Kaposvári előjáték a Szálasi-perhez

Paradoxonnak tűnik, de tény: a népbíróságok már 1945-46-ban úgy szolgáltattak igazságot, hogy azzal a hazugságok egész rendszerét alapozták meg.

A háborús és népellenes bűnösök felelősségre vonására céljából létesült Népbíróság intézményét az Ideiglenes Nemzeti Kormány január 25-én hozott 81/1945. sz. rendelete hozta létre. A Magyar Kommunista Párt a háborús főbűnösök pereivel a saját érdekeit követve politizált, ugyanis a vádlottak padjára akarta ültetni az egész Horthy-rendszert.

Rákosiék a két világháború között legálisan működő politikusokat, előbb a kormánypártiakat, majd az ellenzékieket is felelőssé tették Magyarország második világháborús részvételéért és a holokausztért. E koncepció jegyében állították előbb a Népbíróság elé Bárdossy László, majd Sztójay Döme volt miniszterelnököket.

Csak utánuk került sor a legismertebb és egyben leggyűlöltebb figurára, a „nemzetvezetőre”.

A Szálasi Ferenc és bűntársai 1946 március elsején kihirdetett halálos ítélete összhangban állt a nemzetközi joggal, azt érdemben mindmáig senki sem vitatta.

Ismeretes, hogy a Szálasi fölött a Zeneakadémián ítélkező bíróság elnöke, Jankó Péter tanácselnök az MKP engedelmes eszköze volt. Több koncepciós perben is ítélkezett, majd három és fél év múlva ő mondta ki Rajk Lászlóra a halálos ítéletet. Később a Legfelsőbb Bíróság elnökének is kinevezték, majd 1955 szeptemberében öngyilkos lett.

A per politikai ügyésze, dr. Nagy Vince, Károlyi Mihály kormányának egykori belügyminisztere, a per után, 1946-ban megalapította a Magyar Szabadság Pártot. Majd egy év múlva elhagyta az országot és Washingtonban a Magyar Nemzeti Bizottmány alelnöke és a Szabad Európa Rádió politikai tanácsadója lett.

Az ügyészek asztala a Szálasi per tárgyalásán a Zeneakadémia Nagytermében. Balra dr. Frank László népügyész, jobbra dr, Nagy Vince politikai ügyész. Fotó: MTI

De nemcsak a Szálasi-perben közreműködő jogászok „utóélete” figyelemre méltó, hanem azt megelőző, 1945-ös pályafutásuk is. A történészek figyelmét mindeddig elkerülte Rákosi és a politikai rendőrség bizalmát kiérdemlő, és a Szálasi ellen a bíróságon vádat emelő dr. Frank László népügyész, aki előzőleg már Kaposváron bemutatta, hogyan lehet politizálni a jog eszközeivel.

Ez a mindeddig ismeretlen história érzékelteti, miként használta fel az MKP aktuális politikai célja érdekében a holokausztot, építve a túlélők elkeseredésére családjuk elvesztése miatt.

Frank László 1907-ben született Kaposváron, ahol 1934-től ügyvédként dolgozott. 1942-től munkaszolgálatot teljesített 1944 novemberéig, amikor megszökött. 1945 április végén, május elején tért vissza szülővárosába, és megszervezte a helyi népügyészséget, melynek a vezetője lett.

Utasítására vették őrizetve, majd ültették a vádlottak padjára dr. Kaposváry (Vétek) Györgyöt, aki 1922 óta töltötte be a polgármesteri tisztséget. Ő valóságos intézménynek számított Kaposváron, nagy szerepe volt a fejlődésében. Letartóztatása már csak azért is megrázta a helyi közvéleményt, mert polgármestert, mivel a nyilasok nem bíztak benne, hatalomátvételük, október 15-e után eltávolították tisztségéből, majd a várost megszálló szovjet csapatok parancsnoka helyezte vissza a városháza élére.

Május elsején még beszédet mondott az ünnepségen, majd a helyi kommunisták indítványára a város közgyűlése minden indoklás nélkül, puccsszerűen leváltotta. Ezután a rendőrség őrizetbe vette és a Somogyvármegye című napilap 1945 július11-i száma közölte az ellene emelt fő vádat.

„A népügyészség dr. Kaposváry Györgyöt azzal gyanúsítja, hogy 1944 júniusában részt vett a siófoki értekezleten. Ezen az értekezleten Endre és Baky államtitkárok közölték, hogy a dunántúli ’zsidó’ magyar állampolgárok deportálása meg fog történni, aminek következtében sok-sok ezer olyan munkaerő lett a német hadigépezetbe beállítva, akik egyébként itthon házi vagy egyéb munkával foglalkoztak. Ezzel a cselekedettel Magyarország a háborúba fokozottabb mértékben belesodródott és dr. Kaposváry György nem törekedett arra, hogy ezt Siófokon bármiképpen is megakadályozza, bár erre vezető hivatali állásánál fogva módja lett volna.”

Pedig a közkedvelt polgármester, aki 1944 előtt Bethlen István híve volt, tőle telhetően mindent megtett azért, hogy a kaposvári gettóba zárt zsidók élete elviselhető legyen.

Kihallgatása során ártatlannak vallotta magát, és állította, hogy ha akkor tiltakozik a deportálás ellen, nyomban leváltják tisztségéből és letartóztatják. De ez az érv nem győzte meg a kommunista népügyészt.

Pedig a megvádolt Kaposváry valószínűleg közreműködött húsz helybeli, gazdag zsidó polgár megmentésében is, ugyanis a pénzükkel megvesztegette a németeket. Csakhogy a Kelenföldön lekapcsolt vagonban nem voltak Frank családtagjai. Őket a többiekkel együtt Auschwitzba vitte a szerelvény.

Kaposváry Györgyöt a Somogy megyei népbíróság 1945 december 22-én egyes vádpontokban felmentette, összességében mégis elmarasztalta, és másfél év börtönre, valamint politikai jogaitól való tíz évi megfosztásra ítélték. (A polgármestert, akiről ma utca van elnevezve Kaposváron, börtönbüntetése letöltése után internálták, majd 1954-ben, segédmunkásként halt meg.)

A Somogyvármegye című újság december 27-i számában megjelent cikk, melynek szerzője valószínűleg a népügyész volt, feltárta az ítélet indítékát. Eszerint

„nemcsak Kaposváry György felett mondott ítéletet a népbíróság, hanem egy egész típus felett, a magyar közigazgatás minden részében igen gyakran fellelhető, s amely típus puhasága és gerinctelensége szolgáltatta ki végül Magyarországot a fasiszta őrültségnek.”

Summa summárum: „az ítélet egy korhadt, bomlott társadalmi rendszer és egy ferde és ártalmas köztisztviselői morál felett mondott ítéletet.”

Az 1946 februárjában lefolytatott nagyszabású népbírósági per szervezői számára nem lehetett kétséges, hogy a felkért népügyész ugyanezt a sematikus szemlélet képviseli majd a Zeneakadémián is.

És valóban, dr. Frank László legalább annyira okolta a második világháború tragédiájáért Horthyt, mint Szálasit, aki a németek segítségével puccsot hajtott végre ellene. Így kezdte a vádbeszédét:

„1944 október 15-e 1919 júliusában kezdődött, amikor a szegedi gondolat fehér lovon megindult, ugyanúgy idegen hatalom segítségével, mint ahogyan idegen hatalom és fegyverek segítségével kerültek hatalomra ezek a vádlottak is. Ahová a fehér ló patája lecsapott, ott vér serkent a magyar nép testéből. Ez a fehér ló végigment a Dunántúlon, a Balaton mellett, Siófokon és a Duna-Tisza közén és eljutott Budapestre.”

Szálasi a naplójában „bosszúálló zsidónak” nevezte dr. Frankot. Hasonlóan gondolkodott a kaposváriak egy része, látva azt, ahogy a népügyész tönkretette a polgármesterüket.

A népbírósági perek megalapozták a „Szálasi rémuralmába torkolló Horthy-fasizmus” teóriáját. Ami évtizedekig meghatározta az „új világot építő” MKP, az MDP, majd az MSZMP ideológiáját, a középfokú és az egyetemi oktatást. Vannak, akik még ma is esküsznek rá.

Paradoxonnak tűnik, de tény: a népbíróságok már 1945-46-ban úgy szolgáltattak igazságot, hogy azzal a hazugságok egész rendszerét alapozták meg.