„A diaszpóra zsidósága ne szóljon bele Izrael ügyeibe”

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Dr. Manfred Gerstenfeld, a Jeruzsálemi Közügyek Központjának (Jerusalem Center for Public Affairs) nyugalmazott elnöke a The Begin-Sadat Center for Strategic Studies oldalán jelentetett meg tanulmányt az amerikai zsidóság hanyatlásáról, valamint Izrael és a diaszpóra közötti ellentétekről.

Izrael diaszpóraügyi minisztere, valamint a Kék és Fehér párt támogatja egy olyan törvénytervezet megszavazását, amely hivatalos szerepet szán a diaszpóra zsidóságának. Gerstenfeld szerint ez óriási hiba lenne, mivel Izrael szuverén állam, és sem szabad megengednie, hogy a külföldön élő zsidók dönthessenek az országot érintő ügyekről. A szerző szerint a törvény megszavazása olyan embereknek adna hatalmat, akik ellenzik Izrael politikáját.

Izraelnek összetett kapcsolata van a világ zsidóságával, hiszen sok különböző méretű és történelmű zsidó közösség él számtalan országban – írja a publicista. A diaszpóra kétharmada az Egyesült Államokban él.

A szerző leírja, hogy időről időre felvetődik a gondolat, hogy a külföldön élő zsidók kapjanak lehetőséget arra, hogy hivatalosan is beleszólhassanak Izrael ügyeibe.

„Ez egy rendkívül téves elképzelés. Izrael egy szuverén állam, és ezt a szuverenitást nem oszthatja fel, még egy kis részt sem adhat át belőle a külföldön élő zsidóknak”

– írja Gerstenfeld, aki azt is hozzáteszi, hogy az elmúlt években Izrael rendkívül nagylelkű volt a diaszpórával és a belső nyomások ellenére sem változtatott a visszatérés jogát lehetővé tevő törvényen.

„Azok a zsidók, akik visszautasították a bevándorlás lehetőségét, nem szabad, hogy törvényi vagy formális jogot kapjanak arra, hogy beavatkozzanak, ha Izrael szigorítani akarná a migrációt, vagy más törvényeket. Éljenek a hatalom enyhébb formáival; kommunikáljanak lobbistákon keresztül, vagy írjanak cikkeket”

– érvel a publicista.

Tehila Friedman, a Kék és Fehér párt képviselője szponzorálta az új törvénytervezet, amely arra kötelezné az izraeli vezetést, hogy azokban a kérdésekben, amelyek a 8 milliós zsidó diaszpórát érintik, egyeztessen a külföldi zsidó vezetőkkel. A JTA információja szerint a tervezetet támogatja a diaszpóra ügyekért felelős minisztérium. A szerző megjegyzi, hogy a tárcát vezető Omer Yankelevich, életrajza alapján nem rendelkezik semmilyen tapasztalattal azon a szakterületen, aminek a vezetését rábízta a Kék és Fehér párt.

Gerstenfeld szerint azzal lehet leginkább illusztrálni, mennyire rossz ötlet a tervezet törvénybe iktatása, hogy el kell képzelni a gyakorlatban, hogy miként lenne megszervezve egy olyan tanács, amiben a diaszpóra képviselői ülnének.

J Street, az Izrael-ellenes szörnyszervezet

Bár Izrael-pártinak nevezik magukat, a J Street mindent megtesz, hogy éket verjen Izrael és az Egyesült Államok közé – írja David Weinberg a The Jewish Press oldalán. 

A szerző szerint egy olyan Izrael-ellenes csoport, mint az amerikai Zsidó Hang a Békéért talán nem kerülne be a tanácsba, de nehéz lenne kihagyni például a J Streetet, amely a legnagyobb anticionista amerikai zsidó szervezet. Az Amerikai Zsidó Szervezetek Elnökeinek Konferenciája (Conference of Presidents of Major American Jewish Organizations) – amely Izrael-párti zsidó szervezeteket tömörít, 2014-ben nem engedélyezte, hogy a J Street csatlakozhasson hozzájuk. Gerstenfeld szerint sajnálatos módon az elmúlt években háttérbe szorult ez az Izrael-barát szervezet.

A szervezeti gyengülés, és az anticionista zsidó szervezetek felemelkedése a szerző szerint csak egy a sok jel közül, amelyek az amerikai zsidóság hanyatlását mutatják.

„2005-ben, amikor megjelent Az amerikai zsidóság kihívásai című könyvem, még igaz volt az az állítás, hogy az amerikai zsidóság Izrael mögött a második legjelentősebb erő a világ zsidóságában. A könyv 17 interjút tartalmazott zsidó vezetőkkel és gondolkodókkal. Az interjúalanyaim közül ma már kevesen töltenek be központi szerepet. Sokan időközben meghaltak, mások pedig le lettek cserélve náluk kisebb kaliberű emberekre. Az amerikai zsidóság ereje át lett csoportosítva helyi szintre, zsinagógákra és szervezetekre” – írja Gerstenfeld.

„Az amerikai zsidóság egy új erkölcsi mélypontot ért el, amikor 600 amerikai zsidó szervezet azonosult az antiszemita Black Lives Matter mozgalommal. Miután június 25-én levélben fejezték ki támogatásukat a BLM iránt, még rátettek egy lapáttal azzal, hogy a New York Timesban is megjelentették ezt a levelet. Ekkor már teljesen nyilvánvaló volt, hogy a BLM támogatása nem ugyanaz, mint kiállni a feketék, és más kisebbségek jogaiért.”

A szerző emlékezet arra, hogy a BLM alapítói nyíltan vállalták, hogy neomarxisták.

„A BLM tulajdonképpen egy fekete, rasszista, anti-demokratikus mozgalom, amelyet le kell leplezni és harcolni kell ellene. Az eredeti szervezetet teljesen áthatotta Izrael gyűlölete, és ez több tüntetésen is megjelent”

– fejti ki a kutató.

Támogathatják-e zsidó szervezetek a „Black Lives Matter” mozgalmat?

„A BLM egy rasszista, antikapitalista, antidemokratikus mozgalom. Semmi jót nem tartogat a zsidóknak vagy Izraelnek.”

Gerstenfeld leírja, hogy 15 éve, amikor az amerikai zsidóság kihívásairól írt könyvet, még úgy tűnt, hogy a világ zsidóságának jövője két pilléren nyugszik, amelyek közül az egyik Izrael, a másik pedig az amerikai zsidóság. Állítása szerint ez ma már nem igaz.

„Az amerikai zsidóság, akiknek jelentős része asszimilálódott (melynek egyik legegyértelműbb bizonyítékai a vegyes házasságok), és egyre inkább liberális irányba hajlanak, ami nem sok jót ígérne a világ zsidósága számára, ha nem lenne Izrael. Mindeközben Izrael egyre erősebb, és egyre jobban integrálja magát a Közel-Kelet politikai realitásába”

– írja a publicista.

A szerző hozzáteszi, hogy a két közösség között egyre nagyobb a különbség hatalom, fontosság és befolyás tekintetében.

Gerstenfeld szerint egy diaszpórát képviselő zsidó tanácsban olyan tagok is ülnének, akik fenntartás nélkül támogatnak olyan antiszemita szervezeteket, mint a BLM.

„Nevetséges minden afroamerikait egy csoportba venni Martin Luther Kinggel. Amerika leghírhedtebb antiszemitája Louis B.Farrakhan, a Nation of Islam vezetője is fekete. Barack Obama gyülekezetének vezetője Jeremiah Wright, aki összeadta a feleségével, híres Izrael-elleni lázításáról. Obama nemrég kiadott életrajzi könyvében teljesen figyelmen kívül hagyja a prédikátor antiszemitizmusát. De megemlíthetnénk a fekete kommunista feminista Angela Davist is, aki hevesen Izrael-ellenes. S a lista még folytatódik”

– érvel Gerstenfeld.

A szerző megjegyzi, hogy nem csak az amerikai zsidóság mutat Izrael-ellenes tendenciákat. Példaként említi a svájci zsidóságot is.

„A svájci zsidóság ernyőszervezete egy olyan vezetőt választott, aki az elmúlt évtizedekben nem volt aktív tagja a közösségnek és ráadásul benn ül a New Israel Fund nevű alapítvány igazgatóságában, amely Izraelt démonizáló szervezeteket támogat”

– írja a kutató.

Kiemeli a holland zsidókat is, akiknek 20%-a az Izrael-ellenes Munkáspártot (PvdA) támogatja, miközben a lakosságnak mindössze 7%-a áll a baloldali szerveződés mögött. Sőt nem elég, hogy támogatják – írja Gerstenfeld, hanem sok zsidó még a tagja is a pártnak.

„(A zsidók) még azután se hagyták el a pártot, hogy Diederik Samson a Munkáspárt 2013-as Közel-Kelet Kongresszusán azt állította, hogy az izraeli-palesztin ellentét a Közel-Kelet legrégebbi konfliktusa”

– számol be a szerző.

A konferencián a kutató leírása szerint a párt vezetője nem említette meg a palesztin társadalom terror támogató kultúráját, sem azt, hogy minden békeajánlatot visszautasítottak, hanem mindent a zsidók számlájára írt.

„Egy-egy ilyen beszéd után minden, önbecsüléssel rendelkező zsidó tagnak undorodva ott kellett volna hagynia a pártot. Vagy minimum tiltakoznia kellett volna, hogy Samson így kiforgatja az igazságot. De egyikük sem tett így”

– írja a szerző.

Gerstenfeld szerint, ha a világ zsidósága erős lenne, akkor talán lenne értelme létrehozni egy olyan szervezetet, ami reprezentálja a diaszpórát. Szerinte számtalan zsidó szervezet van a világon, amelyekhez olyan zsidók tartoznak, akiket valóban érdekel Izrael sorsa.

„A választások valószínűleg ideiglenesen megállítják a törvénytervezetet, de ez nem fogja megszüntetni azt az igényt, hogy Izrael javítson a külföldi zsidókkal ápolt kapcsolatain mind személyes, mind pedig szervezett formában”

– zárja a cikkét Gerstenfeld.

A teljes írás itt olvasható.

Manfred Gerstenfeld: A legtöbb Izrael-ellenes provokáció balról jön

Interjúnk a Jerusalem Center for Public Affairs emeritus elnökével, aki szerint a koronavírus után csak mélyülni fog a migrációs válság Európában. 

“„A diaszpóra zsidósága ne szóljon bele Izrael ügyeibe”” bejegyzéshez 25 hozzászólás

  1. Izrael mit pofázik? Ha a Diaszpórás zsidók sokszor a történelem során nem támogatják pénzzel azt az Aprtheid rendszert, ma nem tartana ott ahol.

    • De hala istennek ott tart, ahol tart, es nezd meg, te hol tartasz! A kutya ugat, a karavan halad.

      Amit viszont nem ertek, hogy egy ilyen antiszemita seggfej, mint te, miert pofazik bele egy zsido portalon a zsidok dolgaba?

      • Én? Jó felé.
        Hiszen ti olyan seggfej világot hoztatok létre ahol a pènz az értékmérő, ha nincs 20 diplomád – amivel ugyan olyan hülye maradsz, mert ész az nem jár mellé – akkor senkinek számítasz, ha nincs legalább 10, de ha lehet 15 milliós kocsid akkor te nem tartasz sehol, igaz, van mindened, és te magad minőségileg egy rakás szar vagy, de ez alatt mindenki téged csodál, hű nézd meg ő hol tart, és te?
        Az valahogy sosincs mellé téve hogy az életét úgy építette fel hogy folyamatosan segget nyelt vagy éppen szopogatott… megalàzkodott, qurvát csinált magàból, az emberi minősége egy rakás szar, de ő a “sikeres” és aki “vitte valamire”.
        Ez ma a “valamire való”, de ahhoz villanyszerelő kell neki hogy bekössön egy konnektort.

        És ilyen náci seggfej mint te, miért ugat bele ennek az országnak a belügyeibe, jaj várj, nem is, ti irányítjátok.
        A ferencvárosi baranyi krisztike – akinek a nemét nehéz eldönteni – bőszen rohadt zsidózik a telefonba, hogy az ingatlant/telket megint zsidónak kell eladni.

        • Te jo eg!!!
          Beloled frocskol a gyulolet, ilyen foku frusztraltsagra nem is szamitottam.
          Apropo, en nem ugatok bele a belugyeitekbe, evtizedek ota tavolrol nezem a vergodeseteket. A latlelet alapjan, amit ezzel a kirohanasoddal kiallitottal magadrol, nagyon szar allapotban vagy(tok). Es jol van ez igy….

          • 🤣🤣
            Frusztrált aki nem akar lenni egy társadalmi szenny. Értem.
            Te nem, csak ti.
            Hiszen a parlament inkàbb zsinagóga s nem magyar parlament.
            Szar hát, ezt csinálta az általatok alkotott pártrendszer meg média.
            Egyébként a zsidók is menekülni fognak innen, amint be lesznek telepítve az arabok meg az afrikai vadak. Hogy jól lesz e így? Mondjuk hogy igen, másfelől meg ez a szar amit ma magyarnak mernek nevezni, kicsit meg lesz nyírbàlva, de ez kell nekik.

          • 🤣🤣
            Frusztrált aki nem akar lenni egy társadalmi szenny. Értem.
            Te nem, csak ti.
            Hiszen a parlament inkàbb zsinagóga s nem magyar parlament.
            Szar hát, ezt csinálta az általatok alkotott pártrendszer meg média.
            Egyébként a zsidók is menekülni fognak innen, amint be lesznek telepítve az arabok meg az afrikai vadak. Hogy jól lesz e így? Mondjuk hogy igen, másfelől meg ez a szar amit ma magyarnak mernek nevezni, kicsit meg lesz nyírbàlva, de ez kell nekik.

          • A helyzetem elkeserito volt, de mindez tobb, mint negyven eve tortent. Es az elmult evtizedek karpotoltak…
            Ami az utalatot illeti, en nem magamat, hanem az antiszemitakat utalom…vagy talan a helyesebb kifejezes, hogy megvetem es sajnalom oket. Teged is.

          • Az mindegy, keserű voltàl, mert a gaz nácikok elüldöztek, állításod szerint.
            Az az a világot, mert ugye a zsidók úgy nevezik hogy “antiszémia”, rossz lehet ekkora utàlatban èlni.
            Én is megvetem a zsidókat a tevékenységük kapcsán, de nem sajnálom, hiszen mára oda jutott az egész rendszer hogy egymásnak vannak esve, csak az a baj hogy a gójok feje felett.

          • Nem alcazom.
            Ha erre celzol, akkor egy percig sem allitom, hogy magyar vagyok. Izraeli zsido vagyok. Viszont, veled ellentetben, en hibatlan magyarsaggal irok.

          • Nem, ugye?
            Csak mint itt is, az itt élő zsidók mint bujkálnak’, hát persze, hiszen ti vagytok már a magyar nyelvújítók is? Nem?

          • Nem, ugye?
            Csak mint itt is, az itt élő zsidók mint bujkálnak’, hát persze, hiszen ti vagytok már a magyar nyelvújítók is? Nem?

          • Olvasd el, amit irtal. Teljesen ertelmetlen mondat. Nem kell nyelvujitonak lenni, csak becsuletesen elvegezni 8 osztalyt. Talan fuss neki ujra…ugy ertem a 8 osztalynak. Ha tanultal volna, talan a zsidokat (es magadat) is kevesbe utalnad.

          • Ha tanultam volna az általatok kreált oktatásnak nevezett agymosásban, èn is olyan agyatlan lennék mint a mai agyatlan zombinak nevezett fitalok, buli, haverok, handa banda. Ez tölti ki az idejük 90%-át, soknak pénze sincs, mert ha 10.000 forint kell, otthon kuncsorog.

          • Ha tanultam volna az általatok kreált oktatásnak nevezett agymosásban, èn is olyan agyatlan lennék mint a mai agyatlan zombinak nevezett fitalok, buli, haverok, handa banda. Ez tölti ki az idejük 90%-át, soknak pénze sincs, mert ha 10.000 forint kell, otthon kuncsorog.

  2. Kétféle Izrael : a nemzetállam, Izrael a cionizmus ékköve és az ösi isteni alkotóerö Erec Izrael , a szülöföld feltámadása. között.Hidat emelni és összekötni a sokszinü zsidóságot a Haza és Szülöföld létezésében elválaszthatatlan , mint a Hatikva – reményt és hitet ad a zsidó léleknek a határtalanságban.