Maradona, a megtévesztett mágikus művész

Sokan kihasználták tragikus sorsát, és politikai diktátorok félre is vezették a napokban elhunyt argentin futballistát, Diego Maradonát, akit zsidó témában is megtévesztettek – mondta lapunknak a Maccabi Világszövetség egyik vezetője, az argentin-izraeli Carlos Tapiero rabbi. Wallenstein Róbert interjúja.

A világ egyik leghíresebb sportlapja, a L’Équipe Maradona halálának másnapján azt írta címlapjára: “Isten halott”. Mit gondol erről argentin futballdrukkerként?

Elég vicces, hogy a franciák Nietzschét idézik… Mindenesetre hatásvadászatból jeles. Persze rabbiként nem tudok ezzel a túlzással azonosulni, még akkor sem, ha argentin születésű emberként pontosan tudom, mit is jelentett Maradona a világnak, de legalábbis a latin-amerikaiaknak.

Meggyőződésem, hogy Maradona volt az utolsó olyan klasszikus futballhős, aki egy személyben képes volt arra, hogy döntően befolyásolni tudja csapatai mérkőzését. Mind a válogatottban, mind a klubcsapataiban ő egyedül tudott meccseket megnyerni.

Ma már ez egyszerűen képtelenség. Lionel Messi, korunk géniusza -– hiába tartom én őt Maradonánál is jobbnak -– egyedül kevés ahhoz, amit régen a játék keretein belül Maradonának sikerült elérnie. Ő világbajnokságot nyert Argentínának, ezért is érthető a hatalmas rajongás és tisztelet iránta. Egy Isten áldotta tehetség volt, aki sokaknak tudott örömöt okozni a játék iránti őszinte szeretetével. Halála érthetően megviseli Argentínát.

Ön Izraelben él 1984 óta. Addigra már Maradona ismert és sikeres sztár volt. Milyen élményei vannak róla Argentínából?

Csodáltam. Elképedve figyeltük szédítő karrierjét. 1979-ben ifjúsági világbajnokságot nyert, majd jöttek a hazai és a nemzetközi sikerek.

Mindenki láthatta már a kezdetektől, hogy ő egy csoda Istentől az emberiség számára.

Izraelben néztem televízión keresztül az 1986-os világbajnokságot, amelyiknek ő lett a legragyogóbb csillaga. Tombolva őrjöngtem a góljainál és természetesen elérzékenyültem a döntő diadalkor is, mint minden futballt szerető argentin. Láttam ugyanabban az évben azt a barátságos mérkőzést is, amelyet Izraelben rendeztek.

Maradona jóban volt Istennel, ez nem vitás. Úgy is ápolta kapcsolatukat, hogy elment a Siratófalhoz imádkozni. Ezt különben még két másik alkalommal is megtette, amikor a válogatottal Izraelben járt.

Izraelben halála után megjelentek olyan írások is, amelyek nem túl egyértelműek abban, hogy milyen is volt Maradona és a zsidó állam viszonya. Visszaidézik egyik kijelentését, amely szerint “a palesztinok ügyének egyik legnagyobb támogatójaként” foglalt állást.

Két Maradona létezett, és mindkettőben ott volt a tragikum. Az egyik a sportló, az ösztönös zseni, aki arra született, hogy szórakoztasson. A másik személy pedig a játékoskarrierje utáni Maradona volt. Miért volt sorsa tragikus? Furcsa szerződésekkel megakadályozták, hogy szabadon dönthessen saját sorsáról. A sok sérülés, és az akkor kapott fájdalomcsillapítók vihették el a komoly drogok irányába. Aztán pedig már “civilként” állandóan olyan emberekre – sokszor politikusokra — hallgatott, akik kihasználták az ő univerzális népszerűségét.

Emlékszem, hogy Izraelben tett látogatásai alatt folyamatosan arról beszélt, hogy mennyire imádja a zsidó népet és országunkat, és hogy katolikusként Jézusra is mint zsidóra tekint.

Később pedig lehetett látni, hogy különféle palesztin politikusokkal fotóztatja magát. De ugye széles körben ismert rajongása olyan szörnyű diktátorok iránt, akik a XX. században a legrosszabbak közé tartoztak. Elég ha csak furcsa kapcsolatára gondolunk Fidel Castróval, Kuba diktátorával.

Ezek a rezsimek brutálisan kihasználták Maradonát. Megvezették őt. Olyan dolgokról beszéltek vele, amelyeket nem is értett. Később ezeket adta tovább sokszor teljes zavarodottságában.

Nagyon fájdalmas erről beszélni, de a sport elkötelezett híveként van bennem annyi tisztelet és hála iránta, hogy személyesen én ezeket mindig is meg tudtam bocsátani. Zsidóként és rabbiként persze egyáltalán nem örültem annak, hogy milyen politikai társaságba keveredett. Mások hatására olyan dolgokat tett, hogy azzal szinte saját karikatúrájává vált. Biztos vagyok abban, hogy esetleges Izrael-ellenes megnyilvánulásai is ebbe a kategóriába tartoznak.

Hát abban hol a ráció, hogy Maradona, az emberek között járó égi csoda odáig süllyed, hogy Belaruszba egy edzői állásra érkezvén Lukasenkával akar fotózkodni, és rajongása jeleként még a reptéri kifutó betonját is megcsókolja?

Eléggé belejött a szenvedélyes politikai elemzésbe. Mégis, ön szerint öröksége mely részére érdemes jó szívvel emlékeznie a futballszerető zsidóknak?

Maradona Izraelben, harmadszor is a Siratófalnál, 1994-ben

Teljesen értelmetlennek gondolom, ha egy hírességet a saját szakmáján kívüli teljesítménye alapján akarunk értékelni. Maradona nem értett a politikához.

Ő egy nagyszívű, de nagyon egyszerű ember volt. Egy futballzseni, egy varázslatos művész, akinek nem lett volna szabad odakeverednie szélsőséges politikai elemekhez. Az ő öröksége a zöld gyephez kötődik.

Az pedig egyértelműen felejthetetlen. Volt igazságérzete, és a saját szakmáján belül nagyon-nagyon sokat is tett érte: harcolt a többi labdarúgó érdekeiért is. Mindezt hitelesen tette, mert értette a folyamatokat, ebben élt. Bennem két kép marad meg róla örökre: ahogy 1986-ban az angolokkal szemben szinte az egész csapatot kicselezve szerez gólt, a másik pedig ahogy ott áll a Siratófalnál, és imádkozik átszellemülten.

Egy személyes kérdés a végére. Sok millió embert szinte letaglózott a 60 éves ikon halálának híre. Zokogó emberek sokasága járult az argentin elnöki palotában felállított ravatalához. Ön mire gondolt a hír hallatán?

Az lepett meg, hogy micsoda világfájdalom mutatkozott meg szerte a földtekén. A gyász mértéke elgondolkodtatott. Az emberiség nehéz időkön megy keresztül mostanában. Sokakban nagyon nagy a bizonytalanság, és talajvesztettséget is érzek. Mindez persze összetett, és én mint argentin születésű futballrajongó szintén megkönnyeztem a halálát. De alapvetően mégiscsak az ő tragédiája mutatja, hogy mennyire fontos szerepe van a jó vezetőknek. A rosszak ugyanis ilyen fájdalmas és értelmetlen zsákutcába vezethetnek. Maradona játékosként isteni magasságokba emelkedett, azonban a sportolói karrierje utáni 15-20 éve egy nagyon szomorú sorstragédia.

Carlos Tapiero rabbi 1962-ben Argentínában született, általános és speciális zsidó iskolai végzettségét Izraelben, Argentínában, Guatemalában és az Egyesült Államokban szerezte. A Jeruzsálemi Héber Egyetemen Bachelor of Arts (BA) és Master of Arts (MA) diplomát szerzett a Biblia, az általános filozófia területén.

Carlos Tapiero a Maccabi Világszövetség (Maccabi World Union – MWU) főigazgató-helyettese és oktatási igazgatója. A világ egyik legnagyobb cionista zsidó sport és oktatási szervezete 70 országban 400 helyszínen képvisel mintegy félmillió tagot. Céljuk, hogy a sporton keresztül hozzák közelebb a zsidó népet a judaizmushoz és Izraelhez.

Számos témában tart előadást az Egyesült Államokban, Európában, Latin-Amerikában, Afrikában és Izraelben. Szakterülete a modern zsidó közösségszervezés és sport elméleti és gyakorlati összefüggéseinek nagy részét lefedi: közösségi és intézményi irányítás, ifjúsági vezetők képzése és szervezés, hálózatépítés.

Maradona ellentmondásos Izrael-szeretete

Diego Maradona a palesztin ügy ismert szószólója volt, ugyanakkor számos alkalommal játszott Izraelben, amelyek miatt mind izraeli, mind pedig palesztin oldalról politikusok és közszereplők fejezték ki részvétüket halála után.