Az emberi jogokról és az Izraellel és másokkal szembeni erkölcsi magaslatokról szóló számtalan uniós előadás után az EU átlépett egy olyan határt, amelyet még a legbuzgóbb kritikusok és euroszkeptikusok is nehezen tudtak volna elhinni. Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője úgy döntött, hogy képviselteti magát Ebrahim Raisi, azaz „Teherán mészárosa”, iráni elnök beiktatásán — írja véleménycikkében a The Jerusalem Post.
Lior Haiat, külügyminisztériumi szóvivő a Twitteren úgy reagált, hogy Izrael „értetlenül áll”, és azt javasolta az EU-nak, hogy vonja vissza a részvételét. Izrael valóban értetlenül állt, ahogy a legtöbb európai is.
Egyszerűen nehéz volt felfogni, hogy az EU, az emberi jogok önjelölt legfőbb védelmezője nem tudta meghúzni a határt e szélsőséges körülmények között: egy uniós küldött terrorszervezetek vezetői között ül, és egy olyan ember megválasztását ünnepli, aki a legsúlyosabb emberiség elleni bűncselekményekben bűnös.
Kinek jutott volna eszébe egy ilyen szégyenletes dolog?
Ennek ellenére a jelek ott voltak, és lassan, de biztosan halmozódtak.
Az EU minden egyes letartóztatott fehéroroszországi aktivistára vonatkozóan elítélő nyilatkozatot adott ki. Borrell jogosan kitart az emberi jogok fehéroroszországi megsértésének megállítása mellett, és a következő tweetet küldte: „Megdöbbentő hírek szerint Vital Shyshou fehérorosz aktivistát felakasztva találták egy kijevi parkban. Sokaknak segített elmenekülni a Lukasenko-rezsim elnyomása elől. Igazságot kell szolgáltatni”.
Vagy: „Megnyugodva látom, hogy Krisztizsina Csimanouskaja sportoló épségben megérkezett Lengyelországba. Egy büszke fehérorosz kénytelen volt elmenekülni saját hazájából a Lukasenko-rezsim intézkedései és az olimpiai fegyverszünet megsértése miatt.”
Borrell nemes törekvésének azonban van egy buktatója: Alekszandr Lukasenko, fehérorosz elnök újabb bevándorlási hullámmal fenyegeti az EU-t. Ezért az EU hajthatatlanul leleplezi bűneit, hogy visszavágjon. Ugyanezt nem mondhatjuk el Iránról, ahol az EU gazdasági érdekei minden eddiginél nagyobb mértékben forognak kockán, ezért az EU tojáshéjon sétál, hogy ne veszélyeztesse az elért eredményeit.
Valójában Borrell nem állt ki egyetlen olyan iráni disszidens mellett sem, akit zord végkifejlet fenyeget. Még Dr. Ahmad Reza Djalali, aki uniós állampolgár, és akit Iránban alaptalan vádakkal bebörtönöztek és halálbüntetésre vár, is csak egy megnyugtató üzenetre számíthatott Irán felé a szabadon bocsátásával kapcsolatban. Iráni disszidensek és emberi jogi aktivisták könyörögnek az EU-nak, hogy álljon ki Iránnal szemben Dzsalaliért, de senki sem felel.
Borrell szisztematikusan szemet huny Irán emberi jogi visszaélései, az egész Közel-Keleten folytatott terrortevékenységei, az Izrael elleni fenyegetései felett, és ami még ennél is kirívóbb, csak azután döntött úgy, hogy elítéli a közelmúltbeli ománi hajótámadást, hogy pálcát törtek Enrique Mora, uniós küldött jelenléte felett.
Egy másik nyilvánvaló ellentmondás: Lengyelországot és Magyarországot folyamatosan szankciókkal fenyegetik, mert illiberális államokká váltak. Mateusz Morawiecki, lengyel miniszterelnököt és Orbán Viktor, magyar miniszterelnököt az uniós színtéren elmarasztalták. Magyarország legutóbbi, leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberekkel szembeni törvényhozása, valamint Lengyelország igazságügyi reformja miatt az EU erkölcsi magaslatából kijelentette, hogy Magyarország és Lengyelország nem tartja tiszteletben az uniós értékeket. Ennyire törődik Európa állítólag a demokráciával és az emberi jogokkal.
De hol vannak az uniós értékek, amikor Irán összehasonlíthatatlan jogsértéseiről van szó?
Még abszurdabb, hogy amikor Izraelnek a C övezetben lévő zsidó közösségekkel kapcsolatos politikájáról van szó, az EU kemény hangnemben reagált, és jogi lépéseket javasolt az ominózus kijelentéssel: „az annexió felé tett lépések, ha megvalósulnak, nem folytatódhatnak zavartalanul”.
Az EU továbbá nem habozik a „humanitárius jog”, „nemzetközi jog”, „illegális” kifejezésekkel élni, és azzal vádolja Izraelt, hogy szítja a feszültséget a területen. A valóságban az EU szisztematikusan visszaél ezekkel a jogi kifejezésekkel, hogy hamisan vádolja Izraelt a nemzetközi jog megsértésével annak érdekében, hogy politikai engedményekre kényszerítse Izraelt.
Mindennek tetejébe az EU enyhébb megközelítést alkalmaz, amikor a Hamász emberi jogi jogsértéseiről és a civilek elleni válogatás nélküli rakétatámadásokról van szó. A terrorszervezet, amely Izraellel ellentétben valóban napi szinten megsérti az emberi jogokat. Az, hogy Mora, a Hamász vezetője Ismail Haniyeh mellett ül, mégsem kellene, hogy megdöbbentsen bárkit is.
Azt gondolnánk, hogy egy államot „jogi lépésekkel” sakkban tartani olyan reakció, amely jobban illik Irán állandó fenyegetésére és az emberi jogok súlyos megsértésére a régióban. Mégis, mindenki megértette, hogy az EU nem akarja aláásni az Iránnal kapcsolatos érdekeit, ezért Irán jogsértéseire többször is hallgatással válaszoltak. Izrael viszont biztos partner a háttérben és biztos ellenség az előtérben, hogy biztosítsa a bal- és balközép szavazatokat Európában. Ezért ujjal mutogatni Izraelre nagyon is szükséges gyakorlat.
A hallgatás egy dolog, és többnyire a továbbiakban is elfogadható. Amivel azonban Raisi beiktatásával szembesültünk, az teljesen más tészta.
Egy olyan ember csalárd megválasztásáról hallgatni, aki személyesen felelős több mint 1 500 politikai fogoly meggyilkolásáért, enyhén szólva szerencsétlen dolog, de résztvevőt küldeni Raisi megválasztásának megünneplésére, egyenesen bűnrészességnek minősül.
Azzal, hogy az EU a diplomácia álcája alatt legitimálta ennek az embernek a megválasztását, nemcsak az emberi jogok védelmezőjeként, hanem minden tekintetben megbízható partnerként is elvesztette hitelességét.
