattal dolgoztak és közel 12 millió dokumentumot vizsgáltak át. A botrányban több száz politikus, milliárdos és tisztviselő érintett.

A The Jerusalem Post szerint „Izrael” 40 ezernél is több alkalommal bukkan fel a dokumentumokban, amik között olyan is szerepel, ami még az 1970-es évekből származik. Összesen 565 izraeli szerepel az érintett cégek haszonélvezői között – és ezzel Izrael a 16. helyre került az országos összesítésben. A Pandora-papírokon felbukkanó milliárdosok közül tízen Izraelből származnak, noha az ICIJ szerint többen csak „kis üzletet” vittek.

A lap megjegyzi: az izraeli törvények nem tiltják, hogy valaki adóparadicsomban tartson fent céget vagy részesedést, és a listára kerülő izraeliek nem feltétlenül követtek el bűncselekményt.

A Kremlig is elérhetnek egy jeruzsálemi ingatlanpanama hullámai

Görög ortodoxok zsidókat tehetnek utcára Nyugat-jeruzsálemben, mert cionisták csellel akarnak zsidókat telepíteni Kelet-Jeruzsálembe.

Az izraeli közélet most mégis felfigyelt Nir Barkat nevére, akiről szintén információk szivárogtak ki. Jeruzsálem egykori polgármestere állítólag több érintett cégnél is részesedéssel bírt, majd papírjait testvérének adta át, miután a Likud képviselőjeként Kneszetbe jutott 2019-ben. Bár az izraeli parlament etikai szabályai tiltják, hogy valaki családtagjának adja át ilyen módon a tulajdonát, Barkat azzal védekezett, hogy testvére korábban is üzlettársa volt, ami legálissá tette döntését.

A Pandora-papírok között felbukkant II. Abdullah jordán király neve is, akihez 106 millió dolláros vagyont és 14 amerikai és brit luxusingatlant kötöttek. Az ügy különösen érdekes annak fényében, hogy Jordánia tavaly 1.5 milliárd dolláros segélyt és katonai támogatást kapott Amerikától, valamint az EU 218 millió dollárt adományozott a koronaválság okán a királyság számára.

Az Euronews szerint a dokumentumokból kiderült az is, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök Monacóban tart fent titkos vagyontárgyakat és Andrej Babis cseh kormányfő is eltitkolta két dél-francia luxusvillát. A ciprusi elnökről, Nikosz Anasztasziádészről pedig nyilvánosságra került, hogy egy általa alapított jogi vállalat egy orosz milliárdos értéktárgyait rejtette el.

Vádat emeltek adócsalás miatt Trump ingatlanvállalatával szemben

„Ez nem igazságszolgáltatás, hanem politika” – szögezte le a vállalat.