A szenátus demokrata frakcióvezetője szerint a republikánusok félnek Trumptól

A republikánusok „megmérgezik a demokráciát” azzal, hogy nem ismerik el Joe Biden győzelmét a múlt heti elnökválasztáson — jelentette ki Chuck Schumer.

Az amerikai szenátus demokrata párti frakcióvezetője úgy vélekedett, hogy a kongresszus republikánus politikusai „szánt szándékkal kétségeket ébresztenek” a választás eredményei és a választási folyamat tisztasága iránt. Szerinte ennek oka az, hogy a republikánusok „félnek” Donald Trump amerikai elnöktől.

„Megosztó és nagy harcokkal járó elnökválasztást éltünk meg. De a republikánusok ahelyett, hogy az ország összefogására törekednének, hogy legyőzhessük közös ellenségünket, a Covid-19-et, tagadják a valóságot, és megmérgezik demokráciánk alapját” — fogalmazott.

Schumer ezzel arra utalt, hogy befolyásos republikánus törvényhozók támogatják Donald Trump jogászainak perkereseteit az egyes tagállamokra vonatkozó választási eredményeket illetően.

A kongresszus republikánus tagjai közül eddig csak ketten — Mitt Romney Utah és Susan Collins Maine állam szenátora — gratulált Joe Bidennek, Donald Trump demokrata párti kihívójának.

Közben több republikánus szenátor, köztük John Cornyn Texasból, James Lankford Oklahomából vagy Ron Johnson Wisconsinból sürgette a Fehér Házat, hogy tegye lehetővé Bidennek a hozzáférést az elnöknek összeállított napi hírszerzési jelentésekhez.

Donald Trump amerikai elnök a veteránok napján tartott megemlékezésen. Fotó: MTI

Cornyn szenátor újságíróknak azt mondta, ez a kérés „nem hordoz magában nagy kockázatot”.

Az oklahomai Lankford szerint viszont a szigorúan titkos jelentésekhez történő hozzáférést nem szabadna lehetővé tenni. Szerinte ugyanakkor korlátozott mértékben Kamala Harris alelnökjelöltnek is lehetővé kellene tenni a napi hírszerzési összegzések elolvasását.

Kevin McCarthy, a képviselőház republikánus frakciójának vezetője ellenzi a hírszerzési információk továbbítását. Azt mondta: Biden „jelenleg nem elnök, s nem tudom, január 20-án (a beiktatási ünnepségen) ő lesz-e az elnök”.

John Ratcliffe, a valamennyi amerikai hírszerzési szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) vezetője kijelentette: nem adhat információkat Bidennek és munkatársainak mindaddig, amíg a hatalomátadás folyamata nem kezdődik meg hivatalosan.

Mindazonáltal bizonyos hírszerzési információkat Joe Biden is megkap azóta, hogy augusztusban ő lett a demokraták elnökjelöltje.

Trump bedöntené a Fox News-t, és saját médián gondolkodik

Az elnököt állítólag feldühítette a korábban baráti tévé választási tudósítása, ezért új kábeltévét, illetve online hírcsatornát indítana.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke újságíróknak úgy fogalmazott: Biden öt évtizedet töltött el a politikában, és a republikánusok segítsége nélkül is remekül meg tudja oldani a hatalomátadást. „Ismeri a terepet” — fogalmazott Pelosi.

Joe Biden a héten a világ több befolyásos vezetőjével is tárgyalt telefonon.

Kedden például a német kancellárral. Hivatalos közlések szerint Angela Merkel kifejezte azon kívánságát, hogy a jövőbeli együttműködés szoros és bizalommal teljes legyen.

Biden Boris Johnsonnal ugyancsak telefonon egyeztetett. A brit kormányfő kifejezte, hogy örömmel várja az együttműködést, amelynek céljai között olyan „közös prioritások” vannak, mint a klímaváltozás elleni küzdelem, „a demokrácia népszerűsítése” és az is, hogy mindkét ország megerősödve kerüljön ki a koronavírus-járványból.

Joe Biden telefonon tárgyalt Emmanuel Macron francia államfővel is, aki hivatalának tájékoztatása szerint biztosította őt és Kamala Harrist, hogy szeretné, ha együtt dolgoznának a jelenkor olyan nagy kihívásain, mint az éghajlatváltozás, az egészségügy, a terrorizmus elleni küzdelem és az alapjogok védelme

A demokrata politikus tárgyalt Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel is, csütörtökön pedig megbeszélést folytatott Ferenc pápával is, akinek „megköszönte az áldását”.

Biden késznek mondta magát együttműködni a katolikus egyházfővel olyan kérdésekben, mint a szegények megsegítése, a klímaváltozás vagy a migránsok és menekültek befogadása.

Az EBESZ is véleményt mondott az amerikai választásokról

„A csalásokkal kapcsolatos alaptalan vádak aláássák a demokratikus intézményekbe vetett bizalmat” – közölte a szervezet szakértője.