Schiffer András a hanukiáról, saját családtörténetéről, az irracionálissá fokozott identitáspolitikáról, Izraelről, a “multimilliárdos” Soros ténykedéséről, és Csurkáról, akit annak idején borzongással teli “aha élmény”-ként olvasott. Wallenstein Róbert interjúja.
Ha nincs a kölcsönös karantén-helyzet, és az interjút az eredetileg megbeszélt időpontban ejthettük volna meg, épp hanuka első napja előtt találkoztunk volna. Mivel én egy családi költözés miatt elvesztettem a hanukiámat, a lakhelyemhez közeli Zsilip rabbijától kértem egy újat. A legendásan nagyvonalú Glitzenstein Sámuel adott nekem kettőt. Hirtelen felindulásból arra gondoltam, elviszek Önnek egyet az interjúra. Elfogadta volna? Egyáltalán, emlékszik arra, mikor volt önnek legutoljára hanuka-élménye?
Arra próbálok visszaemlékezni, hogy talán harminc éve voltam egyszer ilyen ünnepségen. És szégyellem, de nem hiszem, hogy tudtam volna bármit is kezdeni az ön ajándékával.
Ezért nem biztos, hogy szégyenkeznie kell. Bár a regényesen színes, és az édesapja által részben meg is írt családtörténetében lehettek sokan, akik megemlékezhettek hanukáról. Elég, ha csak ükapját, Pick-Murányi Ármint idézem ide, aki lakhelyén a Chevra Kadisa elnöke volt.
Ez így van.
Önről sokan tudják, hogy dédapja Szakasits Árpád köztársasági elnök volt, és rajta kívül is sok rokona volt ügyvéd, művész vagy gazdasági szakember, akik meghatározó közvélemény-formáló értelmiségiek is voltak. Akadt-e ön számára inspiráló személyiség a rokonságban? Ha igen, kik?
Nem tudok kiemelni külön senkit. Az ilyen sorrendezésekben rossz vagyok. A sorsok, a mintázatok nyilván öntudatlanul is hatnak az emberre.
A zsidóságukat a rokonságban milyen formában élték meg?
Nézze, én
eszmélésemtől kezdve ateista vagyok. Ezt büszkén vállalom, miközben tisztelettel fordulok a más világnézeti meggyőződések felé, és elismerem a vallás társadalommegtartó, kultúrateremtő erejét.
Ateista környezetben, és a magyar kultúrán nőttem fel. Amikor a zsidósággal kapcsolatos kérdésekkel szembesültem a rendszerváltás környékén, teljes őszinteséggel csodálkoztam és döbbentem le egyszerre, mert én a bölcsődében, az óvodában és az iskolában is éppúgy a magyar népdalokon, Petőfi és Arany költeményeken nőttem fel mint bárki más, ugyanúgy volt Karácsony és Húsvét. Kétségtelen, hogy például anyai nagyanyám, aki az említett Murányi Árminnak az unokája volt – bár a haláltábor túlélése után végleg szakított a vallással — , neki elsősorban főzésnél és még néhány szokásban megmaradtak a hagyományok, de maga a környezet így is tejes mértékben magyar és ateista volt otthon. S ha már Murányi Ármin laptulajdonos-ügyvédet szóba hozta: Kossuth-szakállal, díszmagyarban járt zsinagógába, olyanok pályáját egyengette, mint Krúdy Gyula, fia, az én dédapám pedig magyar királyi honvédtisztként halt meg az I. világháborúban. Azaz
a zsidó hit és hagyomány, valamint a magyar hazafiság náluk szerves egységet alkotott.
Arról most nem is beszélve, hogy mindkét ágon vannak nem-zsidó felmenők is. Tehát amikor engem elkezdtek szembesíteni ezzel az identitáskérdéssel, nem is értettem az egészet. Nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy én akkor mennyire is vagyok zsidó, mert nekem teljesen természetes volt a magyarság, és 4-5 éves koromtól az is, hogy számomra nincsenek transzcendenciák.
Amikor azt mondja, hogy elkezdték szembesíteni, az mit jelent pontosan?
A rendszerváltás éveiben vettem észre, hogy ez hirtelen egyeseknek mennyire fontos lett. Családon belül is tapasztaltam ilyet, és furcsálltam, hogy ugyanazoknak korábban ez nem volt ennyire fontos. Itt jegyzem meg, hogy ez a folyamat nem csak zsidó körökben volt tetten érhető, mert az 1980-as évek végén hirtelen megszaporodtak a keresztény vallási jelképek is az embereken. Tehát ahogy összeomlott a kommunista rendszer, nagyon sokan fontosnak gondolták, hogy a vallási gyökereiket felfedezzék.
Mint meggyőződéses ateista, el tudja magáról képzelni, hogy idővel ön is kicsit jobban érdeklődik majd a judaizmus iránt?
Azt gondolom, hogy fél évszázad alatt elég szilárd világnézeti meggyőződésem alakult ki. Az érdeklődésem elég tág, folyamatosan kutatom a családfámat, ahol háromnegyed részt zsidók vannak, de azt, hogy valamilyen kulturális, világnézeti metamorfózison menjek át, ezt nem igazán tartom valószínűnek.
Miért kutatja folyamatosan a családját?
Azért, mert – ahogy másoknak, nekem is – szükségem van arra, hogy tisztában legyek azzal, hogy honnan jöttem. Ez független a világnézetemtől.
És sok a homályos terület? Az ön családja az átlagosnál jóval dokumentáltabbnak tűnik.
Minden családban sok a homály. Én azt vettem észre, hogy mindegy, hogy zsidó vagy keresztény felmenőkről van szó, akik szegényebb sorból jönnek, azoknak a múltja homályba vész. Jellemzően nekem is azoknál a zsidó ősöknél jól dokumentáltak a felmenők, akik úgymond gazdagabb sorból jöttek, de a szegényebbeknél nem. Persze kérdés, hogy kinek, mit jelent a homály. Mert sajnos sokaknak az sem világos, hogy kik a déd-, vagy az ükszüleik.
Beszéljük az utóbbi hetek egyik legfontosabb politikai eseményéről. Segítsen kicsit jobban eligazodni a fejleményekben és a jogi körülményekben. Az EU Covid-csomagjáról azért nem sikerült gyorsan megállapodni, mert a magyar és a lengyel kormányok vétójogukkal éltek. Nem akarták a politikai elszámoltatást összefüggésbe hozni az anyagi támogatással. Született egy deal, amelynek kapcsán a magyar kormány győztesnek hirdette meg magát, az ellenzék pedig egész más konklúziót vont le. Én egy kicsit zavarban vagyok az értelmezéssel.
Nem csoda, hogy zavarban van, hiszen zavaros volt az egész történet. Mind a magyar és lengyel kormányok, mind pedig a brüsszeli oldal kommunikációja hazug volt. Tudniillik a rendelettervezet valójában nem jogállamiság-mechanizmus volt, a normatív szövegben a „rule of law” elő sem fordult. Nyilvánvalóan alkalmatlan volt arra, hogy akár LMBT, akár bevándorlás-politikai ügyekben használják szankcióra. A forrás felhasználással kapcsolatos biztosítékokat tartalmazta, tehát hogy korrekt eljárásban kerüljenek felhasználásra a források. Valóban volt néhány gumi-megfogalmazás, illetve klauzula, amit joggal kifogásolt a magyar és a lengyel kormányfő. Ezt más országok is megtehették volna. Erre a volt miniszterelnök, Robert Fico is utalt a napokban a szlovák kormányt bírálva. De ezt sokkal kisebb konfliktussal, lehet, hogy a vétó bejelentése előtti háttéregyeztetésekkel ki lehetett volna simítani. Azt gondolom, hogy egyik oldalnak sem a kisimítás volt az érdeke.
Élesedik a konfliktus a magországok és a félperiféria-országok között, ami már bele volt kódolva a 2004-es bővítésbe, sőt, már a korábbi uniós bővítési politikába is.
A magországokra kitalált szabadkereskedelmi struktúrának ugyanis semmi köze semmiféle értékközösséghez, mert ez mindig is a nagyok és az erősek érdekközössége volt. Tehát alkalmatlan arra, hogy nem csak a keleti, de a déli félperifériaországok is felzárkózó pályára lépjenek benne. El kell ismerni a magyar miniszterelnök érdemeit abban, hogy a V4 egy erős ellenpólussá vált. Ez nyilvánvaló nem érdeke Berlinnek. Mindez magyarázza az elmúlt hetek brüsszeli kommunikációját Varsó és Budapest felé. Hiszen
a magországoknak elemi érdeke, hogy megbontsák a V4-ek közötti szolidaritást. Orbán számára kétségtelenül jól jött, hogy nem a háttérben simította el a vétót, hanem a vitákat még ki is élezte.
Tudta itthon a szabadságharcos történetet tovább mesélni, de ami ennél is fontosabb lehetett számára, hogy újra tudta pozícionálni magát Brüsszelben és a geopolitikai térképen is. Mindezt úgy, hogy közben a populista irányzat teret vesztett az utóbbi két évben. Az is kétségtelen, hogy
a brüsszeli politika egyre egyértelműbben a globális nagytőke befolyása alatt áll.
Az is világos, hogy ezeknek az erőknek az útjában állnak azok a szuverenista kormányzatok, amelyek az utóbbi 10 évben éppen ezzel a hagyományos, nemzeti határokat lebontó, neoliberális szabadkereskedelmi nyomulással szemben erősödtek meg. Itt korántsem pusztán európai jelenségre gondolok: még Japán, India, Fülöp-Szigetek, vagy Brazília is illeszkedik ebbe a sorba, de végtére is egész Dél-Amerikában jelen van ez a törekvés.
Mindezzel összefüggésben Soros György elégedetlenségének adott hangot a magyar és a lengyel feleket bíráló cikkében, Orbán pedig válaszában kifejtette: Sorost egész Európából elzavarná. Ön érti ezt az évek óta zajló üzengetést a felek között? Egy interjúban úgy fogalmazott: „Azt is be kell látnunk, hogy ma már az igazi konfliktus nem a nemzetállamok között, hanem globális tőkeérdekeltségek, tőkés hálózatok és a nemzetállamok között húzódik” Itt is ez zajlott?
A kormánypropaganda olyan szinten lebutította Soros György globális szerepét, hogy nagyon nehéz ma már erről értelmesen beszélni. Holott Soros szerepe nem csak más kelet-európai, hanem nyugat- és észak-európai országokban, továbbá Izraelben is és korántsem csak a jobboldalon, hanem a radikális baloldalon is téma. Sajnálatos módon az a földszintes, primitív kommunikáció, amit közpénzen a Fidesz meghonosított az elmúlt években, az lehetetlenné teszi az érdemi diskurzust. Szeretném leszögezni, hogy az, hogy van egy globális migrációs válság, és az, hogy Afrika mélyéről törekednek emberek Európa felé, ezt nyilván nem Soros irányítja egy párnázott ajtajú szobából.
Nem Soros terelgeti ezeket az embereket Európa felé. Ezek a történetek arra jók, hogy a Fidesz-droidok folyamatos rettegésben legyenek, hogy Soros melléjük fog költöztetni arabokat és afrikaiakat.
De a dolognak azért van némi valóságalapja, és többek között ezért is hatékony a Fidesz propagandája. Továbbra sem világos az, hogy 2014 és 2018 között Soros miért találkozott több mint tucatnyi alkalommal személyesen az Európai Bizottság vezetőivel, illetve 2017-18-ban miért találkozott három alkalommal is Frans Timmermans-szal, a bizottság első alelnökével is.
Maga honnan tudja, hogy így történt? Ezt megírták?
Nemcsak hogy megírták, de Deutsch Tamás Brüsszelben feltett egy írásbeli kérdést is a Bizottságnak. Körülbelül olyan választ kapott rá, mint amilyet a magyar kormány képviselői szoktak adni a magyar ellenzéknek a parlamentben: egy nesze semmi, fogd meg jól, orrbavágós magyarázatot.
Lehet itt „sorosoztatni” a Fideszt, meg kárhoztatni – egyébként joggal – a kormányzati manipulációt, de a kérdés akkor is ott van az asztalon: egy magát filantrópnak láttató tőzsde spekuláns, aki láthatóan befolyással van az amerikai adminisztrációra is, annak miért kell ennyiszer találkoznia magas rangú európai vezetőkkel?
Amikor arról regélnek az írásbeli kérdésre adott írásbeli válaszban az Európai Bizottság részéről, hogy ők mindig az érintettekkel egyeztetnek, akkor miért van az, hogy ezek az érintettek sokszorta többen vannak nemzetközi nagytőkések, cégek lobbistái mint a valós állampolgári közösségek vagy a szakszervezetek képviselői? Miért akar politikai befolyást szerezni Európában egy amerikai multimilliárdos? Ezekre a kérdésekre nincsenek válaszok. Mint ahogy arra sem, hogy az EU részéről a 2008-as pénzügyi válság óta miért nincs hatékony fellépés az offshore-jelenség felszámolása érdekében. Különben a filantrópia jelenségétől önmagában rosszul vagyok. A gazdagok fizessenek adót. Akik nagyon gazdagok, azok nagyon sok adót fizessenek. Azok, akik nemzetközi tőzsdespekulációból szereztek irdatlan vagyont, azok ne jó-emberkedjenek, hanem járjanak elöl azzal, hogy kilobbizzák a spekulatív tőkemozgásokra kivetendő a Tobin-adót, és azt fizessék be tisztességgel, hogy helyrehozzák azt a kárt, amit a társadalmaknak és a természetnek okoztak az elmúlt évtizedekben. Én ezt várnám el Sorostól és tettestársaitól is.
Most hogy ezt ilyen szenvedéllyel kifejtette, az merült fel bennem, hogy vajon miért került az emberek fejében Soros ennyire a baloldali és liberális szerveződések oldalára?
Soros nincsen a baloldalon. Nem tudom feltűnt-e, de Soros még véletlenül sem támogat munkás-önszerveződéseket, ahogyan persze az őshonos kisebbségek mozgalmait sem. Az történik, hogy a hidegháború óta irdatlan pénzek mozdultak meg abba az irányba, hogy a kapitalizmus elleni tiltakozásokat megpróbálják az identitáspolitikába elcsatornázni. Az utóbbi pár évben pedig már azt látjuk, hogy
az osztálykülönbségekről, a kizsákmányolásról szóló vitát az identitáspolitikai bohóckodás foglalja el.
Megjegyzem, mindkét jobboldalon: a populistáknál és a neoliberális technokratáknál is. Soros, a Nike vagy a Starbucks, meg azok, akik felvonultak a BLM (Black Lives Matter – a szerk.) mellett, azok nem a baloldalon vannak, ők a globalista technokrata jobboldal, akik azon dolgoznak, hogy elcsatornázzák a baloldali törekvéseket. Ahogyan ez az irány fellép a hidegháború óta, aminek Soros az egyik arca, az tulajdonképpen sokkal hatékonyabb fegyver a baloldali törekvések leverésére, mint amit a XX. század közepén használtak, amikor egyszerűen belelőttek a tömegbe vagy szétverték, lecsukták a baloldali aktivistákat.
Sorost legutóbb a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója is idézte nagy közfelháborodást kiváltó módon. Demeter Szilárd ügyét – amellyel kapcsolatban azt írta közösségi oldalán, hogy a stílus „az internet pöcegödrébe” való, és megfogalmazója pedig nem méltó állami intézet vezetésére — Polt Péter főügyészig is eljutott, aki azt a rendőrség hatáskörébe utalta át. Ügyvédként mit gondol Polt Péterről?
Engem ez az ügy annyira nem érdekel, hogy ilyen alaposan követtem volna a fejleményeket. Polt Péter anno büntető-jog szeminárium vezetőm volt, ügyvédként viszont nem foglalkozom büntetőjoggal. Ügyvédként tehát nem gondolok róla semmit, közszereplőként nyilván annál többet a főügyészi tevékenységéről. Ennyi.
És arról mit gondol, hogy Demeter a posztján maradhatott?
Leginkább azt, hogy ez megengedhetetlen. Kifejezetten provokatív, hogy a miniszterelnök fenntartotta a kormányzati státuszát.
Az a nyelvezet és toposz használat amit alkalmazott Demeter, az egyszerűen vállalhatatlan egy állami tisztviselőtől.
Ha itt a holokauszt toposzt kicserélte volna Trianonra, az ugyanúgy mélységesen primitív és az internet pöcegödrébe való hányás lenne. Vagyis a stílusa elfogadhatatlan, függetlenül attól, hogy egyes állításoknak van vagy nincs igazság magva. Ezzel együtt viszont azt rendbe kell tenni, hogy
ez a szöveg sok minden volt, de egy dolog biztosan nem: nem volt antiszemita. Nagyon súlyosnak tartom, hogy lassan napi szinten repked hol egyik, hol másik irányból az antiszemitizmus vádja, ami a fogalmat teljes mértékben inflálja.
Fontos, hogy ezeket a fogalmakat helyén kezeljük, mert a társadalom immunrendszere csak így működhet hatékonyan, ahogy jó esetben az emberi szervezet is ellenáll a vírusnak.
Facebook oldalán több ezer követőjével rendszeresen megosztja aktuális közpolitikai nézeteit. Az ellenzék közös pártlistás hírére mindössze annyit írt: „Összenőttek, akik összetartoztak”. Azon kívűl, hogy ezt nagyjából mindenki tudja, mit akart kifejezni?
Itt egy hosszabb folyamat végére került pont. Gyurcsány Ferenc már évekkel ezelőtt meghirdette, hogy az ellenzéknek egy listán kell egyesülnie. Ha visszamegyünk az időben, 2006 ősze óta látható, ahogyan Orbán Viktornak érdeke Gyurcsány Ferenc, úgy érdeke Gyurcsánynak is Orbán. Ez a projekt Gyurcsány győzelme, hiszen ő volt az első az ellenzéki térfélen, aki a közös listát meghirdette. Ráadásul a Fidesz jobban tudja optimalizálni a kampányát, ha össze tudja “gyurcsányozni” az egész ellenzéket, mintha akár csak névleg, azért mégiscsak két versengő lista lenne, mert akkor a Fidesz nehezebben tudna kampányolni. Bár ma már ez csak részletkérdés, mert ez az egész folyamat a 2018-as választással megindult. A túlóratörvény elleni tiltakozásoknál, és ahogy azt az eredeti baloldali céljától eltérítették, az MTVA-székház felé, egyértelmű volt, hogy milyen irányban mennek a dolgok.
A Jobbik, az MSZP és az LMP már két évvel ezelőtt feladták, hogy bármilyen közpolitikai kérdésben a többiektől megkülönböztethető, önálló arcélt mutassanak fel.
2019 elején megmondtam, hogy itt egy lista lesz. A tavalyi EP-választás azt is rögzítette, hogy két neoliberális formáció, a DK és a Momentum fogja diktálni a tempót. A többiek szoríthatnak azért, hogy kellő számú emberük egzisztenciálisan túl tudja élni a 2022 utáni ciklust. Valószínűleg azok maradtak a fedélzeten, akik a lelkük mélyén mindig is közelebb érezték a 2010 előtti hegemón elitcsoportot, mint azt a közeget, aminek a nevében felléptek annak idején a politikai pástra.
Akik a Jobbik és az LMP részéről rajta lesznek ezen a listán, azoknak valójában már akkor sem lehetett sok közük az LMP és a Jobbik eredeti küldetéséhez, amikor ezekhez a pártokhoz csatlakoztak.
Elég egyértelmű szavak ezek egykori pártjáról is. Megerősítik az ön korábbi elég lesújtó véleményét, amely szerint: „Ma Magyarországon (…) gyakorlatilag két jobboldal szorításában vagyunk”, “az MSZP, a Jobbik és az LMP esetében a legjobb az lenne, ha beszüntetnék holnap a működésüket. Ezzel nagyon sok adóforintot megspórolnának a magyar választóknak. Tudniillik ez a trió semmi másról nem szól, mint az ott lévő emberek egzisztenciájáról. Pitiáner, konkrét személyes túlélésről van szó.” Ezek szerint véleménye nem változott.
Nem. Minden imént idézet gondolatomat fenntartom.
Ön azt mondta politikai krédójáról: „Az én politikai otthonom az európai szuverenista baloldal, illetve a globalizáció-kritika, az öko-politika.” Hol van ma ilyen?
A legtöbb országban vannak ilyen áramlatok, csak az utóbbi pár évben azt látjuk, hogy a főáramú, neoliberális politikai irány progresszív köpönyegbe bújtatva konszolidálni tudta magát a globális pénzügyi válság következményei után és jelenleg triumfál. Ez zajlik Amerikában és Nyugat-Európában is. Amikor szuverenista baloldalról, illetve a globalizáció-kritikai és az öko-politikai irányról beszélek, akkor például a franciaországi Mélenchon-féle vonalra gondolok, de voltak ilyen törekvések Olaszországban vagy Görögországban, sőt Németországban is. Jeremy Corbynnak is volt pár éve egy jó választása Angliában, amikor nem sokon múlt, hogy nem ő lett a miniszterelnök.
Ezek az irányzatok most visszaszorulóban vannak. Amerikában is meg lehet nézni, hogy az előválasztás során milyen érdekes körülmények között szorították ki Bernie Sanderst a demokrata jelöltek közül.
Azt azért meg kell jegyeznem, hogy Dél-Amerikában ez az irányzat még mind a mai napig virulens, akár Argentínát, akár Bolíviát hozom fel példaként. S persze vannak apró zöld sikerek: zöld elnök Ausztriában, Litvániában, zöld miniszterelnökök Izlandon, Baltikumban és zöld miniszterek, tartományi vezetők számos európai országban, kormányon a Podemos a spanyoloknál.
Corbynt említette. Vele kapcsolatban egy Facebook-bejegyzésében azt írta: „Örök tanulság a rendszerkritikusoknak: ha nem szabadulsz meg a progresszívektől, ők vernek ki a házadból. Itt most a régi jó antiszemita-kártyát játszották ki, hazug módon. Je suis Jeremy Corbyn.” Ezt ma is komolyan gondolja?
Persze.
Angliában a helyieken kívül számos ország zsidó szervezetei is tiltakoztak ellene.
Ezzel tisztában vagyok.
A Neokohn is rendszeresen beszámolt a Corbyn-sagáról. Maga számára tehát Corbyn vállalható?
Nekem vállalható, és számomra ez a lényeg. Évek óta megy ez a polkorrektség. Én nem vagyok polkorrekt. Nézeteimet ma is fenntartom a brit Munkáspárt egykori vezetőjével kapcsolatban.
Azt biztos tudja, hogy Corbyn nagy BDS-támogató volt, ugye?
Micsoda?
BDS: Izrael elleni bojkottra felhívó szerveződés, amelyet több tucat állam politikusai is antiszemitának tartanak.
Jó, és mi a kérdés?
Csak próbálom megérteni, hogy mi az oka a Corbynba vetett rendületlennek tűnő elkötelezettségének. Egy pillanatra sem gondolta azt, hogy Corbyn kissé túlzásba vitte például Izraellel szembeni nézeteit?
Nem gondolom, és nézze: túl azon, hogy soha nem vontam kétségbe Izrael államának a jogát az önvédelemhez, és soha nem kisebbítettem Izrael érdemeit abban, hogy egy ilyen ellenséges tengerben mit tudott elérni 70 év alatt, viszont
mindig és következetesen kiálltam a súlyosan emberijog sértő izraeli politikával szemben. 2010-ben friss parlamenti képviselőként ott voltam az izraeli nagykövetség előtt a gázai incidens miatt rendezett tiltakozásnál is.
Ebben a véleményem akkor is ugyan ez volt, amikor Jeremy Corbynról még nem is igazán hallottam. Hozzáteszem, nagyon kártékonynak tartom azt, hogy önmagában Izrael állam kemény bírálatát antiszemitizmusnak nevezik. Ezt a lehető leghatározottabban visszautasítom és egy nagyon aljas retorikának tartom. Hangsúlyoznám, hogy ez elsősorban nem magyar jelenség. Az, hogy a világpolitikában valaki bírálni merészeli Izraelt, ez még önmagában nem antiszemitizmus. Az más kérdés, és ezzel tisztában vagyok, mert ez meg a hungarikum, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta a politikai antiszemitizmusnak természetesen van egy olyan kódolása, ami az “Izraelezés”, de ez egy specifikus dolog és nem keverném ide. Magyarországon is lehet joggal és okkal bírálni Izrael politikáját anélkül, hogy bárkiben bármilyen rasszista, antiszemita gondolatok lennének. Sőt, ha valaki következetesen kiáll a rasszizmussal szemben, akkor annak bírálnia kell Izrael politikáját és ki kell állnia a palesztinok önrendelkezési szabadságáért. Pontosan azt tartom rasszizmusnak, amikor minden egyes politikai vélemény mögé faji indítékot és a faji származást kevernek.
Evezzünk más vizekre. Önt több helyen is mint Amerika-szakértőt faggatták a novemberi elnökválasztás után. Egyértelművé tette: nem bántja Trump veresége, de lelkesedni sem tud Biden győzelme miatt. Pedig Trumpról azt mondta, hogy “1945 óta Trump az egyetlen amerikai elnök, aki nem volt háborús bűnös, mivel nem indított rablóháborúkat”.
Valóban így gondolom. Én különben Sanderst szerettem volna elnöknek. De hát szerencsére nem vagyok amerikai.
A Demokrata pártról sokan úgy vélik, hogy annak az úgynevezett progresszív szárnya radikális irányba viheti el Amerikát. Maga is sokszor bírálta ezt a vonalat. Segítsen definiálni, mi is ez a magyarázó szótárakban csak “haladó, élenjáró, fokozódó”-ként értelmezett progresszív kifejezés a politikában?
A progresszívekkel az a bajom, hogy az identitáspolitikát irracionálissá fokozták. Ezzel pedig elérték azt, hogy a radikális baloldali törekvéseket elcsatornázzák.
Tessék megnézni azt, hogy amíg a 2016-os Sanders-kampány alapvetően az osztálykülönbségekről szólt, lásd egészségbiztosítás kiterjesztéséről, a nagyvállalatok feldarabolásáról, vagyis a globális kapitalizmus szívcsakráját találták el, addig a mostani Sanders-csapatot viszont már elárasztották ezek az identitáspolitikai irracionalitások.
Azért a könnyebb érthetőség miatt nevezzük már nevén ezeket az irracionalitásokat. A gender-kérdést például idesorolja? Mi a bajos dolog ezzel?
Mit ért ez alatt?
Például a BLM-mozgalom törekvéseivel kapcsolatban is azt gondolja, hogy nem kóser?
Mondjon példákat ön.
Szóval, azt a progresszívek irracionalitásának tartja, hogy George Floyd halála ilyen indulatokat váltott ki Amerikában, vagy hogy én a gyerekemmel esetleg zavarba jövök, mert a mellékhelyiségek ajtajára férfi és női jelek is egymás mellett szerepelnek?
Igen, ilyenekre gondolok. Meg arra, amit a Neokohnon Seres Laci barátom leírt az elmúlt években többször is: ezek a safe-space-ek, a polkorrektség, tehát amikor a liberalizmus igehirdetői elkezdenek a szólásszabadság legnagyobb ellenségeivé válni. Akkor, amikor már nem találnak elég védendő kisebbséget, akkor legyártanak egyet. Régen nem a kizsákmányolás van a célkeresztben. A gender-témát jobbról-balról használják és nem igazán tudom, hogy ki mit ért ez alatt. Mert
amíg például a második hullámos feminizmust számomra fontos emancipatorikus törekvések jellemezték, ma azt látom, hogy különféle jelszavakba csomagolva a globális nagytőke legyárt progresszív termékeket és a társadalmak szétverésére használja őket.
Legyen szó akár a nemi identitásokról, vallási meggyőződésekről vagy éppen a nemzeti identitások felbomlasztásáról. Kétségünk ne legyen, ezért tartom egy nagyon durva elcsatornázásnak azt, amit a radikális baloldallal folytat ez a progresszív irányzat. Mert ha a társadalmakat sikerül felszalámizni, szétverni, akkor nem lesz ellenállás a nagytőkével szemben.
Nekem az a rossz hírem van a baloskodó liberálisok felé, hogy a társadalom szétverésének a megakadályozása az nem a konzervatívok ügye, nem a populisták ügye, hanem alapvetően a baloldal ügye kéne, hogy legyen. Mert ahol nincs társadalom, ott nem szervezhető ellenállás a tőkével szemben.
Tehát lehet mindenféle multikulti maszlagokat hirdetni, csak az elmúlt száz év bebizonyította azt, hogy addig, amíg a nemzeti alapon megszerveződő nagytőkével szemben hellyel-közzel sikeresen lehetett szembeszállni, a globális nagytőkével szemben viszont a hatékony nemzetközi ellenállás valahogy a fenének sem akar kialakulni.
Ez összevág azzal, amit mondott Csurkával kapcsolatban amikor arról beszélt, hogy utólag megértette a rendszerváltás utáni magyar közélet első nagyhangú antiszemitájának alapgondolatát.
Ez most hogy jön ide?
Amikor arról beszélt egy interjúban, hogy megbánta a Demokratikus Charta aláírása, amit egy “antifás-romantikának” nevezett, de később rájött arra, hogy mindaz nem volt más, mint “a nómenklatúra-burzsoázia és a komprádor tőke nászágya”. Mi volt ön szerint Csurka igaza? Ahogy maga fogalmazott: „Csurka pontosan látta az átalakulás összes hazugságát”.
Az egy másik téma. Csurkának a zsidó, mint toposz betegesen be volt akadva. Az a nyelvezet, azok a szóvirágok, amiket ő használt alkalmasak voltak antiszemita előítéletek megerősítésére illetve antiszemita indulatok felkorbácsolására. Ezek sokszor egészen szervetlenül voltak jelen Csurka szövegeiben, ám de alkalmasak voltak arra, hogy a lényegről eltereljék a figyelmet. És
az elmúlt magyar 30 év kudarca, hogy amikor a Magyarországon az új kapitalizmus kialakult, akkor a rendszernek az égbekiáltó igazságtalanságaira a legpontosabban Csurka István hívta fel a figyelmet.
Értette ezt akkor?
Valamit érteni véltem belőle, de egy borzongást okozott nekem az, hogy amikor rendszeresen beleolvastam a Magyar Fórumba azt láttam, hogy sok hasábon keresztül vannak számomra szimpatikus gondolatok, amelyek aztán oda konkludálnak, hogy van valami zsidó összeesküvés a háttérben. Faji indítékok után kutatott. Amikor olvastam a lapjukat paradox módon
volt egy „aha”-élményem is, hogy végre valahol valaki kimondja azt, amit én magamban belül nem tudok ilyen jól megfogalmazni. Ugyanakkor folyamatos borzongással töltött el, hogy ilyen egészen abszurd, rasszista gondolatmenetekkel van teletűzdelve.
Így a végefelé engedjen meg egy személyes kérdést: jól érzi magát főállású ügyvédként és óraadó egyetemi tanárként? Vagy azért van önben még hajlandóság egy újabb politikai visszatéréshez?
Szerintem már a 2019-es EP-választással eldőlt az a kérdés, hogy ki küzd meg kivel a parlamenti helyekért 2022-ben.
Itt számomra nincsen tér, annak amit én gondolok, annak jelenleg nincsen keletje.
Biztos, hogy a következő másfél évben semmilyen pártpolitikai szerepet nem fogok vállalni. Hogy utána mi lesz, az még nem tudom, de most is megismétlem, nem zárom ki, hogy egyszer valaha még szerepet vállalnék, bár ígéretet sem tudok erre tenni. Jól érzem magam jelenlegi tevékenységeimmel, és ma is azt gondolom, hogy életem legjobb döntése volt 2016-ban kilépni a hivatásos politikából. Engem a hideg kiráz akkor, ha arra gondolok, hogy nekem most bármilyen közöm lehetne ehhez a parlamenti szcénához.
Korábban már szót ejtettünk az ellenzéki összefogásról. A Fidesz kihívói világosan meghatározták, hogy új és szuverén köztárasági elnököt is akarnak találni. Amennyiben lenne egy szándék arra, hogy önt is felterjesszék erre a pozícióra, elvállalná az ország legfőbb közjogi méltóságának feladatát?
A kérdésfeltevés teljesen abszurd. Magyarországon olyan rendszer van, ahol a parlament, ráadásul a mindenkori többség joga a köztársasági elnök kijelölése. Erre legközelebb 2022-ben, a választás előtt, Orbán Viktor fog javaslatot tenni.
Ha jól emlékszem, Sólyom László esetében is volt egy civil mozgalom, amelyik elég sokat tett – ráadásul az ön aktivitásával együtt – azért, hogy ő lehessen az ország új elnöke.
Ma teljesen más a politikai klíma, az egy kegyelmi pillanat volt, amit akkor a Védegyletben kihasználtunk.
Rendben, akkor másképp kérdezem: ha valaki 2022-ben javaslatot tenne arra, hogy Schiffer András legyen az új államelnök, akkor mit gondolna erről?
A sci-fit sosem szerettem.
Schiffer úr, maga ismert Vasas drukkerként imádja a futballt. Ugyan az a szenvedélyesség köti önt is a sporthoz, mint Orbán Viktort. Szerintem több mindenben is hasonlítanak egymáshoz. Maga is láthatóan nincs zavarban, ha szerepelnie kell. Rendszeres vendége több állami csatornán futó műsornak is. Ne mondja már, hogy ellenére lenne a politikai sport műfajának csúcsa, az elnöki pozíció.
Másként gondolkodunk. Ahhoz, hogy az embernek politikai nézetei legyenek, ahhoz, hogy az ember a politikai nézeteit hatékonyan megossza másokkal, ahhoz nem feltétlenül kell pozíció.
Ezt elfogadom, de ha Orbán azt mondja két év múlva, hogy én szeretném, ha Schiffer András lenne a jelölt…
Ez teljesen kizárt.
Ha már a sportos párhuzam Orbánnal: közösségi oldalán, akárcsak a miniszterelnök és az összes drukker-lelkű kormánypolitikus, ön is lelkesen gratulált a magyar válogatottnak az Európa bajnokságra való kijutást eredményező mérkőzés után. Tud azonosulni a kormány futball-politikájával?
Nehezen. Habár hivatásos politikusként én nem bíráltam azt, hogy sokat költünk sportra. Mert ennek nemcsak egészségmegőrző, de a közösségszervező erejét is elismerem. Ahogyan elköltötték a pénzt, annak a struktúráját viszont nagyon rossznak látom.
Az, hogy a futballra költött közpénzek nagy része vasba és betonba ment, ez egyszerűen megmagyarázhatatlan. Vagyis egy szempontból megmagyarázható: így lehet kihúzni pénzeket a NER-lovagok feltőkésítésére.
Tehát a stadionépítésnek ez az egyetlen magyarázható célja. Másrészt egy óriási problémának tartom, hogy a magyar futballnak a 70-es, 80-as években létrejött mocsarát a rendszerváltás után senki nem csapolta le. Orbán sem lecsapolta, hanem ráöntött annyi pénzt amennyit még ez a közeg soha nem látott. Ezzel sajnos több kárt tett, mint amennyi hasznot remélt a sok pénztől. Meg kell nézni, hogy az elmúlt években milyen uli-buli tanfolyamokon lehetett sportvezetői vagy edzői papírokat szerezni. Ezt gondolom tragikusnak, és azt is, hogy miközben irdatlan pénzek mennek el újabb és újabb stadionok építésére, addig az utánpótlásedzők nagyon keveset keresnek. Ráadásul a hagyományos és közönségvonzó klubok aránya az NB1-ben lecsökkent, ami finoman szólva nem a magyar magyar futball piacképességét, s főként nem közösségszervező erejét szolgálja.
Ezzel együtt az utóbbi 10 évben olyan nemzetközi eredményeket értek el magyar csapatok és a válogatott is, amit a korábbi évtzedekben nem.
Ez igaz, de a befektetett pénz sokszorosa annak, mint amilyen eredményeket fel tudtunk mutatni. Az irapuatói csapás óta eltelt negyedszázadhoz képest ez valóban aranykor, de azért a kupacsapataink többsége számára egyelőre a futballősz is illúzió, vb-re még mindig nem csekkoltunk be, a topklubokba nem igazán igazolnak magyar akadémistát, miközben csak ott volt egy Partizan Tirana, meg egy Andorra elleni vesszőfutás. A befektetett milliárdnyi adóforint messze nincs arányban az elért sikerekkel.