Tovább dagad Demeter Szilárd Soros-cikkének botránya

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Eddig több mint hatezren írták alá azt a vasárnap közzétett nyílt levelet, amely szerint Demeter Szilárd miniszteri biztosnak, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának azonnal le kellene mondania minden közéleti funkciójáról, és ki kellene vonulnia a közéletből – írja a 444.hu.

Frölich Róbert főrabbi Facebook-oldalán közölt nyílt levelet Orbán Viktorhoz az ügyben:

„Tisztelt Miniszterelnök úr! Ön többször is vallotta, hirdette, hogy az antiszemitizmussal szemben a kormányzat zéró toleranciát gyakorol. Fentiek tükrében kérdezem: Tisztelt Miniszterelnök úr, bár a szerző – remélve, hogy az Ön intenciójára – visszavonta, mégis, mit szól az írásban kifejtett gondolatokhoz?”.

Eközben Burány Sándor, a Párbeszéd politikusa úgy fogalmazott a parlamentben, „várjuk a tájékoztatást arról, hogy Demeter Szilárd lemondásáról miért nem tett bejelentést”. Harangozó Tamás az MSZP nevében szintén azt kérdezte, hogy Demeter Szilárd meddig marad még a posztján? Csárdi Antal az LMP képviselője szintén a PIM-főigazgató távozását követelte – írja a Népszava.

Varga Mihály pénzügyminiszter válaszában csak annyit mondott, hogy Demeter Szilárd visszavonta az írását, és bocsánatot kért.

Egyébként pedig „a baloldal kettős mércével mér, mert amikor egy baloldali polgármester (a DK-s László Imre) pozitívan nyilatkozott Hitlerről, akkor nem követelték a lemondását”.

László Imre egyébként maga is zsidó származású, holokauszt-túlélők leszármazottja.

Demeter bejegyzését elítélte Izrael állam magyarországi nagykövetsége és az amerikai követség is.

Mint lapunk is megírta, a botrányt Demeter Szilárd Origo.hu-n közölt – azóta „visszavont” – írása váltotta ki, melyben Soros Györgyöt Hitlerhez, Európát pedig Soros „gázkamrájához” hasonlította.

A cikket elítélte Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija is, aki úgy fogalmazott,

„Demeter Szilárd »eszmefuttatása« ízléstelen és méltatlan. Lehet Soros György politikai aktivitásával és üzleti tevékenységével egyet nem érteni és vitatkozni, de személyét Hitlerhez és tevékenységét a gázkamrákhoz hasonlítani nehezen tekinthető többnek otromba provokációnál. A fennálló világrend érvényes konzervatív kritikáját adni nem csak lehetséges, de szükséges is. Konzervatívnak lenni azonban egyebek mellett annyit is tesz, hogy pontosan tisztában vagyunk azokkal a nyelvi keretekkel, melyeknek határait nem lépjük át, nem mossuk el. Nem vulgarizáljuk azt, amit nem lehet vulgarizálni.”

Köves Slomó: Soros Györgyöt Hitlerhez hasonlítani otromba provokáció

Lehet Soros György politikai aktivitásával egyet nem érteni, de személyét Hitlerhez hasonlítani otromba provokáció – írja az EMIH vezető rabbija.

“Tovább dagad Demeter Szilárd Soros-cikkének botránya” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Az antiszemitizmus új köntösbe burkolózott leleplezve a nemhiába , hogy Magyaroroszág 42%-a ” The ADL Global 100-an index of anti-Semitism ” szerint Európa frontjának második állama az elsö helyezett, Románia 47%-a mellett , s a sorbán a lengyel és svéd 39%-val sorakozik utánuk…Nem meglepö …A bünbak teremtés a politika jétékszere… Természetesen Soros György szerepe továbbra megfigyelhetö , különösen az USA választás Joe Biden és a Demokrata Párt adminisztrációval az EU keresi a diplomáciai kapcsolatok visszaállitását az Egyesült Államokkal a DonaldTrump dinasztia után amelynek következménye lesz,hogy az anticionista és antiszemita szociálliberális világrend uniós szárnya Izrael és zsidóellenes politikága újra konfliktusok harctere lesz.

  2. Akkor sem ártana így kiállni, mikor a miniszterelnököt hasonlítják Hitlerhez, meg Sztálinhoz! Érdekes, hogy ilyenkor nem indul hasonló aláírás roham!

  3. nidermüller lemondott? Nem. Pedig az sokkal durvábbat mondott! Ja bocs az liberál agyatlan. Azoknak lehet bármit mondani tenni igaz…