Az elmúlt 10 hónapban sok amerikai állt ki amellett, hogy országukban rendszerszintű rasszizmus van. George Floyd halálát követően új erőre kapott a kritikai fajelmélet, a „fehér privilégiumok” elmélete, és az amerikai történelem revizionista szemlélete. Eleinte az amerikai rendőrök, állítólagos rasszizmusa köré épült a mozgalom, mostanra viszont a Black Lives Matter már azt is meg akarja határozni, hogy az amerikai nemzet hogyan tekintsen magára – a Jewish News Syndicate főszerkesztője, Jonathan S. Tobin írása.
A kultúra változását sok helyen tetten érhetjük, de a legjobb példa a 2021-es Grammy-díjátadó volt: jól szemléltette, hogy a „woke” politika hogyan szivárgott be a zeneiparba.
Az eseményen Tamika Mallory is részt vett, az ismert antiszemita, Louis Farrakhan támogatója.
A BLM-mozgalom így támogatja az antiszemitizmust.
Az igazi kérdés viszont nem az, hogy a zeneipar miért tartja Malloryt az afroamerikaiak megfelelő képviselőjének, és miért engedi szidni a nemzetet a Grammy-pulpitusáról.
Számomra ennél fontosabb, hogy a zsidók közül sokan miért álltak be a BLM és a kritikai fajelmélet mögé. Ezzel nem csak a pusztító antiszemitizmust támogatják, hanem olyanokat is, mint Mallory, akik elkötelezték magukat gyűlölködő csoportok mellett. Olyanok mellett, akik például Izraelt „apartheid államnak” nevezik, megkérdőjelezve a létjogosultságát.
Az állítólagos progresszív álláspont leglelkesebb képviselői liberális zsidó szervezetek.
Olyan szervezetek szajkózzák a BLM-mantrát, mint a Religious Action Center of Reform Judaism, vagy az Anti-Defamation League. Azok, akik nem hajolnak meg a BLM előtt, rasszistaként vannak megbélyegezve, mint például Morton Klein, az Amerikai Cionista Szervezet elnöke.
Akik szerint a zsidóknak be kell állniuk a BLM mögé, egyúttal az antiszemitizmus mögé is beállnak. Mivel a kritikai fajelmélet mindent a bőrszín alapján határoz meg, és nem az egyén alapján, a zsidókat, mint csoport, hamisan a „fehér privilégiumot” élvezők közé sorolják. Ebben a kontextusban Izrael és támogatói gonoszként vannak feltüntetve, a palesztin háborút pedig hasonlóként ábrázolják az amerikai polgárjogi kezdeményezésekhez.
A zsidókat azzal vádolják, hogy elnyomják a más bőrszínűeket, és nem veszik figyelembe azt, hogy sok Izraelben élő zsidó maga is más bőrszínű.
Ennek köszönhető, hogy Farrakhan, és támogatói, mint Mallory, az emberi jogok zászlaja alatt kaphatnak szereplési lehetőséget akár egy zenei díjátadón. Az ő napirendjük azonban nagyban eltér azokétól, akik a múltban az egyenlő bánásmódért és a szegregáció megszüntetéséért harcoltak. Mallory eleinte nőjogi aktivistaként szerzett hírnevet magának, amikor Trump-ellenes tüntetéseket szervezett.
Farrakhant „minden idők legnagyobbjának” nevezte, és az Izrael-barát, zsidó nőket kirekesztette az általa irányított szervezetből.
Amikor ezzel szembesítették, zavarba jött, ködösített, elterelte a témát és rasszistának nevezte vádlóit. Bár a nőjogi szervezetben elveszítette vezető pozícióját, hamarosan Until Freedom néven új szervezetet alapított, és a Breonna Taylor-üggyel szerzett magának további követőket. George Floyd halála után Breonna Taylort is mártírként kezdték el ábrázolni, Mallory pedig ismét a figyelem középpontjába került.
A Grammy-díjátadó kapcsán viszont a mainstream médiában nem jelent meg, hogy Mallory antiszemita, és egy gyűlöletkeltő, rasszista ember támogatója.
A BLM-mozgalom zászlajához csatlakozó emberek mentesülnek az elszámoltathatóság alól, még akkor is, ha uszítanak és gyűlöletet keltenek a zsidókkal szemben. A liberálisok ugrásra készen állnak, hogy lecsaphassanak a jobboldali antiszemitizmusra, ami rendben is volna, de Malloryhoz teljesen másképp állnak. Az Anti-Defamation League, amelynek célja az antiszemitizmus visszaszorítása lenne, méltatja Malloryt a Taylor-üggyel kapcsolatban.
A Capitolium ostromával azóta is foglalkoznak, az viszont nem zavarja őket, hogy egy Farrakhan-szövetséges beszélt a Grammy-díjátadó színpadán.
A kritikai fajelmélet követői tehát a saját „hasznos idiótáikká” tették a zsidó szervezeteket, amelyek meghajolnak a zsidók bántalmazása előtt ahelyett, hogy kiállnának azzal szemben.
Tény, hogy Jonathan Greenblatt, az Anti-Defamation League elnökének részéről bátor lépés lett volna kiállni a Grammy-díjátadóval szemben. Nem csak baloldali zsidó követőket veszített volna, hanem támogatást is a szórakoztatóipar felől, ahol a „woke” kultúra és a BLM-támogatása kötelezővé vált.
Mégis ez lett volna a helyes lépés, ezt várhatjuk el egy olyan szervezet vezetőjétől, amely évi 100 millió dollárt kap az antiszemitizmus elleni küzdelemre.
