Dr. Manfred Gerstenfeld, a Jeruzsálemi Közügyek Központjának (Jerusalem Center for Public Affairs) nyugalmazott elnöke a The Begin-Sadat Center for Strategic Studies oldalán jelentetett meg tanulmányt az amerikai zsidóság hanyatlásáról, valamint Izrael és a diaszpóra közötti ellentétekről.
Izrael diaszpóraügyi minisztere, valamint a Kék és Fehér párt támogatja egy olyan törvénytervezet megszavazását, amely hivatalos szerepet szán a diaszpóra zsidóságának. Gerstenfeld szerint ez óriási hiba lenne, mivel Izrael szuverén állam, és sem szabad megengednie, hogy a külföldön élő zsidók dönthessenek az országot érintő ügyekről. A szerző szerint a törvény megszavazása olyan embereknek adna hatalmat, akik ellenzik Izrael politikáját.
Izraelnek összetett kapcsolata van a világ zsidóságával, hiszen sok különböző méretű és történelmű zsidó közösség él számtalan országban – írja a publicista. A diaszpóra kétharmada az Egyesült Államokban él.
A szerző leírja, hogy időről időre felvetődik a gondolat, hogy a külföldön élő zsidók kapjanak lehetőséget arra, hogy hivatalosan is beleszólhassanak Izrael ügyeibe.
„Ez egy rendkívül téves elképzelés. Izrael egy szuverén állam, és ezt a szuverenitást nem oszthatja fel, még egy kis részt sem adhat át belőle a külföldön élő zsidóknak”
– írja Gerstenfeld, aki azt is hozzáteszi, hogy az elmúlt években Izrael rendkívül nagylelkű volt a diaszpórával és a belső nyomások ellenére sem változtatott a visszatérés jogát lehetővé tevő törvényen.
„Azok a zsidók, akik visszautasították a bevándorlás lehetőségét, nem szabad, hogy törvényi vagy formális jogot kapjanak arra, hogy beavatkozzanak, ha Izrael szigorítani akarná a migrációt, vagy más törvényeket. Éljenek a hatalom enyhébb formáival; kommunikáljanak lobbistákon keresztül, vagy írjanak cikkeket”
– érvel a publicista.
Tehila Friedman, a Kék és Fehér párt képviselője szponzorálta az új törvénytervezet, amely arra kötelezné az izraeli vezetést, hogy azokban a kérdésekben, amelyek a 8 milliós zsidó diaszpórát érintik, egyeztessen a külföldi zsidó vezetőkkel. A JTA információja szerint a tervezetet támogatja a diaszpóra ügyekért felelős minisztérium. A szerző megjegyzi, hogy a tárcát vezető Omer Yankelevich, életrajza alapján nem rendelkezik semmilyen tapasztalattal azon a szakterületen, aminek a vezetését rábízta a Kék és Fehér párt.
Gerstenfeld szerint azzal lehet leginkább illusztrálni, mennyire rossz ötlet a tervezet törvénybe iktatása, hogy el kell képzelni a gyakorlatban, hogy miként lenne megszervezve egy olyan tanács, amiben a diaszpóra képviselői ülnének.
A szerző szerint egy olyan Izrael-ellenes csoport, mint az amerikai Zsidó Hang a Békéért talán nem kerülne be a tanácsba, de nehéz lenne kihagyni például a J Streetet, amely a legnagyobb anticionista amerikai zsidó szervezet. Az Amerikai Zsidó Szervezetek Elnökeinek Konferenciája (Conference of Presidents of Major American Jewish Organizations) – amely Izrael-párti zsidó szervezeteket tömörít, 2014-ben nem engedélyezte, hogy a J Street csatlakozhasson hozzájuk. Gerstenfeld szerint sajnálatos módon az elmúlt években háttérbe szorult ez az Izrael-barát szervezet.
A szervezeti gyengülés, és az anticionista zsidó szervezetek felemelkedése a szerző szerint csak egy a sok jel közül, amelyek az amerikai zsidóság hanyatlását mutatják.
„2005-ben, amikor megjelent Az amerikai zsidóság kihívásai című könyvem, még igaz volt az az állítás, hogy az amerikai zsidóság Izrael mögött a második legjelentősebb erő a világ zsidóságában. A könyv 17 interjút tartalmazott zsidó vezetőkkel és gondolkodókkal. Az interjúalanyaim közül ma már kevesen töltenek be központi szerepet. Sokan időközben meghaltak, mások pedig le lettek cserélve náluk kisebb kaliberű emberekre. Az amerikai zsidóság ereje át lett csoportosítva helyi szintre, zsinagógákra és szervezetekre” – írja Gerstenfeld.
„Az amerikai zsidóság egy új erkölcsi mélypontot ért el, amikor 600 amerikai zsidó szervezet azonosult az antiszemita Black Lives Matter mozgalommal. Miután június 25-én levélben fejezték ki támogatásukat a BLM iránt, még rátettek egy lapáttal azzal, hogy a New York Timesban is megjelentették ezt a levelet. Ekkor már teljesen nyilvánvaló volt, hogy a BLM támogatása nem ugyanaz, mint kiállni a feketék, és más kisebbségek jogaiért.”
A szerző emlékezet arra, hogy a BLM alapítói nyíltan vállalták, hogy neomarxisták.
„A BLM tulajdonképpen egy fekete, rasszista, anti-demokratikus mozgalom, amelyet le kell leplezni és harcolni kell ellene. Az eredeti szervezetet teljesen áthatotta Izrael gyűlölete, és ez több tüntetésen is megjelent”
– fejti ki a kutató.
Gerstenfeld leírja, hogy 15 éve, amikor az amerikai zsidóság kihívásairól írt könyvet, még úgy tűnt, hogy a világ zsidóságának jövője két pilléren nyugszik, amelyek közül az egyik Izrael, a másik pedig az amerikai zsidóság. Állítása szerint ez ma már nem igaz.
„Az amerikai zsidóság, akiknek jelentős része asszimilálódott (melynek egyik legegyértelműbb bizonyítékai a vegyes házasságok), és egyre inkább liberális irányba hajlanak, ami nem sok jót ígérne a világ zsidósága számára, ha nem lenne Izrael. Mindeközben Izrael egyre erősebb, és egyre jobban integrálja magát a Közel-Kelet politikai realitásába”
– írja a publicista.
A szerző hozzáteszi, hogy a két közösség között egyre nagyobb a különbség hatalom, fontosság és befolyás tekintetében.
Gerstenfeld szerint egy diaszpórát képviselő zsidó tanácsban olyan tagok is ülnének, akik fenntartás nélkül támogatnak olyan antiszemita szervezeteket, mint a BLM.
„Nevetséges minden afroamerikait egy csoportba venni Martin Luther Kinggel. Amerika leghírhedtebb antiszemitája Louis B.Farrakhan, a Nation of Islam vezetője is fekete. Barack Obama gyülekezetének vezetője Jeremiah Wright, aki összeadta a feleségével, híres Izrael-elleni lázításáról. Obama nemrég kiadott életrajzi könyvében teljesen figyelmen kívül hagyja a prédikátor antiszemitizmusát. De megemlíthetnénk a fekete kommunista feminista Angela Davist is, aki hevesen Izrael-ellenes. S a lista még folytatódik”
– érvel Gerstenfeld.
A szerző megjegyzi, hogy nem csak az amerikai zsidóság mutat Izrael-ellenes tendenciákat. Példaként említi a svájci zsidóságot is.
„A svájci zsidóság ernyőszervezete egy olyan vezetőt választott, aki az elmúlt évtizedekben nem volt aktív tagja a közösségnek és ráadásul benn ül a New Israel Fund nevű alapítvány igazgatóságában, amely Izraelt démonizáló szervezeteket támogat”
– írja a kutató.
Kiemeli a holland zsidókat is, akiknek 20%-a az Izrael-ellenes Munkáspártot (PvdA) támogatja, miközben a lakosságnak mindössze 7%-a áll a baloldali szerveződés mögött. Sőt nem elég, hogy támogatják – írja Gerstenfeld, hanem sok zsidó még a tagja is a pártnak.
„(A zsidók) még azután se hagyták el a pártot, hogy Diederik Samson a Munkáspárt 2013-as Közel-Kelet Kongresszusán azt állította, hogy az izraeli-palesztin ellentét a Közel-Kelet legrégebbi konfliktusa”
– számol be a szerző.
A konferencián a kutató leírása szerint a párt vezetője nem említette meg a palesztin társadalom terror támogató kultúráját, sem azt, hogy minden békeajánlatot visszautasítottak, hanem mindent a zsidók számlájára írt.
„Egy-egy ilyen beszéd után minden, önbecsüléssel rendelkező zsidó tagnak undorodva ott kellett volna hagynia a pártot. Vagy minimum tiltakoznia kellett volna, hogy Samson így kiforgatja az igazságot. De egyikük sem tett így”
– írja a szerző.
Gerstenfeld szerint, ha a világ zsidósága erős lenne, akkor talán lenne értelme létrehozni egy olyan szervezetet, ami reprezentálja a diaszpórát. Szerinte számtalan zsidó szervezet van a világon, amelyekhez olyan zsidók tartoznak, akiket valóban érdekel Izrael sorsa.
„A választások valószínűleg ideiglenesen megállítják a törvénytervezetet, de ez nem fogja megszüntetni azt az igényt, hogy Izrael javítson a külföldi zsidókkal ápolt kapcsolatain mind személyes, mind pedig szervezett formában”
– zárja a cikkét Gerstenfeld.
A teljes írás itt olvasható.
