Még a kínai apparátus sem tudott gonoszabb, hátborzongatóbb módszert kitalálni az Egyesült Államok elpusztítására.
A történelem bővelkedik olyan példákban, amikor sikeres és kevésbé sikeres nemzetek hirtelen öngyilkosságot követtek el – figyelmeztet Victor Davis Hanson az American Greatness portálon megjelent publicisztikájában.
Az ókori Korkyra polisza egy véres konfliktusban felemésztette önmagát, amikor a peloponnészoszi háború idején kollektív őrület kerítette hatalmába a városállam szigetét.
A jakobinusok 1793-ban kisiklatták a francia forradalmat, és az alkotmányos köztársaság felé vezető mozgalmat totalitárius törekvéssé változtatták, hogy elpusztítsák a múltat, és méltányosságot biztosítsanak mindenkinek, ám mindebből rémuralom – és végül Napóleon – következett.
A háborútól megfáradt cári Oroszországot alkotmányos monarchiává való átalakulásra kényszerítő erőfeszítést végül a leninista bolsevikok egy kis, de halálos klikkje térítette el. Ezután az orosz élet pusztulása következett – illetve holttestek milliói – a következő 70 évben. Ugyanígy Mao Ce-tung számos gyilkos újrakezdése, amelyek a kannibalisztikus „kulturális forradalomban” csúcsosodtak ki. Mao végső mérlege 60-70 millió kínai honfitársa halála volt.
A woke franciák, oroszok és kínaiak mind
ledöntötték a szobrokat, megsemmisítették a hitetleneket, eltörölték a történelmet, lebontották az emlékműveket, és már a kezdeti pillanatokban minden nemzedék legtisztábbjainak nyilvánították magukat, még mielőtt nekiláttak volna a zsákmány felosztásának és a bosszúnak.
A legtöbb ilyen vérfürdő azzal az állítólagosan nemes gondolattal indult, hogy társadalmi igazságosságot, méltányosságot és igazságosságot teremtsen, mielőtt elkerülhetetlenül halálossá vált és elvadult volna. Nekünk is ugyanúgy kellene aggódnunk a saját woke járványunk miatt.
Mitologikus
Kezdjük azzal a gondolattal, hogy a woke-ság a valóságtól elszakadt ideológia. Szinte minden premisszája végzetes torzítás.
2017 és 2020 között a kisebbségek foglalkoztatottsága az Egyesült Államok történetében a legnagyobb mértékben nőtt. A nők jelenleg az összes főiskolai hallgató mintegy 60 százalékát teszik ki.
A kisebbségekhez tartozó középosztálybeli amerikaiak közelmúltbeli bérnövekedése meghaladta a fehér munkás- és középosztályét. Az utóbbiak alulreprezentáltak a főiskolára beiratkozók és a diplomások között – de messze felülreprezentáltak (az általános népességen belüli arányuk kétszeresével) az afganisztáni és iraki harci halottak számában. Az ázsiai-amerikaiak és egy tucat más etnikai csoport az egy főre jutó és a háztartási jövedelem tekintetében megelőzik az úgynevezett fehéreket.
A „fehér kiváltság” általában egy hanyagul használt kifejezés, amely leginkább a fehér elitre vonatkozik, azokra, akik ezt mások befeketítésére alkalmazzák.
Amerika a „pozitív diszkrimináció” hatodik évtizedében járt, amely a faji és nemi – de nem az osztály – különbségtétel révén biztosítja az eredmények egyenlőségét a felvételek és a felvételi eljárás során. Az arányos képviselet és az egyenlőtlen hatás továbbra is fennmaradt, sőt, tovább erősödött. De egyre inkább szelektívvé váltak, mivel a postai szolgálattól a hivatásos sportokig egész területeket mentesítettek a másokra alkalmazott faji megkülönböztetés alól. A kvóták eltűntek, amikor a marginalizáltak „felülreprezentáltak” voltak egy területen.
A Nagyszerű Társadalomból (a Lyndon B. Johnson demokrata elnök által 1964-1965-ben elindított politikai program, amelynek fő célja a szegénység felszámolása, a bűnözés csökkentése és az egyenlőtlenségek megszüntetése volt – a szerk.) született hatalmas programok a történelmi jóvátételt célzó erőfeszítései továbbra is a több mint 150 évvel ezelőtt véget ért rabszolgaság, valamint a 40-50 évvel ezelőtt nagyrészt eltűnt déli Jim Crow-törvények és a hasonló faji mérgezések gőzével foglalkoztak. Így Martin Luther King eszméit – „jellemünk tartalma”, nem pedig „bőrünk színe” – továbbra is az integrációért és az amerikai társadalomba való teljes beilleszkedésért küzdő polgárjogi mozgalom olvasztótégely-ideáljaként fogadták el. Eközben a vegyes házasságok soha nem voltak még ilyen gyakoriak.
A kétségbeesett baloldal ezért kénytelen volt olyan jelzőket és frazeológiákat kitalálni, mint a „rendszerszintű rasszizmus”, a „mikroagresszió” és a „fehérség”, tekintve, hogy az amerikaiak túlnyomó többsége nem érezte, nem fejezte ki és nem is cselekedte a „rasszizmust”.
Más szóval, a woke-ság megteremtette azt a mitológiát, hogy a nem fehérek rosszabb helyzetben vannak, mint valaha – mindez tipikus forradalmi kitaláció, hogy felidézzék azt a fajta hisztériát, ami egy egyébként népszerűtlen agendához szükséges. Ám ezzel olyan korban élünk, amikor Hunter Biden elveszett laptopja „orosz dezinformáció” volt, a Steele-dosszié sziklaszilárd bizonyíték valamire, és egy tobzoska vagy egy denevér szülte a COVID-19-et.
George Floyd rendőrségi őrizetben bekövetkezett jogtalan halála – a későbbi angyali istenítése ellenére Floyd valójában egy nőkkel szemben erőszakos bűncselekményeket elkövető bűnöző volt, akit hamis amerikai pénz átadása közben tartóztattak le – egy kegyetlen, gazember rendőr és hozzá nem értő segítői műve volt. Egyébként az adatok és statisztikák nem mutatták, hogy az afroamerikai férfiak nagyobb számban halnának meg a rendőrségi őrizetben, mint az évente letartóztatottak közötti arányuk. És nem is a fajok közötti gyűlölet-bűncselekmények világjárványának áldozatai voltak. Valójában a feketék statisztikailag nagyobb valószínűséggel követtek el ritka, erőszakos, fajok közötti bűncselekményeket, mint mások, beleértve a más etnikai és faji csoportok elleni célzott gyűlölet-bűncselekményeket is.
Elit-vezérelt
A másik nagy hazugság az a propaganda volt, hogy a woke mozgalom alulról jövő mozgalom lenne. Pedig a szobordöntögetés, a vandalizmus, a trockizmus és az eltörlés kultúrája nagyrészt az egyetemisták, a felső-középosztálybeli fehér partvidéki elit, a hírességek és a kiváltságos kisebbségek műve maradt a médiában, az akadémián, a jogban, a vállalati világban, a szórakoztatóiparban és a profi sportban.
Redukcionista értelemben a woke mozgalom nagy része az elitek harcává vált, hogy az egyetemeken sokszínűségi felelősöket nevezzenek ki, a közigazgatási- és a főiskolai felvételiknél jóvátételi kvótákat léptessenek érvénybe, valamint a helyek egyfajta faji alapú belső újraosztását valósítsák meg a vállalati és kormányzati óceánjárók felső fedélzetének első osztályú utasai között.
Miközben a woke-isták New Yorkban és Hollywoodban több nem fehér bőrű embert követeltek a tévéreklámokban, fiatal afroamerikai férfiak ezreit mészárolták le továbbra is a belvárosokban, mivel az ottani iskolák ellenálltak a reformoknak, és közömbösek maradtak a lakosoknak nyújtott rossz minőségű oktatás iránt. Mivel a vétkes önkormányzati tisztviselők – a szélsőbaloldali, sokszínűségben utazó polgármesterek, a neomarxista kerületi ügyészek és a „reformista” rendőrfőnökök – maguk is woke-ok voltak, senki sem törődött a hanyag kormányzással. Így aztán a gyilkolás rendületlenül folytatódik, és ami az igazán szürreális: mindez észrevétlen marad a leginkább woke-ok számára.
Az osztálybeli megfontolásokat elnyomták, mivel a woke-ság haszonélvezői nem feltétlenül a korábbi szegények és elnyomottak közül kerültek ki. Faji alapú őrületünkben az olyan milliárdosok, mint LeBron James, Oprah Winfrey, Jay-Z és Beyonce, multimilliomosok, mint Obamáék és Colin Kaepernick, illetve pénzes politikai, vállalati, szórakoztatóipari, katonai és sportoló nagyságok – tökéletes Marie Antoinette-ként játszották el az elnyomást és az áldozattá válást villáikból és kiváltságos ülőhelyeikről. Csak a hamis parasztruhák és egy versailles-i falu hiányoztak.
Maguk a woke-ság építészei többnyire abból az állítólagosan mérgező kapitalista rendszerből profitáltak, amelyet ők annyira szidalmaztak, mint a „rendszerszintű rasszizmus” kiindulópontját. Így a BLM társalapítója és az önmagát „kulturális marxistának” nevező Patrisse Cullors most „nyugdíjas” – és négy új ház okos tulajdonosa, aki a majdnem kizárólag fehérek lakta, csodás Topanga Canyonban lakik, egy új, 35 ezer dolláros biztonsági kapuval.
Hogyan máshogy tudná a legjobban kihasználni fekete kiváltságait, hogy irányítsa a „fehér kiváltságok” elleni több millió dolláros háborúját?
Ibram X. Kendi professzor (született: Henry Rogers), akinek „antirasszista” új iparága rasszizmust követel a rasszizmus, és diszkriminációt a diszkrimináció megszüntetésére, most vállalati és egyetemi ügyfeleinek 20 ezer dolláros bűnbánati díjat számol fel egy-egy telefonos Zoom-csevegésért. (Úgy tűnik, hogy a szegényebb ügyfelei számára sincs kedvezményes díja). Kendi kétségtelenül komolyan veszi Lenint („A kapitalisták azok, akik eladják nekünk azt a kötelet, amire majd felakasztjuk őket”), amikor percenként 333 dollárért árulja videós kényeztetéseit.
A kulturális forradalmár, Ta-Nehisi Paul Coates a szokása szerint egy lépéssel előrébb járt, és a woke mozgalomból multimilliós karriert futott be, fekete témájú képregényeket írva vagy azokat filmvászonra adaptálva. Barack és Michelle Obama, akik régóta ismertek filmes kreativitásukról, 50 millió dolláros „tanácsadói” filmszerződést kötöttek a Netflixszel, amelynek alapítója Kaliforniában leginkább a Larry Elder elleni kampány finanszírozására tett erőfeszítéseiről ismert, beleértve a reklámokat is, amelyekben a főszereplő: Barack Obama.
Rasszista
A woke-ság fogta a sokszínűség Obama-korszakbeli mantráját, és már annak a látszatára sem ad, hogy ne lenne rasszista. Ne feledjük, 2009 után elitünk intézményesítette azt az új-régi elképzelést, hogy bárki, aki azt állítja, hogy nem fehér, hirtelen egy új, befogadó elnyomott osztály tagja lett, amely háborúban áll a faji elnyomókkal.
A „sokszínűség” ügyesen aktualizálta Jesse Jackson korábban megbukott elképzelését egy olyan áldozati szivárványkoalícióról, amely összegyűjti és felerősíti a másokat hibáztató fehér férfiakkal szembeni kollektív sérelmeiket.
Hirtelen az úgynevezett fehéreknél magasabb egy főre jutó jövedelemmel rendelkező etnikai csoportok is áldozatok lettek. A „sokszínűségnek” nem volt más feltétele, mint a nem fehér státuszra való hivatkozás.
Gazdag pandzsábi bevándorlók, chilei arisztokraták, a rasszista Mexikóból menekülő illegális bevándorlók, nigériai orvosok – bárki, legyen gazdag vagy szegény, állandó lakos vagy állampolgár, áldozat vagy sem – mind „sokszínűnek” számítanak, és ezáltal jogosultak a jóvátételi igények érvényesítésére a felvételek és a bebocsátások során.
Sok liberális fehér akart ebbe beszállni, és lebukott – akár Ward Churchill az egész indián törzsi viseletével, akár, az olcsóbbik oldalon Elizabeth Warren a „magas” arccsontjaival, vagy az olyan etnikai származásukkal kapcsolatos mesemondók, mint Rachel Dolezal és Shaun King. Végül is, ha a nemek „konstruáltak”, akkor természetesen a faj is konstruálttá válhat.
Mindez azért veszélyes, mert most már logikusan a sárga csillagra emlékeztető, DNS-kategorizált azonosító jelvények felé tartunk. Itt ismét Elizabeth Warren járt az élen – azt állítva, hogy a bumerángként felbukkanó DNS-eredményei, amelyek egy aprócska cseppnyi indián származást mutatnak, azt bizonyítják, hogy ő mégiscsak őslakos áldozat – és így az ő zaklatott elméjében valóban megérdemelte, hogy a Harvard első indián jogászprofesszora legyen. Ezt az ostobaságot látva azt hihetnénk, hogy egy összezavart Amerikának nincs valódi adóssága, és biztonságos határokkal, virágzó gazdasággal, ragyogóan képzett fiatalsággal és csak barátokkal rendelkezik külföldön.
Miért halálos a woke-izmus?
A woke-izmus halálos figyelemelterelés. Mialatt Mark Milley tábornok, Lloyd Austin, védelmi miniszter és Michael Gilday, haditengerészeti hadműveleti főnök a fehér düh, a fehérség és a fehér felsőbbrendűség különböző aljas fajtáiról tartottak előadásokat a nemzetnek, a tálibok szisztematikusan bekebelezték Afganisztánt. Eközben főnökük a Fehér Házban az ő woke katonai szakértőit idézte, annak érdekében, hogy azt hazudja, nem áll fenn az általános összeomlás veszélye. Egyetlen tábornok sem tiltakozott. Úgy tűnik, Biden még az afgán elnököt is felhívta egy aljas kísérletben, hogy rávegye: hazudja azt, hogy minden rendben van. A mindenütt jelenlévő Alexander Vindman (a Trump az ukrán elnök közötti emlékezetes telefonbeszélgetéséről beszámoló tábornok – a szerk.) ezúttal nem figyelt.
Egy tradicionális iszlám társadalomban mi volt a szándékuk a woke amerikaiaknak azzal, hogy egy afgán egyetemen indított gender tanulmányok programmal hencegtek, melegbüszkeség-zászlókat lobogtattak az amerikai nagykövetségen, és George Floyd tiszteletére készült utcai falfestményeket propagáltak? Mindez általában a leendő győztesek gőgös kulturális imperializmusa, nem pedig egy legyőzött és megalázott, a kijárat felé menekülő diplomáciai és katonai csoport erényfitogtatása.
Gondoljunk csak bele egy pillanatra: miközben az amerikai bürokrácia trilliókat fektetett Afganisztánba, hogy felmutassa az erényeit az állítólagos George-Floyd-féle rasszizmussal szemben, a médiafüggelékei otthon nem szóltak semmit, amikor a kaliforniai kormányzói posztra pályázó fekete jelölt egy gorillamaszkot viselő, tojással dobálózó nő célpontja lett. Micsoda groteszk emlékeztető, hogy a birodalmak külföldön bukdácsolnak, miközben otthon rohadnak?
Tehát ezek a figyelemelterelések soha nem pihennek, még az amerikai hadtörténelem legnagyobb veresége és a globális elrettentésre irányuló képesség elvesztése közepette sem, Vietnám óta. Igazi ideológusok, még a csatatéren legyőzöttjeink is közömbösek maradnak a woke hitvallásukban.
Miközben Kabul a végnapjait szenvedte, a mi kitüntetett woke-harcosaink még mindig az amerikai járatokra feljutó afgán menekültek nemének arányáról oktatták az országot, valamint a rájuk váró kulturálisan érzékeny ételekről, és a puha tálibokkal kapcsolatos új elképzelésről – vagy arról a gondolatról, hogy a Pentagont legyőző középkori haramiák valójában nem is olyan rosszak, hanem inkább „partnerek” abban a közös programban, hogy augusztus 31-ig elmeneküljünk. Vajon hat hónap múlva is ezt fogják mondani?
A woke pótcselekvés vakká tesz bennünket a rasszizmus és a más osztályokba tartozókkal szembeni ellenségesség kapcsán. A Michelin-csillagos éttermek jó ismerője, Gavin Newsom (Kalifornia kormányzója – a szerk.) a fehér férfi középszerűség megtestesítője, aki gazdag családi barátait arra használja, szívességekért cserébe mind feljebb jusson. Joe Biden az elmúlt 50 év valamennyi elnökjelöltje vagy elnöke közül a legrasszistább szónoklatokat mondta el (nemrég a saját magas rangú fekete tisztviselőjét „fiúnak” nevezte). Mindketten olyan woke biztosítást vásároltak, amely beoltja őket a képmutatásuk ellen – vagy talán tovább táplálja saját osztály- és faji előítéleteiket, a COVID-oltásoknál sokkal lenyűgözőbb hatásfokkal.
A „fehérség” átfogó kifejezés megalkotása ízig-vérig rasszista. Mindenkinek, akit nem tartanak eléggé pigmentáltnak, valamiféle konspiratív gonoszságot tulajdonít, tekintet nélkül az egyén jellemére, meggyőződésére, családi múltjára vagy ideológiai beállítódására.
Inkoherens, mivel az Egyesült Államokat minden összetevőjével együtt a fehérségért hibáztatja, majd azt követeli, hogy az Egyenlítőtől délre, Afrikától Ázsiáig terjedő területen élő nem fehérek azonnal kapjanak hozzáférést ehhez az állítólag kudarcot vallott, fehérséggel fertőzött miazmához. Még ijesztőbb a woke-ok számára, hogy a fehérség nem más, mint a régi rasszista „feketeség” új arca, amelyben a rasszisták a feketéknek állítólag kollektív patológiákat tulajdonítottak, hogy igazolják az egyes emberekkel szembeni diszkriminációt.
Ha egyszer a szín neokonföderációs eszméje győzedelmeskedik, akkor nincs logikus oka annak, hogy a „feketeség”, a „barnaság”, a „sárgaság”, a „vörösség” és mindenféle pigmentkategória miért ne lehetne arra használható, hogy az egyéneket egy olyan tabusított faji alapú törzshöz való feltételezett tartozásuk miatt elítéljék, amelyet a kortárs előnyök érdekében sulykolnak és negatívan sztereotipizálnak. 1840 felé tartunk, nem pedig 2040-be.
Ha valami nem mehet örökké, akkor abbamarad
Végül, a woke-izmus fenntarthatatlan. Már most nagy számban látjuk az állítólagos „nem fehérek” visszavágását a woke irány ellen, hiszen tudják, egy ilyen rasszista szörnyeteg hamarosan őket is felfalhatja. A mesterséges faji Mason-Dixon-vonalak (az eredetije egykor demarkációs vonal volt, amely kvázi kulturális határt képezett a rabszolgaságot eltörlő északnyugati és az azt fenntartó déli államok között – a szerk.) meghúzása többnemzetiségű családok millióin belül, csak haragot fog kiváltani azokkal szemben, akik meghúzták őket, miután a kezdeti őrület alábbhagy. Amikor a konföderációsok felkarolták az egy csepp, egy tizenhatod szabályt (1924-ben elfogadott törvény, amelynek értelmében bárki, akinek bármilyen csekély mértékben is voltak négerek az ősei között, színesbőrűnek számított – a szerk.), később egyhangú egyetértés volt abban, hogy ez nem csak aljas rasszizmus, hanem őrültség is; amikor a woke-ok kölcsönveszik az ilyen típusú faji párlatot, annak is az lesz a vége, hogy elutasítják, amint azt a rögeszmés gyűlöletet is, amely létrehozta.
Valószínűleg mintegy 100 millió fehér férfi tartozik az alsó- és középosztályba. A legtöbben alig, vagy egyáltalán nem érzik magukat azonosnak a woke felső-középosztálybeli és gazdag part-menti fehér férfi elittel, amelynek tagjai körülbelül 20-30 millióan vannak. Ha valakinek, akkor egy boise-i kamionosnak több közös vonása van egy Modestóban élő mexikói-amerikai seriffel, mint egy Menlo-parki woke technológia-fanatikusnak.
Ami tehát igazán gonosz, az a hangos kiváltságos fehérek jelenlegi woke védjegye, akik a globalista játék veszteseit rasszistaként (vagy az Obama-Hillary Clinton-Biden-féle pátosz szerint „lerázhatatlan”, „sajnálatra méltó”, „javíthatatlan”, „söpredék”, „tuskó”) bélyegzik meg és teszik mindenért felelőssé, leginkább az elitre jellemző leereszkedéséből, az erényfitogtató bűntudatból és a saját kiváltságaik szánalmas kontextualizálásából, amikor a saját, meg nem érdemelt státuszukat távoli kulturális vesztesekre vetítik ki.
Az őrületnek jelentős politikai korrekciója várható – figyelmeztet Hanson, főként azért, mert anélkül nem létezhet többé egy magabiztos Amerika külföldön, amely előmozdítja és megvédi a rémálomszerű kínai kommunizmus által próbára tett szabad világ érdekeit.
Az ilyen rasszista szelektivitás tönkretenné azt a meritokratikus és produktív szabad piacgazdaságot otthon, amely a baloldal masszív kormányzati újraelosztását táplálja.
A woke győzelme garantálná, hogy mihelyst az amerikaiak teljesen premodern és civilizáció előtti állapotba kerülnek, tükörbe néznénk, feszülten próbálnánk újrafogalmazni és meghatározni magunkat, majd megkeresnénk, hogy melyik törzsi csoport nyújtja számunkra a legjobb védelmet a kóborló csőcseléktől – és egymástól.
Még a kínai apparátus sem tudna gonoszabb, hátborzongatóbb módszert kitalálni az Egyesült Államok elpusztítására – zárja vészjósló sorait a szerző.
