Az önazonosság diadala

Mindannyiunk feladata, hogy kibékítsük egymással Jeruzsálem és Athén örökségét, és a hanuka lángjait meggyújtva szellemi világosságot hozzunk a saját és a környezetünk életébe. Réti János írása.

A hellenizmus kihívása

A történelem szeszélye időről-időre váratlan fordulatokkal örvendezteti meg az uralkodó eszmék folytonos változásának önreflexióra még képes, csekély számú tanulmányozóit. Mégis, ritkán tapasztalni oly tökéletes transzmutációt, mint amikor végzetes önfélreértéséből következően (és csak remélni lehet, hogy nem a saját spirituális-történelmi szerepére vonatkozó tudás teljes hiánya miatt) a századelő muszklizsidósága épp a makkabeusokról nevezte el alternatív olimpiai mozgalmát.

Természetesen helyes annak a felismerése, hogy az emancipáció hatására az európai zsidóság számára a szervezett sportélet is lehetőséget kínált a többségi társadalom tagjaihoz hasonló státusz és elismertség megszerzésére. Mindezzel ráadásul közelebb került hozzájuk a megszabadulás reménye is attól az évszázados antiszemita toposztól, amely a zsidókat testileg (is) alacsonyabb rendűnek igyekezett beállítani. Sportolni jó, zsidóként és nem zsidóként egyaránt. A test művelését középpontba emelő olimpiai gondolat és a makkabeusok azonban bajosan hozhatók közös nevezőre.

Ugyanis nem elég, hogy Nagy Sándor időszámításunk előtt 320-ban meghódította a Júdai Királyságot, a kor legnagyobb hatalmának számító görögök mélyen hittek abban is, hogy a kultúrájuknak kell uralnia és egyesítenie a világot. Ennek megfelelően valamennyi, az ellenőrzésük alatt álló területen igyekeztek kiterjeszteni annak befolyását. Amint nagy hatású művében, A Zsidók Történetében Paul Johnson találóan megállapítja: „A hellenizmusnak a művelt zsidókra gyakorolt hatása sok tekintetben hasonló volt ahhoz a hatáshoz, amelyet a felvilágosodás gyakorolt a 18. századi gettóra (…) Spirituális tekintetben destabilizáló erő volt, olyan, amely mindenekelőtt az elvilágosiasodás, a materializmus irányába hatott”.

A görögség kultúrájának elsajátítása tehát automatikus belépést biztosított a kiváltságosok világába.

Már Nagy Sándor eggyé akarta olvasztani a különböző népek sokszínű csoportjait, és az így létrejövő világcivilizációba az útlevelet nem a származás, hanem a viselkedés, azaz a hellénizmus tanításainak maradéktalan elsajátítása jelentette. Másszóval az asszimiláció.

Ókori kultúrkampf

Ezek után nem meglepő, hogy a hellenizáló törekvésekre válaszul törésvonalak alakultak ki a zsidó népen belül. Mindazok, akik nyíltan támogatták az új tendenciák maradéktalan érvényesülését, szembekerültek a tradíció védelmezőivel. Ennek eredményeként erősödhetett meg az a zsidóságon belüli reformmozgalom, amelynek célja a hellenizáció ütemének gyorsítása volt, valamint az, hogy a lehető legszűkebb keretek közé szorítsa mindazok mozgásterét, aki korlátozni igyekeztek a görög kultúra térhódítását.

A kor intellektuális tudáskincsének legjavával felvértezett görögöket támogató progresszív zsidók mindent megtettek annak érdekében, hogy őseik, illetve a tanításaikhoz ragaszkodó környezetük ósdinak gondolt zsidóságát valami sokkal modernebbre, az uralkodó szellemi áramlatokhoz közelebbire cseréljék. Olyasmire, ami kevesebb felelősséggel jár, ami látványosabb, vonzóbb, korszerűbb és „felvilágosultabb” is. Ahogy ma mondanák, szalonképesebb.

Vesztükre a hagyományaik mellett kitartó zsidók végül legyőzték a sokszoros túlerőben levő, és a korszak legütőképesebb egységeit felsorakoztató görög haderőt. Ehhez persze az égi közbeavatkozáson túl szükség volt arra is, hogy az uralkodó szíriai görögök hosszú időn keresztül, az elviselhetőnél sokszorta nagyobb elnyomással sújtsák a vallásukhoz hű zsidókat.

„Nem vagytok már többé rabok, Szét szabad már szállani”

Mit gondol a zsidó hagyomány a szabadságról? Réti János írása

Az időszámításunk előtti 175. évben ugyanis a zsidó hellenizálók komoly szövetségesre tettek szert a Szeleukida Birodalom nyolcadik uralkodójaként hatalomra került IV. Antiokhosz Epiphanész személyében. Elődeihez hasonlóan a kortársai leírása alapján nagy valószínűséggel paranoid skizofréniával küzdő Antiokhoszt is rettentően bosszantotta, hogy a zsidók továbbra is ragaszkodnak saját vallásukhoz, hűségesek maradtak a Teremtőjükhöz, miközben a pogány világ vallási szinkretizmusától eltérően nem fogadják el, ezért nem is tisztelik a leginkább amorális szuperhősökhöz hasonlatos görög istenségeket.

A hellenizáció ügyének további előmozdítása érdekében Antiokhosz számos olyan rendeletet adott ki, amely megtiltott minden olyan vallási vagy kulturális gyakorlatot, amelyet nem lehetett összeegyeztetni a hellenizmussal. Tilossá vált a gyermekek körülmetélése, a Sábát megtartása, illetve a Ros Chodes, (szó szerint a hónap feje, vagyis a hónap eleje, azaz a zsidó hagyomány kontextusában az újhold) megünneplése. A Templom élére először Jászont ültette, aki gümnasziont, sportpályát építtetett a Templom-hegyre. Jászont hamarosan egy még nála is lojálisabb főpap követte, magát a templomot pedig az időszámításunk előtti 168-ban meggyalázták, Zeusz szobrot helyeztek el benne, és nem kóser állatokat kezdtek a pogány isteneknek áldozni.

Hanuka csodája

Csakhogy a zsidóság és a görög kultúra teljes homogenizálására irányuló erőfeszítés a hellenizációval szembeforduló zsidók ellenállásával találkozott. A kibontakozó katonai lázadást a hasmóneus Mátitjáhú főpap öt fia – élükön a legnagyobb formátumú testvérrel, Jehúdá Makkabival – vezette. Az eleinte maroknyi létszámú, majd néhány ezres gerillahadsereggé duzzadó ellenállók szabadságharca csodával határos módon sikerrel járt.  Viszonylag rövid ideig tartó intenzív harcok után a makkabeusok felszabadították Jeruzsálemet a szeleukida irányítás alól, és a hellenizált zsidókat Akkóig szorították vissza.

Amikor az időszámításunk előtti 165-ben, három évig tartó szabadságharcot követően, a makkabeusok csapást mértek az Izraelt elfoglaló és a zsidók vallásgyakorlatát szigorúan korlátozó szíriai görögökre, egyúttal – ha csak ideiglenesen is – a hellenizmus fölött is diadalt arattak.

Ekkor történt a második csoda: kisvártatva azután, hogy kiszlév hó 25-én a makkabeusok visszatértek a Templomba, szembesülniük kellett azzal, hogy a szír-görögök és zsidó szövetségeseik az ott tárolt szent olajat is megszentségtelenítették. A ma a zsidó otthonokban és a forgalmas köztereken felállított gyertyatartók mind azt jelképezik, hogy a Szentély felavatásakor a megtalált, mindössze egyetlen napra elegendő, a szakrális céloknak megfelelő olaj nyolc napig kitartott. Ennyi idő alatt sikerült előállítani az állandó égetéshez szükséges mennyiséget.

Jeruzsálem és Athén szövetsége

Mindazonáltal érdemes megjegyezni, hogy a görögség, illetve a nép legnagyobbjai által formált hellenisztikus civilizáció, valamint a zsidóság kapcsolata nem a hasmoneusokkal, még csak nem is az őket időben megelőző Szeleukida Birodalom kialakulásával kezdődött, hanem a bibliai időkben, Noé és fiai történetével. A Tóra tanúsága szerint, miután Noé lerészegedik az általa ültetett szőlő gyümölcsétől, fiai közül kettő, Sém és Jáfet betakarják apjuk meztelenségét, ezért áldás száll rájuk, ám harmadik fiát, Chámot átok sújtja, mert visszaélt apja megszégyenült állapotával. A zsidó bölcsek a történetet úgy értelmezik, hogy Chám, aki apja meztelenségét nem szünteti meg, bár erre alkalma lenne, az ember állatias természetével megbékélt, a vágyak zabolátlan kiélésében kedvét lelő pogány, barbár népeket jelképezi. Jáfet, akinek a leszármazottai között található a görögség ősatyjának tekintett Jáván is, már betakarja atyját, azaz tisztában van azzal, hogy a civilizálatlan ember eredendően alantas természetét fel lehet és fel is kell emelni, csakhogy az ehhez szükséges eszköztárat a száraz tudományosságban, a hideg rációban és az esztétikumban, vagyis az önmagáért való természetet és a művészeteket kizárólagossá téve találja meg.

Fontos hangsúlyozni, hogy a tudományos szemlélet, a folyton megismerni törekvő kutatás szenvedélye a tradíció szerint Sémtől származó zsidóságtól sem áll távol. A zsidó hagyomány ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a korszakról-korszakra változó tudományos tételek, a racionális ész felmagasztalása és az egyedül az uralkodó korszellem által meghatározott erkölcsi elvek önmagukban nem képesek az emberi létezés teljességét megjeleníteni.

A zsidóság ezért nem áll meg az anyag vizsgálatánál, összpontosított figyelmével a „görög” tudományosság álláspontja szerint nem is létező lélek valóságáig hatol, megismerése és cselekvései fókuszába a Kinyilatkoztatás és az Örökkévalótól kapott szellemi küldetésének teljesítése kerül. Az alkotó, sikeres élethez persze szükség van a tudományra és a civilizáció megannyi vívmányára, ám ezek a legjobb esetben is csupán eszközök a magasztos célok eléréséhez, semmiképpen sem homályosíthatják el azokat. Ahogy a Tóra fogalmaz: „Terjessze ki Isten Jáfetet és lakjék Sém sátraiban” (1Mózes, 9:27).

Az ókori görög civilizáció gazdag öröksége, vívmányai ma is tetten érhetőek a nyelvben, a politikában, az oktatási rendszerben, a filozófiában, a tudományban és a művészetben egyaránt. Mégis, ahogy a makkabeus szabadságharcot megelőző időszakban, úgy az uralkodó Weltanschauung, a „felvilágosult”, haladó létszemlélet napjainkban sem elégszik meg másodlagos helyzetével a zsidóság életében, hanem önnön létjogosultságát, felsőbbrendűségét igazolandó, domináns szerepre tör. Ehhez megpróbálja eljelentékteleníteni a hagyományok fontosságát, a bennük rejlő igazságot megkérdőjelezi, helyére vonzó, látszatra könnyen, valójában soha el nem érhető ideákat állítana.

Az időközben az egykori papok helyére lépett szakértők ma is ugyanúgy tagadják – persze szigorúan a tudományosság nevében – a zsidóság legfontosabb alaptételeit, egyedüli céljuk a természet uralása, és ha mindez még társadalmi aktivizmussal is párosul, a hatalom megragadása.

Ezzel szemben a Tóra önmagunk ellenőrzésének, felemelésének szükségességét hangsúlyozza.

Az értéksemlegességet, ám ezzel párhuzamosan mindig a saját álláspontját egyedüli érvényességét hirdető szcientista gnózis a több mint kétezer évvel ezelőtti, szír-görög szellemi elődjéhez hasonlóan „felvilágosodás” helyett valójában sötétséget hoz az életünkbe. Ezért mindannyiunk feladata, hogy kibékítsük egymással Jeruzsálem és Athén örökségét, és a hanuka lángjait meggyújtva szellemi világosságot hozzunk a saját és a környezetünk életébe.

A zsidóság és a demokrácia

Tekintélyelvű vagy az egyenlő vélemények pártján áll a Tóra?