A kőszegi munkaszolgálatosok orvosának népbírósági pere

1944 november elejétől kezdve vasúton érkeztek Kőszegre a Józsefvárosi pályaudvaron bevagonírozott munkaszolgálatosok, négy-öt napi, szörnyű utazás után. A nyilas vezetők azért küldték oda őket, hogy felépítsék a Birodalmi Védőállást, és az ennek részét alkotó, katonailag értelmetlen Délkeleti Falat. Erre Hitler az ellene végrehajtott, de meghiúsult merénylet után adott parancsot.

A muszosokat legalább öt helyen (a sörgyárban, a Czeke-féle téglagyárban, a városi téglagyárban, a Wechter-féle fenyőmag pergető üzemben és a Weidl-malomban) „szállásolták el”. A legtöbbet a sörgyár főépületében, majd a területén emelt barakkokban, illetve sátrakban. Előbbieket sem lehetett rendesen fűteni, hát még az utóbbiakat. Innen hajtották ki őket földmunkát végezni. A foglyokra külső, nappali és belső, éjjeli őrség vigyázott. Előbbi a „brigádokat” vezető, zsidó származású kápók (jupók) közreműködésével kényszerítette munkára a foglyokat, úgy, mint Auschwitzban. A gondosan szervezett és rendszeresen váltott őrség lehetetlenné tette, hogy a helyi lakossággal érintkezzenek, illetve kiegészítő táplálékhoz jussanak.

Arról, hogy pontosan mi zajlott a kőszegi munkaszolgálatosok táboraiban, képet nyerhetünk annak a népbírósági pernek az anyagából, melyet Budapest Főváros Levéltára őriz a XXV.1.a 2380/1945 jelzettel. A dosszié dr. Rubányi Imre, a sörgyári tábor deportált „főorvosának” perének dokumentációját, a Népbíróság 2380/45 számú tárgyalásának jegyzőkönyvét, az ügyben tett tanúvallomásokat és más dokumentumokat tartalmaz. Mai fejjel nehéz elképzelni, milyen alapon vádolt meg a politikai rendőrség egy, a korabeli rendeletek alapján zsidónak minősülő, és ezen az alapon munkaszolgálatra kötelezett, majd Kőszegre deportált orvost „háborús bűncselekmények” elkövetésével. Pedig ez volt a vád, ami a Népbíróság felállításáról szóló, 81/1945. M. E. számú rendelet11-ik és 13-ik paragrafusára épült.

A vád arra a feltételezésre épült, hogy Rubányi doktor együttműködött a tábor parancsnokával deportált társai elpusztításában, amikor munkaképtelennek nyilvánította őket, ezért háborús bűnös.

A gettóba, majd koncentrációs táborokba került, illetve a munkaszolgálatot teljesítő zsidó (vagy származásuk alapján annak minősülő) orvosok helyzete sok tekintetben különleges volt, eltért a többségétől. Ahogy ez dr. Rubányi Imre kihallgatásából kiderül, a politikai rendőrség detektívje, Horváth György képtelen volt felfogni a deportált, és elpusztításuk előtt átmeneti haladékban részesült orvosok dilemmáit. A jegyzőkönyvet 1945 augusztus 3-án vették fel a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai és Rendészeti Osztályán.

Jellemző, hogy a Kőszegre hurcolt zsidó munkaszolgálatosok ellen elkövetett bűncselekmények miatt csak egyetlen vádlottat vontak felelősségre: dr. Rubányi Imrét, akit a táborparancsnok tett meg a sörgyári tábor orvosának.

Maga a lágerparancsnok, egy Bauer nevű német (vagy osztrák?) SS-őrmester, akit 1945 január közepén neveztek ki erre a posztra, nyom nélkül eltűnt. Elődjét sem ismerjük.

Az „örök zsidó” Krakkóban

Válasz Bayer Zsolt Krakkó – Zsidók és nem zsidók – A két világ című írására. Pelle János publicisztikája.

A budapesti népbíróság 1945. október 16-án tárgyalta dr. Rubányi Imre háborús bűntett miatt indított perét. Tizenöt megidézett tanú jelent meg, közöttük a három orvos, akikkel a vádlott Kőszegen együtt „praktizált”. A tárgyalást dr. Rejtő Jenő tanácsvezető bíró vezette, jelen voltak a politikai pártok képviselői is. A koncepciós vádirat első pontja így hangzott: „Vádlott részese volt emberek törvénytelen kivégzésének és megkínzásának”.  Az előzetes letartóztatásban lévő dr. Rubányi a bíróság előtt nyomban kijelentette: „A vádat megértettem, nem érzem magam bűnösnek. Rendőrségi vallomásomat kényszer alatt tettem, azt teljes egészében visszavonom.”

A periratokból kitűnik, hogy a bíráknak, sejtelmük sem volt a holokauszt valódi dimenzióiról.

Nem fogták fel, hogy a korabeli magyar hadvezetés, illetve az államapparátus tudatosan alakított ki olyan viszonyokat, melyeknek elsődleges célja a munkaszolgálatosok kizsigerelése volt. Ez a szörnyű élelmezési, higiéniai és elhelyezési körülmények között törvényszerűen vezetett tömeges elhalálozásukhoz. Mint a Rubányi doktor elleni perből kitűnik, figyelmen kívül hagyták, hogy a nyilas hatóságok Nyugat-Magyarországon szándékosan idézték elő a tömegesen bekövetkező haláleseteket, és a lényegében eszköztelen orvosok nem sokat tehettek bajtársaikért.

Mindaz, ami Kőszegen, az ottani táborokban történt a munkaszolgálatosokkal, mindenekelőtt azért keltette fel az MKP befolyása alatt álló Népbíróság figyelmét, mert a túlélők vallomásai szerint ott gázkamra működött, és ennek alapján a határszéli várost „magyar Auschwitznak” lehetett tekinteni.

Az elgázosítást, ezt a par excellence náci bűncselekményt kapcsolatba lehetett hozni egy zsidó származású orvossal is. Így a népbírósági perben megpróbálták annak a képtelen, de ma sem ismeretlen koncepciónak az bizonyítását, hogy a zsidók összejátszottak a nácikkal és a nyilasokkal, és bűnrészesek voltak saját maguk elpusztításában.

A budapesti Népbíróság 1945 évi október 16. napján hozott NB. BVII. 2380/1945/4. számú ítélete első fokon elmarasztalta dr. Rubányi Imrét és öt évi börtönre ítélte. Bizonyítottnak látta, hogy a „a vádlott részese volt emberek törvénytelen kivégzésének és megkínzásának”. Másik bűnnek azt tekintette, hogy „1945 március végén a vádlott Authalban arra vállalkozott, hogy az ott állomásozó Volksbund részére orvosi szolgálatot fog teljesíteni. Belépett a Volksbund kötelékébe, egyenruhát kapott, lakhatási engedélyt a faluban és elvégezte mindazokat az orvosi teendőket, melyek a Volksbundnál szükségesek voltak. Vádlott tehát magyar állampolgár létére a német hadsereg kötelékébe lépett”.

Egyik vádpont képtelenebb volt, mint a másik. Ez is közrejátszhatott abban, hogy az orvost 1945 decemberében, négy hónapi fogság után szabadon bocsátották. Büntetés letöltését fellebbezése elbírálásig nem kellett megkezdenie. A Népbíróságok Országos Tanácsa az első fokú bíróság ítéletét 1947. május 22-én „alaki semmiségi okból” megsemmisítette és őt az ellene emelt vádak alól felmentette.

Amikor a magyar belügyminisztérum a lubavicsi Rebbéről jelentett

A jelentést tevő magyar állambiztonságiak felismerték Schneerson rabbi jelentőségét és politikai szerepét, ami komoly realitásérzékről tesz tanúbizonyságot.