Miért vádolta a népügyészség a kaposvári zsidó tanács elnökét a második világháborúba való sodródás segítésével?
A vidéki zsidó tanácsok története általánosságban is homályba vész, hiszen a vidéki zsidóság többségét megsemmisítették, a túlélők pedig igyekeztek csendben maradni a zsidó tanácsokkal kapcsolatban. Itt nem lehet kifejteni teljes egészében a vidéki zsidó tanácsok szerepét és történetét, legyen elég annyi, hogy a zsidó tanácsok tagjait – mint a zsidó rendőrségek tagjait is – számos igaztalan vád érte a háború után.
A vádak néha a becsületbíróságokon és sértett cikkeken is túlmutattak, egyes zsidótanács-tagokkal szemben eljárást indítottak a népügyészségek, és olyan is akadt, aki népbíróság elé került.
Hasonló ügyről írt nemrég lapunk hasábjain Pelle János történész, aki egy zsidó munkaszolgálatos orvos népbírósági peréről számolt be.
Ez a cikk a kaposvári zsidó tanács társelnökének, Antl Ödönnek népügyészség általi meghurcolásáról szól. Antl (néha tévesen: Antal) 1898. március 31-én született a somogyi Felsőmocsoládon. Harcolt az első világháborúban, később sikeres fakereskedő lett, az Új Somogy nevű lap 1941 őszén a leggazdagabb kaposváriak között tartotta számon. Antl a politikában is aktív volt, ortodox zsidó létére 1918-tól a helyi kisgazdapárt alapító tagja és elnöke volt, igaz a párt liberálisabb irányához tartozott. (Emlékezetes, hogy Gömbös Gyula és számos más erősen antiszemita politikus is kisgazdaként kezdte pályafutását).
A német megszállást követően Kaposváry (Vétek) György polgármester jelölte ki a helyi zsidó tanácsot, két társelnöke az egyenesen dúsgazdag gyógyszerkereskedő Mittelman Jenő és Antl volt. A helyi zsidó tanács többször átszervezésre került, a kezdeti, Kaposvárynak május 4-én jelentett állapot (Mittelman elnök, Antl társelnök) után június 2-án már arról tájékoztatták az alispánt, hogy csak Antl a szervezet elnöke. Ennek oka lehetett, hogy Mittelman Budapestre ment bujkálni, ebben segítője az éppen száztíz éve született Berend Béla rabbi volt.
Bár Antlról keringett a legenda, hogy magát is deportálták, valójában még a hónapban munkaszolgálatra hívták be. Érdekfeszítő módon 1944. december 15-én arról tájékoztatták Kaposváryt, hogy a zsidó tanács újból megkezdte működését, elsősorban az átutazó munkaszolgálatosok ellátását végezve a zárolt zsidó vagyonból. Az iratot kontextusba helyezi Kaposváry december 3-i felhívása, miszerint az orosz katonai parancsnokság utasítására átvette a város irányítását – azaz itt már a felszabadulás utáni zsidó tanácsról van szó.
A kaposvári holokauszt történetét alaposan feldolgozták már, például Kovács Tamás történész is. Nem ismert, hogy Antlnek bármilyen komoly szerepe lett volna a deportálásban, mégis népügyészségi eljárás alá vonták a háború után. Antl dossziéját 1945 júniusában nyitották meg, ma a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárában olvasható Nü. 36/1945. jelzet alatt.
A vád az volt vele szemben, hogy Németországba is szállító fakereskedőként vezető állásban járult hozzá Magyarország háborúba sodródásához. Részleteiben azzal gyanúsították a nyomozás során, hogy fakereskedőként fegyvergyártásra alkalmas diófát adott el nagy mennyiségben német cégeknek.
Ezért, ha bíróság elé állítják és bűnösnek találják, potenciálisan akár halálbüntetést is kaphatott volna.
A vád természetesen teljesen nevetséges volt, ezt a lefoglalt cégiratok is bizonyították, melyek alapján minimális mennyiségben adott el Antl cége, s csupán bútorgyártásra alkalmas fát a németeknek. Egyértelműnek tűnik, hogy a nyomozás során egyéb vádakat is meg terveztek fogalmazni Antllal szemben, ezekre azonban a hiányos anyagban csak Antl kollégáinak vallomásai utalnak.
Fink Margit tisztviselő, cégalkalmazott vallomása szerint nem tudott róla, hogy Antl a német megszállást követően német tisztekkel „érintkezett” volna, ahogyan arról sem, hogy 1939 óta Németországba járt volna üzleti ügyekben. Az viszont kiderült vallomásából, hogy már 1944. március 22-én lefoglalták a németek Antl Rákóczi téri lakását és cégirodáját is. Mike Imre, a vállalat ügyvezető igazgatója közölte, hogy nem tudott róla, hogy Antl a német tisztekkel vacsorázgatott volna közösen a megszállás alatt.
Ezekből a vallomásokból tehát világos, hogy arról is faggatták Antl kollégáit: egy a német tisztekkel dorbézoló, gonosz kapitalista zsidó volt-e a tanácselnök. Ez a kép később megjelent a budapesti tanácstagokkal és más zsidó vezetőkkel szembeni nyomozások során is.
A fogadott ügyvéd – Goitein Gábor, a kamarából 1944-ben törölt helyi zsidó ügyvéd, a Demokrata Kör volt elnöke – előterjesztéséből kiderült: Antlt egy ponton gyanúsították azzal is, hogy a kaposvári internálótábor felügyelőbizottságának kisgazda tagjaként „közeli rendszerváltozást és ezzel kapcsolatban szabadulást helyezett kilátásba”.
Furcsa módon a népügyészség úgy gondolta, hogy utóbbi – állítólagos – kijelentésével az 1921. évi III. törvénycikket sértette meg, a korai Horthy-rendszer hírhedt, „állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről” szóló törvényét, mely elsősorban a kommunista aktivisták – később pedig a szélsőjobboldal – elleni fellépés táptalaja is volt.
Goitein beadványában utalt az ellentmondásra, miszerint egy somogyi város kereskedőjét a világháború menetét befolyásoló tényezőnek akarta beállítani a népügyészség:
„[F]eltehető volna . . . a gyanúsítottról, hogy ő mint egy felsőmocsoládi Bazil Zacharov . . . a világpolitikába akart volna benyúlni, s . . . elképzelhető volna az ő beállítottsága mellett, hogy pont a németekkel akarta a háborút megnyeretni[?]”
A legfontosabb persze Antl vallomása volt: mint tisztázta, maga is volt munkaszolgálatos zsidó volt, feleségét, húgát és egész családját deportálták. Felesége ugyan biztosan visszatért a deportálásból, ám nem ismert, pontosan hány rokonát vesztette el Antl a holokausztban. Egy későbbi szövegében úgy utalt magára, mint „akinek családja 95%-át kipusztították”.
A kaposvári népügyészség végül megállapította, hogy a fegyvergyártásra alkalmas faanyagok exportja felett az állam 1942-től már egyébként is monopóliumot gyakorolt, és a kevés export „olyan jelentéktelen mennyiség[ben]” történt, hogy az „nem tekinthető olyan közgazdasági szerepnek, amely az ország háborúban való részvételét vagy abba való belesodródását valamilyen formában is befolyásolhatta”. Az internálótáborban tett állítólagos kijelentésekre a népügyészség eljárást lezáró határozata nem reflektált. A dossziét 1945 szeptemberében zárták le.
A felszabadulást követően Antl kaposvári ortodox hitközségi elnök illetve kisgazda színekben nemzetgyűlési képviselő volt, ám mindössze egyetlen beszédet jegyzett: 1946. augusztus 6-án a kunmaradasi pogrom miatt tartott tiltakozó felszólalást, a hatóságok reakcióját szidta, utóbbit Pelle János is idézi a vérvádakról szóló friss és fontos új könyvében. 1950-ben Salzburgba emigrált, majd onnan egy éven belül Argentínába távozott. 1961-re Chilében élt, 1965-ben viszont már New Yorkból utazott egy újságcikk szerint Izraelbe. Ekkorra lelkes cionistává avanzsált, testvére emlékére bőkezű alapítványt hozott létre orvostanhallgatók számára Izraelben. 1976. december 21-én hunyt el New Yorkban, sajtóhírek szerint Izraelben lett eltemetve.
A második világháború utáni számonkérés ellentmondásos történet volt, hiszen valós háborús bűnösök mellett a kommunisták által dominált számonkérés célkeresztjébe kerülhettek teljesen ártatlan emberek, esetleg zsidók is, mint például a Pelle által már tárgyalt Rubányi, vagy az itt bemutatott Antl is.
Antl népügyészségi kálváriája is mutatja: a történelem, ideértve a népbíróságok és népügyészségek történetét is, nem fekete-fehér, a kontextus figyelembe vétele és a szenvtelen kutatómunka megkerülhetetlenek a történészek számára. Továbbá nem árt néha némi kritikus hozzáállás is a számon kérő hatóságok irányába.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.