A Hamász ellopta a karácsonyt

Az iszlamista szervezet korlátozásokat vezetett be a Gázai övezetben, hogy a muszlimokat eltiltsa el a karácsonyi rendezvények látogatásától.

Korlátozza az érintkezést a Gázai övezetben a Hamász, ezúttal viszont nem a koronavírus miatt – számol be róla a The Jerusalem Post. A korlátozás a muszlimokat tiltja el a karácsonyi rendezvények látogatásától, a Hamász pedig még egy online kampányt is indított a korlátozások szükségességéről. Néhány palesztin a terrorszervezet keresztényekkel szembeni leszámolásaként tekint a korlátozásra, és rasszistának tartja azt.

Shaheen Fahmi ramallahi emberi jogi aktivista szerint ez egy veszélyes lépés a Hamásztól. „Ez bűncselekmény, és a felelősöket el kell számoltatni” – mondta Fahmi. Mohamed Abdel Salam politikai aktivista szerint a Hamász lépése semmiben nem különbözik az ISIS, vagy a tálibok korlátozásaitól: a Hamász nem tekint teljes jogú állampolgárokként a keresztényekre.

A Palesztin Demokrata Unió (FIDA) is felháborodott a Hamász által bevezetett korlátozáson. Szerintük a lépés megsértette mind a palesztin függetlenségi nyilatkozatot, mind a palesztin alaptörvényt, hiszen ezek kihangsúlyozzák a toleranciát és a szabad vallásgyakorlás fontosságát.

A FIDA szerint a Hamász fenyegetést jelent a palesztin polgári békére, és azt írták róluk, „az izraeli megszállók érdekeit szolgálják” a vallási viszályok elmélyítésével.

A Hamász vezette Vallásügyi Minisztérium szombat este pontosította a korlátozást. Közleményük szerint a korlátozás olyan muszlimoknak szól, akik nem-muszlim vallási rendezvényen vennének részt, és nem korlátozza azt, hogy a keresztények karácsonyi ünnepségeket tartsanak.

Az elmúlt tíz évben nagymértékben csökkent a Gázai Övezetben élő keresztények száma. Míg 2009-ben még egy háromezres közösség élt a területen, jelenleg kevesebb, mint ezer keresztény maradt a Hamász által irányított enklávéban.

A Hamász nem adja fel „Palesztina” meghódítását

Megalakulásának 33. évfordulóján a gázai terrorszervezet megfogadta, hogy folytatja a harcot „az önálló Palesztináért a Jordán folyótól a Földközi-tengerig”.