Az átlag néző szeme előtt napi rendszerességgel zajló, sok esetben agresszív támadásokkal végződő haredi nyomás forrása nagyrészt politikai, és nem azonos az egyes vallásos közösségek egyébként békés, többnyire a korlátozásokat betartó viselkedésével.
A legutóbb közzétett izraeli felmérések szerint a megkérdezettek 63 százaléka politikai okokra vezeti vissza a kabinet koronavírus válságkezelési döntéseit, és mindössze 26 százalék érzi úgy, hogy szakmai szempontok is nyomnak a latban.
A 12-es csatornán vasárnap ismertetett közvélemény-kutatások eredményei arra utalnak, hogy a többség attól tart, a politikai vezetés ismét elveszti az irányítást, és rövidesen harmadik zárlatba sodorja az országot. Ezzel szemben a megkérdezettek 21 százaléka elégedett és véli úgy, hogy ezúttal sikerült visszaszorítani a fertőzés terjedését.
Az első zárlat utáni optimista hangulathoz képest fél év múltán az izraeli közvélemény meredeken ellenkező irányba fordult.
Pedig a vírushelyzet nem lett más, csak annyi változott, hogy a válság megoldása a kiélezett politikai belháború aduászaként már nem cél, hanem eszköz a politikusok kezében.
Tavasszal az ügyvezető Netanjahu-kormány inkább politikainak, mint szakmainak nevezhető, ugyanakkor mindenkire egyformán érvényes rendeleteit könnyebben elfogadták az izraeliek, annál is inkább, mert az eddig nem tapasztalt válsághelyzet először mindenkit óvatosságra kényszerített.
Végül a hosszú hónapok után végre megalakuló Netanjahu-Ganz kormány fölött Damoklész kardjaként lebegő új választások a miniszterelnökhöz közelálló háredi (ultraortodox, tehát Sász és Jahadut Hatora) szövetségesek számára páratlan érdekérvényesítésre teremtett lehetőséget. Megoldásokat már kevésbé.
Az első jó döntésre hónapokig kellett várni, de úgy tűnt, megérte. Roni Gamzu politikamentes júliusi kormánybiztosi kinevezésével mindenki megkönnyebbült, és az izraeliek joggal érezhették úgy, hogy sorsuk jó kezekbe került.
Gamzu szakmai tudása és magabiztossága a miniszterelnök és a haredi pártok közötti politikai alkudozás során rövid időn belül felőrlődött, és odáig fajult a helyzet, hogy a kabinet ismét az ország teljes lezárását rendelte el, holott korábban gazdasági okok miatt ezt teljességgel kizárta.
Az egy hónapig tartó második zárlat részleges feloldása több ortodox közösség “vörös jelzésű” elkülönítésével és a jelzőlámparendszer újraindításának függvényeként került bejelentésre, így Gamzu ismét szembekerült a haredi pártokkal. A zárlat feloldása előtt az amúgy is feszült helyzetet tovább tetézve, Mose Gafni, a Jahadut Hatora képviselője és a pénzügyi bizottság elnöke azt állította, hogy a kormánybiztos szándékosan manipulálja az eredményeket.
“Roni Gamzu nem a beteg emberek száma alapján hoz döntéseket, hanem csak akkor, ha haredikről van szó” – közölte, és azzal vádolta meg a professzort, hogy “az éjszaka közepén fejben végez számításokat arról, hogyan lehetne bezárni a vallásosokat”.
Gafni végül hozzátette a szokásos miniszterelnöknek szánt figyelmeztetést, vagyis hogy “haladéktalanul számolja fel ennek az embernek a tevékenységét.”
A zárlat és a feloldása körül kialakult feszült hangulatot tovább rontotta, hogy Rav Háim Kanievsky, a litván közösség vezető rabbija még a korlátozások enyhítése előtt elrendelte a haredi fiúiskolák újranyitását vasárnaptól, annak ellenére, hogy ezt továbbra is tiltják a COVID-19 terjedésének visszaszorítását célzó rendeletek.
Kanievsky szavainak várható következményeire utalva Benjamin Netanjahu felszólította az ultraortodox közösséget, hogy ne nyissa meg az iskolákat, és tartsa be az érvényben lévő intézkedéseket, még akkor is, ha vasárnap néhány korlátozást enyhítenek.
A konzervatív jobboldali értékeket vallásosként is mindig szem előtt tartó Amit Szegal, a 12-es csatorna politikai elemzője azonban úgy vélte, a miniszterelnök puha felszólítása csak olaj a tűzre. Szegal elismerte ugyan, hogy “nincsen szívet melengetőbb érzés annál, mint látni, ahogyan Bét Raban gyerekei iskolatáskával a hátukon, elindulnak reggel Tórát tanulni”, szerinte azonban amíg nem rendelkezünk megfelelő vakcinával, minderre nem lesz lehetőség. Az ellenszegülők ellen egyébként “két rendőr és egy hegesztő” szigorú bevetését javasolta.
Szegal szavai azonban nem sokat segítenek, amikor az eleve feltüzelt vallásos közösségek a vírus terjedésének megelőzése érdekében hozott rendeleteket, az esküvők és temetések valamint jesivák és a zsinagógák korlátozását a közösség elleni személyes támadásként veszik.
Az átlag néző szeme előtt napi rendszerességgel zajló, sok esetben agresszív támadásokkal végződő haredi nyomás forrása nagyrészt politikai, és nem azonos az egyes vallásos közösségek egyébként békés, többnyire a korlátozásokat betartó viselkedésével. Árje Deri szefárd-haredi közössége egészen más viselkedésmintát követ, mint például a haszid, és ezen belül is megannyi ágazat, vagy a litván, berzi és sorolhatnánk a számtalan és saját szokásokkal rendelkező közösségeket.
A modern zsidó állam történtének hét évtizede alatt a háredi politikai érdekek közös érvényesítését a status quo nevében egyetlen kormány sem hagyta ki. Az államalapító David Ben-Gurion a társadalmi igazságosság és béke érdekében felvállalt gesztusa, miszerint felmenti a vallásosokat a katonai szolgálat alól annak érdekében, hogy Tórát tanulhassanak, politikai hagyománnyá vált és állandó helyet biztosított a háredi pártok számára a mindenkori – akár baloldali kormányokban.
A közvéleménykutatások mostanában rendre Netanjahu jobboldali blokkjához sorolják a két háredi pártot, mint az elmúlt évtized miniszterelnökhöz legközelibb szövetségeseit. A háredi vezetők azonban többször is hangsúlyozták: nem tartják magukat jobboldali (vagy baloldali) pártnak. Jelenleg a Netanjahu – Ganz komány koalíciós tagjaiként a vírusválság miatt kerültek annak a belpoltikai háborúnak a középpontjába, amelyet nagyrészt saját maguk okoztak. De az is biztos, hogy a vírusrendeletekhez fűződő háredi politikai érdekek nem feltétlenül tükrözik az átlag vallásosok véleményét és viselkedését.
Mindenesetre a zárlatok és a belpolitikai harcok miatt a jelenlegi helyzetből kiábrándult hétköznapi szekuláris vagy hagyománytisztelő izraeliek többsége úgy tűnik, megelégelte a jelenlegi állapotot és változást szeretne.
Ahogyan a miniszterelnök, Benjamin Netanjahu is szeretne minél előbb új kormányt alakítani, de váratlan fordulatként a legújabb felmérések szerint Naftali Bennett (Jamina), Jáir Lapid (Jes Atid & Telem), Avigdor Liberman (Jiszrael Bejtenu) és Beni Ganz (Kék-fehér) úgy tűnik, összességében kormányalakításhoz elegendő mandátummal rendelkezne a Likud és a háredi pártok nélkül is.
A vasárnapi eredmények után a miniszterelnök lesöpörte Bennett sikereit, mondván, a választásokon kell jól teljesíteni és nem a közvéleménykutatások idején. Másrészt számon kérte Bennett túlbuzgóságát a múlt heti bizalmatlansági indítvány megszavazása miatt, amelynek ugyan nem volt tétje, “de akkor is Lapidot miniszerelnöknek”?
A szóban forgó “felforgató” azonban úgy vélte, Netanjahu ügyet csinált abból, ami nincs, és úgy viselkedik, mint “Saul király kései időszakában”.
A váratlanul kiugró népszerűségnek örvendő Bennett, annak ellenére, hogy eddig hárította az erre irányuló kérdéseket, tegnap váratlanul azt nyilatkozta a katonai rádiónak, hogy bár eddig ellenezte a választásokat, “most, amikor nyilvánvaló, hogy a kormány működésképtelen, ez az egyetlen opció”.
A nyíltan új választásra készülő Naftali Bennett a kabinet tehetetlen szakmai és belpolitikai ellentmondásai közepette védelmébe vett mindenkit, így a háredi közösségeket is, mondván,
a “jesivákat arra kényszeríteni, hogy ne tanuljanak Tórát annyit jelent, mint azt mondani valakinek, hogy ne vegyen levegőt”.
Bennett szerint “így nem lehet” megoldani az ország problémáit, de hogy pontosan hogyan lehet, azt úgy tűnik, a választások utáni időszakra tartogatná. Akkor ugyanis reményei szerint már ő lesz az ország egyik legfiatalabb miniszterelnöke.
Címlapfotó: The Times of Israel.
