Meleg szülőkkel felnőni: Mi ebben a nagy ügy?

A társadalomtudományi kutatások igen nagy száma évtizedekre visszanyúlóan dokumentálja az anyák és az apák létfontosságú és egyedülálló szerepét a gyermekkori fejlődésben. Ezek a tanulmányok azt is kimutatták, hogy milyen negatív pszichológiai, oktatási és szociális hatások érik azokat a gyermekeket, akiket megfosztottak attól, hogy olyan otthonban nőjenek fel, ahol biológiai szüleik házasságban élnek velük – írja Richard Fitzgibbons tanulmánya a Linacre Quarterlyben.

Az anyáknak a gyermekkori fejlődésben betöltött egyedülálló és döntő szerepéről szóló megállapítások nagyon rövid összefoglalása ezeket a pontokat tartalmazná:

1. A csecsemők és a kisgyermekek inkább az anyjukat választják az apjuk helyett, amikor vigaszt vagy enyhülést keresnek az éhség, a félelem, a betegség vagy más szorongás miatt;
2. Az anyák általában megnyugtatóbbak;
3. Az anyák jobban reagálnak a csecsemők jellegzetes sírására: az apáknál jobban meg tudják különböztetni például a csecsemő éhségsírását a fájdalométól;
4. Az apáknál jobban érzékelik gyermekeik érzelmeit az arcuk, testtartásuk és gesztusaik alapján. Nem meglepő tehát,
5. Azok a gyermekek, akiket korai életükben hosszabb időn keresztül megfosztottak az anyai gondoskodástól, „érzéshiányosak, felszínes kapcsolatokkal rendelkeztek, és felnőttkorukban ellenséges vagy antiszociális tendenciákat mutattak”. ^{Kobak 1999}

A klinikai tapasztalatok azt sugallják, hogy az anyátlanság, bár nem vizsgálják olyan alaposan, mint az apátlanságot, még nagyobb kárt okoz a gyermeknek, mivel az anya szerepe olyan döntő fontosságú a gyermek bizalomra és biztonságérzetre való képességének kialakításában.

Az apák is számos különleges tehetséget hoznak a szülői vállalkozásba.

1. Az apák kiemelkednek abban, hogy fegyelmet és játékot biztosítanak, és példát jelentenek gyermekeiknek, hogy elfogadják az élet kihívásait;
2. Az apák alapvető példaképek a fiúk számára;
3. Az apa jelenléte az otthonban megvédi a gyermeket a félelemtől, és erősíti a gyermek biztonságérzetét.

Az apátlan családokban nevelkedő fiatalok súlyos pszichológiai, tanulmányi és szociális problémáival foglalkozó kiterjedt kutatások bizonyítják, hogy az apa otthoni jelenléte fontos az egészséges gyermekkori fejlődés szempontjából.

Nézzünk meg tehát néhány nagyobb, jól megtervezett tanulmányt, amelyek kimutatták azokat a kockázatokat, amelyeket azok a gyermekek tapasztaltak, akiket megfosztottak attól, hogy olyan otthonban nőjenek fel, ahol biológiai szülik házasságban élnek velük.

1. Egy 2013-as kanadai tanulmány ^{Allen 2013} amely egy nagyon nagy népességen alapuló minta adatait elemezte, kimutatta, hogy a meleg és leszbikus párok gyermekei csak körülbelül 65 százalékkal nagyobb valószínűséggel érettségiznek le, mint a házas, ellenkező nemű párok gyermekei. A lányok hajlamosabbak arra, hogy akadémiai téren találják meg magukat, mint a fiúk. A leszbikus „szülők” lányai drámaian alacsonyabb érettségi arányt mutattak. Három kulcsfontosságú megállapítás emelkedett ki ebből a tanulmányból: a házas, ellenkező nemű szülők gyermekei a többiekhez képest magas érettségi arányt mutatnak; a leszbikus családok gyermekei a többiekhez képest nagyon alacsony érettségi arányt mutatnak; és a másik négyféle életformában (törvényes házasság, meleg pár, egyedülálló anya és egyedülálló apa) élő gyermekek hasonlóak egymáshoz, és a házas heteroszexuális szülők és a leszbikus párok szélsőségei közé esnek.
2. Egy 174 ausztráliai általános iskolás gyermek bevonásával végzett vizsgálat ^{Sarantakos 1996} 58 házas családban élő, 58 heteroszexuális élettárssal együtt élő és 58 homoszexuális kapcsolatban élő gyermek szociális és oktatási fejlődését hasonlította össze. A szerzők azt találták, hogy a házaspárok nyújtják a legjobb környezetet a gyermek szociális és oktatási fejlődéséhez, őket követik az együttélő heteroszexuális párok, végül pedig a homoszexuális párok.
3. Egy tanulmányban ^{Goldberg 2007,} amelyben 36 olyan felnőttet vizsgáltak, akiket leszbikus, meleg és biszexuális (LMB) szülők neveltek, 15-en (42%) írtak arról, hogy kihívást jelentett számukra megbízni másokban.
4. Egy vizsgálat ^{Sirota 2009,} amelyben 68 meleg vagy biszexuális apával rendelkező nő és 68 heteroszexuális apával rendelkező nő vett részt, statisztikailag szignifikáns különbséget talált a két csoport között. A meleg vagy biszexuális apával rendelkező nőknek (akiknek átlagéletkora mindkét csoportban 29 év volt) három területen voltak nehézségeik a felnőttkori kötődési problémákkal: (1) kevésbé érezték jól magukat a közelségben és az intimitásban; (2) kevésbé tudtak bízni és függeni másoktól; és (3) több szorongást tapasztaltak a kapcsolatokban, mint a heteroszexuális apák (és anyák) által nevelt nők.
5. A Journal of Marriage and Family című folyóiratban megjelent tanulmány ^{Potter 2012} megállapította, hogy „az azonos nemű szülők családjaiban élő gyermekek tanulmányi eredmény tekintetében alacsonyabb pontszámot értek el, mint a házas, két biológiai szülővel rendelkező háztartásokban élő társaik”. Potter arra a következtetésre jutott, hogy ezek a különbségek a családi instabilitás magasabb szintjének tulajdoníthatók az együttélő vagy „házas” azonos nemű családokban, az ép, biológiai, házas szülői családokhoz képest. A tanulmány egy nagy, országosan reprezentatív és véletlenszerű, iskoláskorú gyermekek körében végzett felmérésen alapult.
6. Rosenfeld 2010-es tanulmányának ^{Allen et al. 2012} 2012-es újravizsgálata során, amely a gyermekek eredményei és az azonos neműek családszerkezete közötti összefüggést vizsgálta, a kutatók megállapították, hogy a hagyományos házas háztartásokhoz képest az azonos nemű párok által nevelt gyermekek 35 százalékkal kisebb valószínűséggel haladnak normálisan az iskolában. Ez a különbség 1 százalékos szinten statisztikailag szignifikáns.

E fontos kutatás következtetése – miszerint „a normál iskolai előrehaladás tekintetében az azonos neműek háztartásában élő gyermekek statisztikailag megkülönböztethetők a hagyományos házas otthonokban és a heteroszexuális élettársi kapcsolatban élő háztartásokban élő gyermekektől” – összhangban van Sarantakos jól megtervezett, 174 ausztráliai általános iskolás gyermek bevonásával végzett vizsgálatával.

7. Az austini Texasi Egyetem úttörő tanulmánya ^{Regnerus 2012} megállapította, hogy azon szülők fiatal felnőtt (18-39 éves) gyermekei, akiknek szülei azonos nemű kapcsolatban éltek, mielőtt az alanyok betöltötték volna 18. életévüket, nagyobb valószínűséggel szenvedtek érzelmi és szociális problémák széles skálájától. A tanulmány több okból is figyelemre méltó: (1) vizsgálati mintája nagy, reprezentatív és népességalapú volt (nem egy kis, önmaga által kiválasztott csoport); (2) Regnerus a felnőtt gyermekek válaszait vizsgálta, ahelyett, hogy az azonos nemű szülőket kérdezte volna arról, hogy hogyan boldogulnak fiatal, eltartott gyermekeik; és (3) akár 80 mérőszámot is össze tudott hasonlítani olyan gyermekek esetében, akik olyan szülőkkel éltek együtt (vagy olyan szülőkkel rendelkeztek), akik nyolc kategória valamelyikébe tartoztak – olyan érintetlen családok, ahol a biológiai szülők házasságban éltek, leszbikus anyák, meleg apák, heteroszexuális egyedülálló szülők, később elvált szülők, együttélő szülők, a válaszadót örökbe fogadó szülők és egyéb (például elhunyt szülő). A leszbikusok és melegek gyermekei a 80 eredménymutatóból 77 esetben rosszabbul teljesítettek, mint az ép heteroszexuális családok gyermekei. A kivételek csak a meleg apák gyermekeinek szavazási szokásaihoz és a leszbikus anyák gyermekeinek alkoholfogyasztásához kapcsolódtak.
8. Az utóbbi években a házas vagy együtt élő meleg és leszbikus párok mesterséges megtermékenyítéssel vagy in vitro megtermékenyítéssel szereztek gyermeket. A 2010-ben közzétett kutatás ^{Marquardt et al. 2010} kimutatta a donorral fogantakra gyakorolt néhány negatív következményt: a mesterséges megtermékenyítéssel fogant fiatal felnőttek átlagosan zavarodottabbak voltak, jobban elszigetelve érezték magukat a családjuktól, több pszichés fájdalmat éltek át, és rosszabb eredményeket mutattak a depresszió, a bűnözés és a kábítószerrel való visszaélés területén, mint a természetes úton fogant gyermekek egy megfelelő csoportja.
9. A meleg párokat alkotó férfiak ma már biológiailag rokon gyermekeket is keresnek béranya segítségével. Egy 2013-as tanulmány ^{Golombok et al. 2013} a béranyák által fogant gyermekekről összehasonlította őket a petesejt-adományozással, donor megtermékenyítéssel és természetes fogantatással született gyermekekkel. A gyermekeket 3, 7 és 10 éves korukban értékelték. A vizsgálat kimutatta, hogy a béranya által gesztorált gyermekek 7 éves korukban jelentősebb alkalmazkodási nehézségekkel küzdöttek, mint a többi gyermek. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy az anyához való gesztációs kapcsolat hiánya problémás lehet a gyermekek számára. A vezető kutató kijelentette: „a beilleszkedési nehézségek jelei lehetnek viselkedési problémák, például agresszív vagy antiszociális viselkedés, vagy érzelmi problémák, például szorongás vagy depresszió”.
10. Egy 2015-ös tanulmányban ^{Sullins 2015a} amely az Egyesült Államok Nemzeti Egészségfelméréséből származó 207 007 gyermekből álló reprezentatív mintát használt, köztük 512 azonos nemű szülővel rendelkező gyermeket, az érzelmi problémák több mint kétszer olyan gyakoriak voltak (minimális kockázati arány (RR) 2,4, 95%-os konfidenciaintervallum (CI) 1,7-3,0) az azonos nemű szülőkkel rendelkező gyermekeknél, mint az ellenkező nemű szülőkkel rendelkezőknél.
11. A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar több mint kétszer olyan gyakori (RR 2,4, 95% CI 1,6-3,4) volt az azonos nemű szülőkkel rendelkező gyermekek körében, mint az általános népességben, miután kontrollálták az életkort, a nemet, az etnikai hovatartozást és a szülők társadalmi-gazdasági státuszát ^{Sullins 2015b}.

Hogyan lehet összeegyeztetni ezeket a jelentős eredményeket azokkal a széles körben nyilvánosságra hozott tanulmányokkal, amelyek szerint nincs káros hatása azokra a gyerekekre az, hogy leszbikus vagy meleg szüleik vannak vagy olyanokkal élnek?

2005-ben például az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) hivatalos tájékoztatót adott ki a leszbikus és meleg szülőkről, amely ezt a kijelentést tartalmazta: „Egyetlen tanulmány sem állapította meg, hogy a leszbikus és meleg szülők gyermekei bármilyen jelentős szempontból hátrányban lennének a heteroszexuális szülők gyermekeihez képest” ^{American Psychological Association 2005}.

Egy 2012-es, L. Marks által az APA Briefről és annak bibliográfiájáról készített kutatási tanulmány azonban megállapította, hogy az APA ezen erős állítása empirikusan nem igazolható. Az azonos nemű szülőkkel foglalkozó 59 APA-tanulmányból huszonhatnak nem volt heteroszexuális összehasonlító csoportja. Az összehasonlító tanulmányokban pedig gyakran egyedülálló anyákat használtak heteroszexuális összehasonlító csoportként. Az 59 közzétett tanulmány közül egyikben sem sikerült alátámasztani a határozott állításokat. A szerző további kutatásokat javasolt.

A 2012 előtt e témában közzétett tanulmányok túlnyomó többségében jelentős hibák vannak ^{Marks 2012}, többek között az, hogy kis, nem reprezentatív mintákra támaszkodtak, amelyek nem reprezentatívak az Egyesült Államokban élő tipikus homoszexuális családok gyermekeire nézve.

A meleg aktivisták gyakran idézik és a média is széles körben hivatkozik a ^{Gartrell és Bos (2010)}, valamint ^{Biblarz és Stacey (2010)} által közzétett két nagy tanulmányra. Ezek a tanulmányok azt állítják, hogy nem keletkezik pszichológiai kár azoknál a gyerekeknél, akiket szándékosan megfosztottak a nemek komplementaritásának előnyeitől egy apával és egy anyával rendelkező otthonban. Gartrell és Bos cikke kizárólag a leszbikus anyák önbevallásaira támaszkodik, akik tisztában voltak a vizsgálat mögött álló politikai megrendeléssel.

Hasonlóképpen, Biblarz és Stacey kutatásában a két szülővel rendelkező családok 33 vizsgálatából 31-ben a szülők szolgáltatták az adatokat, amelyek szubjektív ítéletekből álltak. A Gartrell és Bos tanulmányához hasonlóan ez is politikai kívánatra torzítást eredményezett, mivel a leszbikus szülők nagyon jól tudták, hogy miért végezték a vizsgálatot.

Egy 2015-ös elemzés ^{Sullins 2015c)}  szerint azok a tanulmányok, amelyek azonos neműek kapcsolatában élő gyermekek mintáit vették fel, azt mutatták, hogy az összehasonlítások 79,3 százaléka (tartomány: 75-83) kedvező volt az azonos nemű szülők gyermekei számára. Ehhez képest a véletlenszerű mintavételt alkalmazó tanulmányokban nem volt kedvező összehasonlítás (0%, tartomány 0-0). A bizonyítékok arra utaltak, hogy az azonos nemű szülőkből rekrutált mintákban a szülők által bejelentett mérések hamisan pozitív eredményekhez vezető erős torzítást eredményeztek.

A családok működésével kapcsolatos társadalomtudományi kutatások objektív vizsgálata egyértelműen azt mutatja, hogy a gyermekek akkor érzik magukat a legjobban, ha apa és anya is neveli őket, és ez teljes mértékben alátámasztja Joseph Ratzinger bíborosnak ezt a kijelentését, amelyet a Hittani Kongregáció élén állva nyilatkoztatott ki:

A komplementaritás hiánya ezekben a (azonos nemű) házasságokban akadályozza az ilyen személyek gondozásába kerülő gyermekek normális fejlődését. Megfosztanák őket az apaság vagy az anyaság élményétől. Ha megengednénk, hogy a gyermekeket ilyen házasságban élő személyek fogadják örökbe, az valójában erőszakot jelentene ezekkel a gyermekekkel szemben abban az értelemben, hogy a függőség állapotát arra használnák fel, hogy olyan környezetbe helyezzék őket, amely nem segíti elő teljes emberi fejlődésüket.

Életrajzi jegyzet Dr. Richard Fitzgibbons a Philadelphia melletti Institute for Marital Healing igazgatója, és az elmúlt negyven évben több ezer párral dolgozott. Pszichiátriai képzést kapott a Pennsylvaniai Egyetem Kórházában és a philadelphiai Gyermektanácsadó Központban, és részt vett Aaron T. Beckkel együtt kognitív terápiás kutatásokban. Adjunktus professzor volt a Házasság és Család Tanulmányok Pápai János Pál Intézetében (The Catholic University of America, Washington, DC), valamint a Vatikáni Papi Kongregáció tanácsadója.