Bár a zsidó hanuka és a keresztény karácsony ünnepei közt első látásra kevés közös vonás fedezhető fel, kétségtelen, hogy a téli időszak monoteista ünnepei jelentős hatást gyakoroltak egymásra és üzenetüknek számos közös metszete van. Megyeri A. Jonatán írása.
Karácsonykor a názáreti Jézus születését ünnepi a keresztény világ többsége, hanuka ezzel szemben egy, a keresztény megváltó vélt születési dátuma előtt majd kétszáz esztendővel lezajlott sikeres zsidó felkelés évfordulójára emlékszik. A két ünnep más-más okból, de hasonló üzenetet hordoz. A téli napforduló körüli időkre eső mindkét ünnep a fény sötétség feletti diadalát hirdeti, igaz, nem egyforma megközelítésből.
A fény, mint az isteni gondviselés, az igazság és a szeretet szimbóluma hangsúlyos szerepet foglal el úgy a karácsony, mint a hanuka fogalomtárában. A keresztény megváltó születése ugyanúgy a jó győzelme a rossz, az világosság diadala a sötétség felett, ahogy a hős Makkabeusok ellenálltak a túlerőben lévő pogány szír-görög kultúra behatása ellen.
A Talmud rendelete szerint a hanukai gyertyák nyolc estén át kerülnek meggyújtásra méghozzá oly módon, hogy az első este egy, a másodikon kettő, a harmadikon három lángot gyújtunk egészen addig, míg az ünnep utolsó napján nyolc gyertya világít. Az egyre növekvő számú gyertya a polgári időszámítás előtti első században élt Hillél rabbi véleményét tükrözi. Vele szemben a nagyjából ugyan abban az időben élt Sámmáj rabbi fogalmazta meg véleményét, mely szerint a hanukai gyertyákat csökkenő számban kellene meggyújtani, az első este nyolcat, a másodikon hetet és így tovább. Sámmáj rabbi logikája azon alapszik, hogy csakúgy, mint a hanukai csoda során a jeruzsálemi Szentélyben, az egy napra elegendő olaj egyre csökkent, végül a nyolcadik napon elfogyott, hasonlóan csökkenjen fokozatosan a gyertyák száma is.
Hillél rabbi érvelése a növekvő számban meggyújtott gyertyák mellett ugyanakkor egy fontos rabbinikus alapvetést hirdet: amikor szentségről van szó, a cél növekedés, nem pedig a visszalépés.
Feltételezhető, hogy a karácsonyi időszak elmaradhatatlan jelképe, az adventi gyertyák meggyújtása is ezt a logikát követi. Igaz, hogy a 19. század közepén meghonosított szokás az egyes gyertyák mellé más és más jelentést társít, a karácsony ünnepére való készülődés, az „előremenetel és fejlődés” emlékeztet a hanukai gyertyák meggyújtásának rendjére.
Az sem lehet véletlen, hogy a karácsony az egyetlen olyan ünnep, mely este kezdődik és nem reggel vagy éjfélkor. Az Edward Kessler és Neil Wenborn által írt Keresztény-zsidó kapcsolatok szótára című munka egyértelműen zsidó eredetre vezeti vissza ezt a szokást, hiszen közismert, hogy a zsidó naptár estétől estéig számítja a napokat, hűen a Teremtés könyvének verséhez: „És lett este és lett reggel”.
Kessler és Wenborn munkájában e rendhagyó szokás okaként éppen a sötétségben világító fény üzenetének iterálását látja.
Ugyanakkor a hanuka és karácsony közti kölcsönhatás közel sem egyirányú. Egy régi jiddis közmondás úgy fogalmaz, „amint van a keresztényeknél, úgy van a zsidóknál is”, ami tulajdonképpen beismerése a diaszpórában élő zsidókra ható külső befolyás hatékonyságának.
A karácsonyi ajándékozás szokása ugyanis a zsidó hanuka ünnepén is gyors népszerűségre tett szert. Miközben karácsonykor a keresztény világban az ajándékozás szokása a Jézus születésekor tiszteletüket tevő három király illetve bölcs által hozott felajánlására emlékezik, a zsidók körében hanukakor pusztán azért terjedt el ez a szokás, hogy az ünnepi időszakban a zsidó gyerekek se maradjanak meglepetés nélkül. A modern kereskedelem pedig örömmel szolgálja ki, esetenként gerjeszti az ajándékozási lázat mind keresztények, mind zsidók körében.
A karácsonnyal azonban nem ér véget a téli ünnepkör, hiszen hanuka nyolc napjához hasonlatosan karácsony után nyolc nappal kezdődik a Gergely naptár szerinti újév, mely egyben a keresztény megváltó körülmetélésének és névadásának napja is (circumcisio Domini).
Persze csak elviekben, mert ugyan a názáreti Jézust minden bizonnyal a zsidó hagyományok szerint a születése utáni nyolcadik napon metélték körül (ezt Lukács evangéliuma 2:21 is állítja és noha nem kortárs megfigyelésről van szó, semmi okunk kételkedni ennek igazában) mivel Jézus tényleges születésének napja nem ismert, az újév is mesterségesen, de nem oktalanul kitűzött dátum.
A hanuka és karácsony ünnepek közti párhuzam felemlegetése számos okból fontos, korunkban talán még inkább. Egyrészről nyomatékosítja azt a sokszor és sokak által elfeledtetni kívánt tényt, hogy a zsidóság és a kereszténység közt szoros és ősi kapcsolat van, másrészről eszünkbe juttatja azt, hogy alapvetően mindannyian hasonló értékeket vallunk a jó és rossz, helyes és helytelen, igazság és becstelenség dolgában miközben töretlenül bízunk az isteni megváltásban.
Megyeri Jonatán összes cikkét elolvashatja itt.
Ez egy jó kérdés,mármint az időszámítás kezdete. Hivatalosan ugyan nem írják le ma már, hogy Kr.e. vagy Kr.u. (mindenki érti..) de gyakorlatilag Jézus feltételezett születésének időpontja az időszámítás alapja. A legszerényebb vélemények szerint is legkevesebb kettő év eltérés lehetséges, de ilyen véleményekből szép nagy csokrot lehet kötni. Az viszont nagyonis valószínű, hogy tavasszal született Jézus, és nem télen.
Számos keresztény ünnepnapot tettek pogány vallási ünnep napjára, hogy lefedje azt.
A párhuzam a hanuka és a decemberi időpont között erősen vitatható. A fény viszont benne van az Újszövetségben:
János: 8,12
Jézus ismét megszólalt és ezt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”
Tehát Jézus önmagát nevezte világosságnak, mert ki őt követi az többet nem jár a sötétségben..
Nos ezen a teológiai tételen lehet vitatkozni, de nem érdemes. Elég annyit megállapítani, hogy ez a világosság merőben mást jelent, mint a Hanuka fényének világossága.
A krisztiánus hatáson élcelődik a következő galuti vicc :
A kis Jankele kérdezi : Tete zisze, a gojoknak is van karácsonyuk?
Én keresztényként tiszteletre méltónak találom a Makkabeus fölkelést, a zsidóknak a görög zsarnokok ellen, a vallásuk szabadságáért vívott harcát. Fordulatos és hosszú küzdelem volt, amiben a zsidók bátorsága és okossága mellett főleg a kitartásuk keltette föl a figyelmemet és szimpátiámat. Mert jó sokáig tartott a küzdelem: alighogy legyőzték az egyik zsarnokot, már mindig jött sorban a következő. Ennek a harcnak a történetét részletesen leírja a Makkabeusok 1. és 2. könyve, amelyek a katolikus Bibliában szerepelnek, a protestánsban nem. (Ugyanis a reformátorok szemében minden gyanús volt – hogy az „nem igazi” -, ami nem héber, hanem „csak” görög nyelvű kéziratban maradt fent.)
Egyébként nem készült film a Makkabeus fölkelésről?
Azt olvastam, hogy e fölkelés politikai és szellemi válsághelyzetében írta meg valaki Dániel próféta könyvét. A benne szereplő titokzatos személy az „Ember fia”, aki tulajdonképpen a Messiás. Jézus ezt a megszólítást önmagára alkalmazta – így ez a szó egy fogalmi kapcsolat a Hanukka és a Karácsony között, még ha persze a zsidók és a keresztények nem is értenek egyet abban, hogy Jézus volt-e a Messiás vagy sem.
Az még egy ide tartozó történeti érdekesség, hogy a Makkabeusokkal nem Dávid házából (utódai közül) való királyok kerültek trónra. Ezt a helyzetet a korabeli zsidók egy része olyan felháborítónak találta, hogy külön vallási mozgalmat hoztak létre, amely Dávid házából származó „igazi királyt”, vagyis a Messiást várta. Ők lettek az esszénusok, akiknek elrejtett kincsit máig keresik elszánt kincskeresők Izraelben (például a kumráni leletek között talált Réztekercs alapján). Számos keresztény bibliakutató (egzegéta) úgy gondolja, hogy maga Jézus is, és rokona, Keresztelő János is szoros szellemi és baráti kapcsolatban állhatott az esszénusokkal, noha nem tartoztak kifejezetten közéjük. Az esszénusok egyébként nemcsak az elszigetelt, pusztai és szerzetesi jellegű kumráni közösséget jelentik, hiszen Jézus korában már külön városrészük volt Jeruzsálemben.
Annyi közöset látok a Hanukka és a Karácsony szellemi hátterében, hogy mindkettő ünneplői úgy gondolják és azt hirdetik az ünnep fényeivel, hogy „Isten nem feledkezett meg rólunk” – és úgy hiszem, hogy egyaránt joggal gondolják így.
Egy apró, de fontos kiegészítés: a keresztény liturgia is estétől indítja a napot eredetileg. Ez a szokás megmaradt az orthodox kereszténység napi istentiszteleti körében mind a mai napig: a liturgikus nap az esti istentisztelettel – eszperinosz, vecsernye, vesperás – indul).
Bővebben itt .